Vincze Zoltán köszöni a passzokat

Vágólapra másolva!
2004.03.15. 21:10
Címkék
Egy gól, egy gólpassz, nagyszerű mezőnyjáték: szóval tényleg nem állíthatjuk, hogy Vincze Zoltán ellazsálta volna a Videoton elleni meccset.
A békéscsabaiak középpályásának nagy érdemei vannak abban, hogy a lilák idegenben győztek 2–1-re. Egyetlen apróság miatt bosszankodhat a középpályás: mivel a győri Stark Péter is hetes osztályzatot kapott, ám ugyanakkor két gólt lőtt, ő "csupán" a hét második számú játékosa lehetett."Csak a tabellán elfoglalt helyezések alapján meglepetés a székesfehérvári győzelmünk, aki látta, az valószínűleg egyetért azzal, hogy nem érdemtelenül nyertünk – mondta Vincze Zoltán. – Talán az utolsó húsz percben volt félnivalónk, hiszen a balszerencsés öngól felhozta a Videotont, ám komolyabb helyzetet akkor sem alakítottak ki a hazaiak, legfeljebb a lepattanó labdától tarthattunk. De megúsztuk, győztünk, és ez a lényeg."Pedig a hétpercesre sikeredett hosszabbításban kissé megijedhettek a békéscsabaiak, hiszen az őszi meccsük utolsó percében egyenlített a lila-fehér alakulat, és ezek után kinézett volna a másik oldalon is a szerencse… Nem jött össze, a Videoton a tavasszal maradt nullapontos, a Békéscsaba viszont már négy pontnál jár – mint tudjuk, nagy részben Vincze Zoltánnak is köszönhetően."Én azért Kovács Bélának is köszönetet mondanék, aki mindkét gól előtt remek labdát adott – továbbította a dicséretet a fedezet. – Az első előtt jött felém a kapus és a védő, és mindenképpen meg kellett próbálnom egy visszacselt, hogy tiszta helyzetbe kerüljek. Ez be is jött, és aztán már láttam, hogy Jegija Javrujan középen, még jobb helyzetben áll, így lövés helyett neki passzoltam. A másodiknál is kitűnő volt az átadás üteme, hiszen Turi Géza már kiindult kapujából, de még messze állt a labdától, így végül sikerült a felső sarokba pörgetnem."Vincze Zoltán úgy véli, bár most két jó fellépésen vannak túl, Debrecenben egy még nehezebb presztízsmeccs következik – és mivel most jó passzban vannak a békéscsabaiak, egy pontnál nem is adják alább a DVSC elleni mérkőzést.
Legfrissebb hírek

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
23 perce

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
43 perce

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
52 perce

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
1 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik