A mi kis kávéházunk

Vágólapra másolva!
2004.05.10. 20:54
Címkék
Kicsit furcsa volt, hogy egy ideje nincsenek piszlicsáré ügyek a magyar futballban. Már-már a meccsek kerültek előtérbe, ám néhányan ráéreztek, valami kizökkent a rendes kerékvágásából, és most újra van ügy.
Lehet min csámcsogni – hacsak nem kerekedik felül minden illetékesben a józan ész, amiben akár tapasztalaink birtokában is megpróbálhatunk hinni. Arról van szó, hogy a liga elnöke fegyelmi vizsgálatot indítványoz a Debrecen és vezetőedzője, Szentes Lázár ellen. A részvénytársaságot a Balaton FC vezetői panaszolták be, mondván, a Loki több játékosukat is megkereste, szerződési ajánlatot tett nekik, ezzel is zilálva a vetélytárs egységét, és hozzátették: ízléstelenség, ami manapság a honi futballban zajlik.Nyilván arra a legnagyobb ízléstelenségre is gondolnak, hogy egyes klubok nem teljesítik a szerződésekben vállalt kötelezettségeket, és csak annak nem tartoznak hónapok, esetleg kerek egy esztendő óta, aki nem fordult meg az egyesület környékén. Ezt szabályok is tiltják, és ha ezeket nálunk komolyan vennék, az ilyen csapat nem lehetne bajnokságunk üde színfoltja, mert már nem is létezne. Azt ugyanakkor egyetlen paragrafus sem akadályozza, hogy lejáró szerződésű labdarúgóknál kérők jelenjenek meg, legfeljebb az illendőség kívánhatja a tárgyalás nyilvánosságát – az illem viszont nem jogi kategória. Hirtelen a brazil Aílton jut eszembe, aki már az ősszel megegyezett a Schalkéval, de ettől még parádés teljesítménnyel a bajnoki címig menetelt a tárgyalások idején az ügyben már tökéletesen illetéktelen Werderrel, és eszébe sem jutott senkinek álságosan a sporterkölcsről papolni. Persze igaz: az egy másik kávéház.Szentes Lázárnak a bajnoki meccsek közvetítési jogát birtokló RTL Klubbal gyűlt meg a baja, állítólag nem nyilatkozott, holott a szerződés erre kötelezné. Majd kiderül, így volt-e, az viszont már most kétségtelen, hogy az RTL Klub nem nyerte el a szurkolók, az edzők és a játékosok rokonszenvét, ám ez a történet lényegét tekintve teljesen közömbös. A futballban is az rendeli a zenét, aki a muzsikust fizeti. Ha a magyar futballt a klubok képesek lennének eladni meccsenként húsz-harmincezer nézőnek, ha a marketingtevékenységből áradnának a százmilliók a kasszába, nem létezne ez a kiszolgáltatottság. Az igazság azonban az, hogy az RTL Klubon kívül senki sem volt vevő erre a játékra, és lehet nem szeretni, lehetnek jogosak az ellenérvek, lehet tényleg zavaró a tévések munkája, őszinte sajnálattal tudomásul kell venni, hogy a futballban dolgozók részben abból a pénzből is élnek, ami a közvetítésekért jár, és ha az nem lenne, előbb-utóbb választhatnának más jövedelemforrást a civil foglalkozások széles palettájáról.Hát nem jobb lenne végre igazán: csak futballozni?
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
20 perce

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
47 perce

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
52 perce

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
1 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik