NB I B: BKV Előre–Nyíregyháza 2–1

UGRÓCZKY KÁROLYUGRÓCZKY KÁROLY
Vágólapra másolva!
2004.03.21. 21:30
Címkék
SÁRGA LAP
Hegedűs (buktatta Törököt) a 19., Szirtesi A. (gáncsolta Turóczit) a 41., Müller (buktatta Törököt) az 51. percben
SZÖGLETARÁNY: 5:2 (2:2)
17. perc: Szirtesi magasra felugorva, 12 méterről fejelte a labdát a kapuba. 1–0
31. perc: Hegedűs tíz méterről, jobbról a kapu jobb oldalába lőtt. 1–1
85. perc: Csopaki remek cselekkel ment el a bal oldalon, középre gurított, és Zsolnainak nem okozott gondot öt méterről a kapuba rúgni a labdát. 2–1

Varga Attila, a hazai csapat sérült játékosa azt mondta a mérkőzés előtt: "Győznünk kell, mert így a második helyre kerülhetünk". Ez a megállapítás a Nyíregyházára is tökéletesen igaz volt, mert egy esetleges nyírségi siker szintén a második helyre juttathatta volna a gárdát. Ennek megfelelően nagy iramban kezdődött a találkozó, az Előre diktálta a tempót, de kitűnő partnernek bizonyultak a vendégek is. Változatos, küzdelmes volt a mérkőzés, és a 17. percben – igaz, egy nagy kapushibát követően – megszerezték a vezetést a hazaiak. A 31. percben váratlanul egyenlített a vendég csapat. A második játékrészben sajnálatos módon esett a játék irama és a színvonala is. Küzdöttek a csapatok, de a játék jobbára a két tizenhatos közé korlátozódott, mindkét oldalon sok volt az eladott labda, a hibás átadás. A mérkőzés hajrájában a BKV Előre nagy erőket mozgósított a győzelem megszerzése érdekében, és a 85. perc meghozta a sikert. A BKV így mindhárom tavaszi mérkőzését megnyerte, és feljött a második helyre.

Mestermérleg
Krecska János:
– Remélem, sikeres lesz a folytatás is.
Herédi Attila: – Ennél jobban kell futballozni! Többeknek el kell gondolkodniuk a mai teljesítményükön, mert ennél mindenképpen többre van szükség.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik