Tarsoly Csaba: Néha jobb kiesni!

– Minden apró sikert meg kell becsülni, és az új szakmai stábbal jól nyitottunk, hiszen az ETO bejutott a terembajnokság debreceni döntőjébe – mondta Tarsoly Csaba, a Győr együttesét működtető kft. tulajdonosa, a Quaestor Rt. elnöke. – Azt is jó ötletnek tartom, hogy három nappal később egy koccintásra még összegyűlt a csapat. Persze rögvest hozzáteszem: nem értékeljük túl a történetet, helyén kezeljük az eredményeket, s azt is tudjuk, hogy nekünk elsősorban az Arany Ászok Ligában kell helytállnunk.
– Vagy legalábbis kellene…
– Az ősz tényleg nem volt valami fényes, a felsőháztól messze kerültünk, ám egy jó hajrával sokat javíthatunk a pozíciónkon. De ennél is fontosabb, hogy végre új fejezetet nyitottunk a futballvállalat életében, és hiszem, hisszük, hogy ez a helyes út.

Üzletet remélt a befektetéstől

– Mintha kissé sokáig tartott volna az útkeresés.
– A tanulópénzt nekünk is meg kellett fizetnünk… Egy futballcég megvásárlása jelentős kockázatú tőkebefektetés, nem véletlen, hogy amikor először felvetődött az ötlet, legyek az ETO FC Kft. tulajdonosa, nemet mondtam. Fél éven át győzködtek, mire végül ráálltam az üzletre.
– Mi volt a perdöntő érv?
– Ha most azt mondom, hogy gyerekkorom óta rajongok a labdarúgásért, azzal aligha érné be.
– Ez tényleg nem lenne túl meggyőző.
– Pedig ez is fontos szempont, ám nem tagadom, üzletet reméltem e befektetéstől. Kétezer-egyben lettem az akkor egyébként az összeomlás szélén álló győri labdarúgó-kft. tulajdonosa, s akkor már nyilvánvaló volt, hogy Magyarország rövid időn belül az Európai Unió tagja lesz. Győr közel van a nyugati határhoz, autópályán Bécsből és Budapestről is gyorsan elérhető, azaz roppant kedvező a fekvése. Egy ilyen városban felépíteni egy modern sport- és szórakoztató-központot, nos, ez nem tűnt rossz ötletnek. Úgy számítottuk, hogy fél évtized alatt úgy mozgásba hozható a projekt, hogy az nemcsak a befektetett pénzt hozza vissza, hanem a szórakoztató-központ által kitermelt pénzből a futballcéget is el lehet majd tartani. S az sem mellékes, hogy egy sikeres csapat jó reklámhordozója a tulajdonos cégcsoportnak, a Quaestor Rt.-nek.
– Csak a kívülállónak tűnne úgy: egyelőre se szórakoztató-központ, se csapat?
– Akkor kezdjük a beruházással: az építési engedély megvan, s ha minden jól megy, kétezer-öt végére elkészül a központ. Persze kulcskérdés, hogy a stadion korszerűsítése is elinduljon. A rekonstrukcióba már bele kellett volna fogni, de a munkák ez idáig csúsztak, a sportminisztérium idei költségvetésében azonban szerepel a győri arénára költendő kilencszázmillió forint. Összesen másfél milliárdba kerül majd az átépítés, s ha minden készen lesz, akkor nem lehet probléma a klublicenc megszerzése sem. Ami a futballcsapatot illeti, nos, aki ismeri, milyen állapotba került az ETO az évezred végére, az megerősítheti: már az is eredmény, hogy ötszáz gyereknek még mindig van hol futballozni.
– A szurkoló azonban már csak olyan, hogy elsősorban a kirakatot, vagyis az első csapat eredményeit figyeli…
– A magyar bajnokság jelenlegi lebonyolítási rendszere állandó eredménykényszer alatt tartja az edzőket. Ráadásul a klubok saját magukat fosztották ki az elmúlt fél évtizedben, amikor mondvacsinált célok érdekében magas összegekért igazoltak álsztárokat nagy fizetésért, ahelyett, hogy építkeztek volna. A csapatok nemigen mertek kockáztatni, ritkán nyúltak a fiatalokhoz, még olyan helyzetekben is a biztonsági megoldásokat választották, amikor nem volt igazán vesztenivalójuk. Ebbe a zsákutcába mi is beleszaladtunk, hiszen tavaly a felsőházba verekedte magát a csapat, s mivel éremesélyeink nem voltak, megkezdődhetett volna a társulat felfrissítése. Ám még a fiatalokat amúgy bátran harcba küldő Varga Zoltán is megrettent, tartott attól, hogy sikertelenség esetén felerősödnek a személye elleni támadások, s inkább a hosszabb távon már kevéssé használható játékosokat játszatta. S mi lett a vége? Velük is egyik vereség jött a másik után, viszont elúszott egy remek lehetőség az ETO megújítására.
– Ön mégis kitartott Varga mellett…
– Szeretem az öntörvényű embereket, mert valahol én magam is öntörvényű vagyok… De hadd mondjak el még valamit, ami talán segít megvilágítani, miért tartom sokra Vargát: még Zoli első győri edzősködése idején történt, hogy a szurkolók egy része ellene fordult, sőt, egy idő után már engem is támadni kezdtek. Ekkor ő bejött az irodámba, s azt mondta, leköszön a posztjáról, mert nem akarja, hogy miatta célkeresztbe kerüljek. Ez olyan emberi gesztus volt, amit nem tudok és nem akarok elfelejteni. Arról nem is beszélve, hogy Vargát továbbra is jó szakembernek tartom. Más kérdés, hogy a magyar futballközeg időközben őt is megtörte.



Jöjjenek végre a fiatalok!

– Ön felrótta a fiatalítás elmaradását Varga Zoltánnak, ugyanakkor egyik légióst a másik után igazolta a csapata. Többségüknek nem sok hasznát vette végül az ETO, jellemző, hogy volt olyan juniorbajnoki meccs, amikor a győri együttes játékosainak több mint fele külföldi volt…
– A horvátok megvásárlásától azt reméltük, hogy a kiszemeltjeink magukkal hozzák a szomszédos ország futballiskolájának szellemiségét is. Mert azért ne feledjük: a hat évvel ezelőtti franciaországi világbajnokságon a horvát válogatott bronzérmes volt. Tény, hogy ez az elképzelés nem vált be teljesen, bár Marko Kartelo és Darko Peric a megújuló ETO-nak is hasznos embere lehet. Csak mellékesen jegyzem meg, mert a szakmai ügyekbe nem szólok bele sosem, hogy a kettejük kiválasztásában személyesen is segédkeztem.
– Eszerint a többi légióst a Győrre és önre sózták ügyes vagy ügyeskedő ügynökök, az akkori klubvezetés asszisztálásával…
– Ez azért erős túlzás, de tény, hogy a személyzeti politikánk nem volt mindig átgondolt, és nem volt igazán költségtakarékos sem… Most persze mondhatnám azt, hogy a saját pénzemet kockáztattam, a saját káromon tanultam, de higgye el, nem voltak azért kutyaütők azok a külföldiek, akik megfordultak Győrben. Csak néhány példa: Branko Hucika manapság az NK Zagrebben futballozik, Jurica Karabatic jelenleg a Rijeka játékosa, míg a szlovák Marek Krejcí mostanság a Petrzalka színeiben rúgdossa a gólokat. Tény azonban, hogy a sok jó képességű játékos önmagától még nem alkot egységes csapatot.
– …máris a sűrű edzőcseréknél tartunk.
– Tisztázzuk: Tamási Zsolt és Csertői Aurél önként távozott, senki sem küldte el őket. Kiprich József jeles játékosmúltja közismert, Kecskeméten edzőként is figyelemre méltóan dolgozott, s mivel akkoriban a szakmai stábunknak több exkecskeméti tagja volt, részben az ő sugallatukra hívtam haza a szakembert Romániából. Varga Zoltán lemondása után szerettem volna gyors nyugalmat hozó megoldást találni; sajnos Kiprich nem tudott igazán produkálni, a felső- ház helyett a kiesés elől menekülünk.
– Jó kis reklám a befektetőcégének…
– Tudja mi a vicc? Néha az jut eszembe, talán nem is tett volna rosszat, ha mondjuk kétezer-kettőben nem a tizedik helyen zárunk, hanem kiesünk. Az ugyanis elemi erejű földrengéssel járt volna, és tényleg az alapoktól lehetett volna újraépíteni a győri futballt. Egy-egy nagy pofon nem mindig ártalmas, tessék csak visszaidézni a Debrecen példáját. Három éve csupán a BKV Előre visszalépésének köszönhetően nem csúszott vissza a Loki a másodosztályba, ezt követően viszont Szima Gábor elnök tényleg új fejezetet nyitott. S tessék, a DVSC tizenkilenc esztendő után az első olyan magyar kupacsapat, amely megérte a tavaszi meccseket. Ez jó üzenet, bizonyítja, hogy ha kis lépésekkel, de előbbre lehet jutni a magyar futballban is. Az persze továbbra is kulcskérdés, hogy minél több futballvállalkozásnak legyen valódi tulajdonosa. Én, személy szerint azért is lobbizok, hogy emeljük fel az élvonal létszámát tizenhatra.
– De az NB I-es ligatanács elnökeként önnek tudnia kell, hogy már a mostani szereplők egy részét is az a veszély fenyegeti, hogy menet közben térdre hullanak!
– A költségeket még jobban igazítani kell a bevételekhez, ez nem kétséges. Ám gondoljon bele: ha több a csapat, az elősegítheti olyan fiatalok előtérbe kerülését, akik ebben a feszes tempójú bajnokságban nemigen rúghatnak labdába. Annyi pénz nincs a csapatoknál, hogy kizárólag külföldiekkel töltsék fel a kereteiket, azaz muszáj lenne harcba küldeniük a fiatalokat is, ez pedig meggyorsíthatja a reménységek fejlődését.



A Vác a kiszemelt partner

– Azért a fiatalság önmagában nem érdem, legfeljebb átmeneti állapot.
– Ez így van, de mi nemcsak prédikálunk, az ETO felnőttkeretével máris együtt dolgoznak az utánpótlás legtehetségesebb tagjai. S azzal is szeretnénk példát mutatni, hogy Dunaújvárosból nem az ottani csapat nehéz helyzetét kihasználva raboltunk el négy húszéves tehetséget, hanem üzletet kötöttünk. Kalina Tibort ugyanis átadtuk az újvárosiaknak, Rompos József, Lajtos Dávid, Rozsi József és Zsók József pedig azzal a kikötéssel került hozzánk, hogy amennyiben egy éven belül továbbadjuk őket, a majdani vételárukat megfelezzük a Dunaújvárossal. Két év után az ár negyven, három esztendőt követően húsz, míg négy év elteltével a tíz százaléka illetné az újvárosiakat. De további ötleteink is vannak. Meggyőződésünk például, hogy a juniorbajnokság csak viszi a pénzt. Sokkal értelmesebb lenne fiókcsapatokat működtetni, hiszen így a fiatalok igazi tétmeccseken edződhetnének, és a partneregyüttesek is jól járnának.
– Önöknek már kiszemeltjük is van?
– A Váccal mindig jó volt a kapcsolatunk, a városban jeles hagyományai vannak a futballnak, viszont a település gazdasági ereje ahhoz kicsi, hogy hosszabb távon minőségi csapat működhessen.
– Ha már a Vácot említette. A Dunakanyar jogelődje nem is olyan régen még bajnok volt az NB I-ben, aztán a város majdnem eltűnt a futballtérképről…
– Ez a veszély az ETO-t biztosan nem fenyegeti, még abban az esetben sem – bár erre gondolni sem akarunk –, ha netán kiesnénk az Arany Ászok Ligából. A terv nem erről szól, hanem arról, hogy idén Reszeli Soós István irányításával épülni kezd egy olyan csapat, mely reményeink szerint a kétezer -négy–kétezer-ötös idényben kiharcolja a nemzetközi kupaindulás jogát, majd a következő bajnokságban akár a dobogós helyek valamelyikét is megszerezheti.
– Elnök úr, vigyázzon, ez számon kérhető ígéret!
– Engem csak a küzdelmes, kihívást jelentő célok érdekelnek. Ehhez most, úgy hiszem, Győrött Reszeli és Klement Tibor ügyvezető személyében alkotótársakat találtam. Hiszek bennük, hiszek magunkban, és hiszek abban, hogy erkölcsi, szakmai és anyagi sikert hoz a közös vállalkozásunk.