A jól értesült szurkolók már korábban arról beszéltek, az idény végén váltás lesz kedvenc csapatuk kispadján, ám a bajnoki címvédő szakvezetője csak a Matáv elleni hazai vereséget követően jelentette be, hogy két- évi munka után távozik a Hungária körútról. Az elmúlt öt évben három bajnoki címet szerző mesteredző – abból kettőt éppen az MTK-val… – nem mulasztotta el azt sem megjegyezni, hogy a hátralévő fordulókban csakis a jelenlegi munkájára kíván koncentrálni. No és lát reményt arra, hogy csapata kiharcolja a nemzetközi kupaszereplés jogát.
Aztán jött a szombati játéknap, az MTK meglepően sima, 5–1-es vereséget szenvedett a Megyeri úton, és mivel jelenleg csak az ötödik helyen áll a bajnokságban a címvédő, megjósolható, kisebb csodára lenne szükség ahhoz, hogy az együttes az első két hely valamelyikén végezzen. ---- "Voltak meghatározó lélektani pillanatai az Újpest elleni meccsnek, gondolok itt arra, hogy egy nagy védelmi hiba után hamar hátrányba kerültünk, majd a játékvezető olyan helyzetben ítélt büntetőt ellenünk, amikor Ivan Janjics nem követett el szabálytalanságot – mondta Egervári Sándor. – A tizenegyes megítéléséről már a stadionban is ez volt a véleményem, és mindez nem változott a videó megtekintése után sem… A második találat lenullázott bennünket, az ellenfelünk vérszemet kapott, mi pedig a megengedettnél jóval többször hibáztunk. Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen köztudottan szűk a játékoskeretünk, sok a sérültünk, ráadásul Czvitkovics Péter és Pisont István játékára a hátralévő fordulókban már nem számíthatok. Reálisan nézve minimális az esélyünk arra, hogy a céljainkat megvalósítsuk, abban azonban biztos lehet mindenki, hogy ezt a kevés esélyt igyekszünk megragadni."
Hogy a kék-fehérek vereségében mekkora szerepet játszott az a tény, miszerint Egervári Sándor a nyáron távozik, azt biztosan tudni nem lehet, ám a tréner szerint a labdarúgókat nem érte meglepetésként a bejelentés.
"Az Újpest elleni találkozót leszámítva a játékosok kihozták magukból a maximumot, és biztos vagyok abban, hogy továbbra is számíthatok valamennyi futballistára – folytatta a szakember. – A Deportivo nyolc gólt kapott a Monaco otthonában, aztán kevés híján bejutott a BL döntőjébe, tavaly mi hat gólt kaptunk Magyar Kupa-mérkőzésen Debrecenben, aztán mégis bajnokok lettünk. Az igazi sportemberek egy ilyen vereség után is talpra tudnak állni…" ---- S hogy ki lehet a távozó Egervári Sándor utódja az MTK kispadján?
Nos, a klubigazgató, Fülöp Ferenc szerint a nyáron várhatóan hét-nyolc, pillanatnyilag az NB I B-s Bodajk együttesében kölcsönben futballozó fiatal visszatér a Hungária körútra – a játékosok tudatosan kidolgozott szakmai terv szerint végig játszották az NB II és az NB I B küzdelmeit, és megfelelő rutint szereztek –, és így kézenfekvő, hogy olyan szakember foglalkozzon velük, aki jól ismeri őket. ---- Éppen ezért a vezetők választása az MTK korábbi 38-szoros válogatott labdarúgójára, a pillanatnyilag éppen Bodajkon edzősködő Lőrincz Emilre esett, és vele a közeljövőben tisztázzák a szerződés feltételeit.
"Biztos, hogy vezetőedzőként nehezebb dolgom lesz, mint futballistaként volt, éppen ezért nagy kihívást jelent számomra az elkövetkezendő időszak – mondta megkeresésünkre Lőrincz Emil. – Dolgoztam az MTK-nál serdülőedzőként, voltam az ifik trénere, jelenleg a Bodajk szakmai munkájáért felelek, de az biztos, hogy az új bajnoki év minden eddigi feladatomnál komolyabb munkát igényel. Arról még korai lenne beszélni, egy év múlva milyen eredménnyel lennék elégedett, ugyanis ez nagymértékben függ attól, hogy a jelenlegi játékoskeretből kik maradnak. Azt mondhatom, hogy a nyáron elkezdődik egy folyamat, és ennek során ki kell derülie annak, mely labdarúgók ragadnak meg a tehetség szintjén, és kikkel lehet számolni a későbbiekben is."