Mestermérleg, fény és árnyék

Vágólapra másolva!
2004.03.21. 21:45
Címkék
"Az első félidőt odaadtuk a Balatonnak. A szünetben agresszívabb játékot kértem a csapattól, és a fordulás után jobban pörögtek a játékosok. Mindent megtettünk, de sajnos ilyen a futball…"Mészöly Géza az Újpest vezetőedzője

"A hazai együttes az első félidőben ránk kényszerítette az akaratát. A szünetben kettőt cseréltem, mert elégedetlen voltam a játékosokkal, és a második játékrészben már minden rendben ment."
Csertői Aurél a Balaton FC vezetőedzője


Fény és árnyék

Az újpesti futball-kft. vezetői új forrásokat keresnek. Először is elárverezték Kovács Zoltán mezét – a csatár novemberig a kínai Sencseng játékosa lesz –, és a befolyt félmillió forintot a lila-fehérek utánpótlás-nevelésére fordítják. Ezenkívül működtetnek egy telefonszámot (06-90-673-885) – amelyre sms-eket küldhetnek a szurkolók, és az üzenetekkel támogatják a labdarúgócéget. Ráadásul egy játéknak is részesei lesznek, amelyben mezt és a csapattal közösen elkészített képet nyerhetnek.

A második félidő közepén jártunk, amikor új rigmusba kezdett a hazai publikum: a célpont nem valamelyik ellenlábas egyesület, még csak nem is az ellenfél egyik játékosa, hanem a mérkőzést közvetítő RTL Klub szakkommentátora, Verebes József volt. A mesteredzőt korábban többször is megtalálta a publikum, amikor az általa vezetett együttes nyert a lila-fehérek ellen, de most teljesen érthetetlen volt a nézők reakciója…
Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
4 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
5 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
5 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
5 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
6 órája
Ezek is érdekelhetik