Tamási Zoltán szerződést hosszabbított

Vágólapra másolva!
2004.03.21. 21:46
Címkék
A télen néhány hétig a Zalaegerszeggel edzett Tamási Zoltán. A futballista aztán mégsem igazolt a kék-fehérekhez, és jobb híján visszatért Újpestre, ahol továbbra is kezdőjátékosként számítanak rá. A 201 lila-fehér mezben lejátszott találkozóval büszkélkedő játékos a Balaton FC elleni mérkőzést megelőzően újabb szerződést kötött a Megyeri útiakkal, így 2005. június 30-ig az Újpest labdarúgója marad. Ugyancsak hosszabbít Kovács Zoltán, akit a lila-fehérek kölcsönadtak a kínai Sencseng gárdájának. A csatár határozatlan idejű szerződést köt az Újpesttel, vagyis akár örökre a Megyeri úton maradhat, miután hazatér. A 18-szoros válogatott támadó a jövő hét második felében utazik Ázsiába, ahol remek körülmények várják. A vasárnapi meccs előtt Kovács hosszan beszélgetett Bicskei Bertalannal, az egykori szövetségi kapitánnyal, aki már Kínában is dolgozott. Bicskei megnyugtatta a támadót, hogy jó helyre, az ország egyik legszebb és legmodernebb városába kerül.
Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
4 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
5 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
5 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
5 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
6 órája
Ezek is érdekelhetik