Nem könnyű pótolni az elmaradt meccset

Vágólapra másolva!
2004.03.08. 21:30
Címkék
Szombaton a pálya használhatatlansága miatt elmaradt az ÚjpestGyőri ETO mérkőzés, és a két csapat illetékesei közösen elkezdték keresni a szombaton elmaradt találkozó pótlására alkalmas időpontot.
Először március 17-én léphetnének pályára a csapatok – ez hivatalosan Magyar Kupa-nap, de mindkét együttes elbúcsúzott már a sorozattól –, de egyelőre bizonytalan, hogy tíz nap múlva alkalmas lehet-e mérkőzés rendezésre a Szusza Ferenc-stadion. Hétfőn még szemernyit sem olvadt a pályán lévő jég, ráadásul egész nap esett a hó. A másik lehetséges játéknap március 24-e lehetne, de az az újpestieknek nem ideális, mert akkor hat nap alatt három bajnokit kellene lejátszania a lila-fehéreknek.És még egy hír Újpestről: a klub pályázatot írt ki a negyedik kerületi általános iskolák számára, amellyel nem titkolt célja, hogy növelje a bajnoki mérkőzések látogatottságát. Ez azonban nem üzleti húzás, hiszen a Szusza Ferenc-stadionba minden érintett diák ingyen mehet majd be. Sallói István, a lila-fehérek ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a gyerekek természetesen kiemelten őrzött, biztonságos szektorból nézhetnék végig a meccseket.
Legfrissebb hírek

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
15 perce

Hatalmas siker volt a Bölöni-film Miskolcon

Minden más foci
34 perce

Megvannak az elsó gólok, de vereséggel kezdett az FTC az ICEHL-ben

Jégkorong
35 perce

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
48 perce

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
1 órája

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
1 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
1 órája

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik