Tuzsér: egy álommal kevesebb

BODNÁR TIBOR, KUN ZOLTÁN, PIETSCH TIBORBODNÁR TIBOR, KUN ZOLTÁN, PIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2004.03.17. 21:58
Címkék
A futballtérképen manapság már előkelő helyen jegyzett Tuzsér nevét 1270-ben említik először a krónikáskönyvek. Nem mulasztva el megjegyezni, hogy a község birtokosa volt többek között a Tuzséri Várdai, valamint a Lónyay család is.
Utóbbi famíliával kapcsolatban tudni érdemes, a megyében elsőként alapított almást, méghozzá 130 holdast, ami felettébb gyümölcsöző vállalkozásnak bizonyult: a szakértők szerint ez alapozta meg a környék gazdasági fejlődését. Más kérdés, hogy ha valaki ma kinézne a tuzséri Lónyay-kastély ablakán, akkor nem Szabolcs legnagyobb zöldség-gyümölcs kereskedését, hanem egy mesés, tölgy-, bükk- és kapufákkal övezett környezetben fekvő focipályával szembesülne.

Még a pénztárgép is eltűnt

Mellesleg Kanócz Dezső törzsszurkolóhoz hasonlóan sokat látott ez a pálya: az elmúlt ősszel például azt, hogy a kupaszereplését tavaly május 7-én a regionális selejtezővel megkezdő NB III-as gárda a második ligás Szolnokon, aztán az élvonalbeli Balaton FC-n, majd a Szolnok "osztálytársán", a BKV-n keresztül jutott előre – egészen a legjobb nyolcig. Naná, hogy a szerdai adatok szerint 3375 lakost számláló településen (remélhetőleg csütörtökre sem állt be változás e téren, legalább is negatív irányban nem) valóságos futballőrület tört ki. Így fordulhatott elő, hogy a negyeddöntő idejére bezárt a helyi nonstop-üzlet. Tulajdonosa abban bízott, hogy hozzá hasonlóan Szőr István is lehúzza a rolót a Honvéd elleni 90, esetleg 120 perc erejéig – nevezett úrban (egy Szőr mindig úr…) a hazaiak kapusát tisztelhetjük…
A Záhonytól kilenc kilométerre elterülő nagyközség egyetlen nyitva tartó éttermében, a főleg a szomszédos Ukrajnából átránduló kamionosokra specializálódott Ladatransban is a Honvéd vendégjátéka volt a "menü", így eshetett meg, hogy amikor betértünk, és afelől érdeklődtünk lehet-e enni (egy étteremben, hangsúlyozzuk) a következő tömör választ kaptuk: "Nem!" Éppen kifordultunk volna, amikor valamelyest enyhült a helyzet. "Rántott hús jó lesz?" – tudakolta a főnök, mire mi felbátorodva visszakérdeztünk: "Van más?", hogy aztán gyorsan visszazuhanjunk a rideg valóságba: "Nincs!"
No, mindegy, friss hús legalább került a néhány cékladarabbal "díszített" asztalra, ráadásul az időt kártyázással – de nem orosz rulettel! – eltöltő ukrán és grúz sofőrök társaságában elfogyasztott ebéd közben Csaba pincér révén arra is fény derült, hogy "…a találkozón csomó rendőr lesz, felvonul az egész határőrség, sőt jönnek a határvadászok is, mert attól félnek, vér fog folyni". Hogy még drámaibbnak tűnjön minden, hozzátette: "…mint majdnem a múltkor, amikor a vendégek elvitték a pénztárgépet…"

A prémiumról nem beszéltek

Ehhez képest a Rákóczi úti sporttelepen olyan békés volt a hangulat, hogy az egy karácsonyi üdvözlőlapról is visszaköszönne. A tuzséri fanatikusok, a Viking Kaos tagjai zöld-fehér luftballonokkal és transzparensekkel felszerelkezve baktattak ki a stadionba, és a létesítmény területén árusított csapolt sör, illetve féldecisek leküldése közben másról sem beszéltek, mint hogy a Bácsi Sándorra külsőleg, belsőleg egyaránt hasonlító Bagin Sándor (ami az előbbit illeti, súlyfelesleg van rajta bőven, ami az utóbbit, jobb belsővel gyakorlatilag odatekeri a labdát, ahova akarja…), ha szabadrúgáshoz jut a Honvéd kapujától 20-25 méterre, az egyenlő a góllal, és kedvenceik továbblépésével. Mi több, az immáron hat esztendeje a megyét járó csoport optimista fele már a külföldi túrákra készült: arról értekeztek, hogy a tuzséri kupadiadal után hol játsszák a nemzetközi meccseket…
Vezetőik nem szaladtak ennyire előre: a kezdés előtt még azt sem tudták, hogy siker esetén milyen prémiumban részesülnek a negyeddöntő alkalmából új szerelésbe bújt futballisták. "Ha korábban kitűztünk bármiféle jutalmat, rendre elbuktunk, úgyhogy most abban maradtunk, majd a remélt győzelmet követően tárgyalunk a díjazásról" – újságolta Pinkóczi József szakosztályelnök, mosolyogva hozzáfűzve, hogy az MK-menetelésnek hála, lenne miből fizetni…

Rosszkor repült a söröspohár

A szurkolók nem akartak hinni a szemüknek, amikor a játékvezetô tizenegyest ítélt
A szurkolók nem akartak hinni a szemüknek, amikor a játékvezetô tizenegyest ítélt
A szurkolók nem akartak hinni a szemüknek, amikor a játékvezetô tizenegyest ítélt
Mégsem kellett azonban a szponzorok segítségét igénybe venni a további tuzséri meneteléshez, hiszen a Honvéd egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy sokkal jobb csapat ellenfelénél. A hazaiak abban bíztak, hogy az első félórát sikerül kibekkelniük, és akkor az ismerős pályán már bármi megtörténhet, ám a 36. percre a vendégcsapat már kétgólos előnyt szerzett (igaz, a vendégbüntető jogosságát vitatták a tuzsériak), és könnyedén eldöntötte a továbbjutó kilétét. Jól futballozott a Honvéd, de nagyon akarták a tuzsériak is, hogy legalább a becsületgól összejöjjön, ám ezen a kissé hűvös szerda délutánon nem volt szerencséjük: rosszul sikerültek a lövéseik, hiba csúszott a passzokba, és a labda néhányszor a kapu helyett bizony az erdőbe ment…
A második félidő még annyi izgalmat sem hozott, mint az első – a Honvéd rúgott még egy gólt, és kihagyott számtalan helyzetet, így teljesen megérdemelten jutott a legjobb négy közé. Természetesen dicséret illeti a Tuzsért is, amely korábban már többször bebizonyította, hogy eséllyel lép pályára a nagycsapatok ellen is. Igaz, most mégsem volt esélye.
Hogy mégis kissé szomorkás hangulatban fejezhetjük be a tudósítást, az egy rosszkor eldobott söröspohárnak köszönhető. A kispesti szurkolók szektorából érkezett pohárra ugyanis egy kisebb rendőrroham volt a válasz, így néhány drukkerben bizony nemcsak kellemes emlékeket hagy majd ez a találkozó. Igaz, fogjuk fel pozitívan a történteket: a könnygáz például kiváló gyógyszer a szénanátha ellen…

Percről percre

Szavazás

Ki nyeri a Magyar Kupát?



Magyar Kupa
Legfrissebb hírek

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
3 perce

Erste Liga: kanadai csatárt igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
12 perce

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
16 perce

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
43 perce

Miért élnénk, ha nem egy álomért? Csapat van, most már jöjjön az eredmény is!

Magyar válogatott
43 perce

Könyv jelent meg a TF száz évéről

Egyéb egyéni
45 perce

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
59 perce

Szombaton országszerte 40 vízitelep várja a kajak-kenu iránt érdeklődőket

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik