A stílus maradt, a frizura más

– Ön szerint is az FTC elleni bajnoki mérkőzés viszi el a pálmát a Debrecen őszi találkozói közül?
– Az nem volt éppen rossz… – válaszolta némi gondolkodást követően Sándor Tamás, a DVSC-MegaForce középpályása. – Miért, még ki szerint?
– Inkább kik, végtére is a szurkolóik voksoltak így a Loki honlapján.
– Most már világos. Mindenesetre a felsoroltak közül talán az a meccs volt a leglátványosabb, ráadásul győztünk is.
– Mi szerepelt még a menün?
– Ha jól emlékszem, a horvát Varteksszel vívott két UEFA-kupa-mecscsünk, a szaloniki találkozó, valamint a ZTE és az Újpest elleni bajnokink. Végigpörgetve ezeket az összecsapásokat, amondó vagyok: a Fradi-meccsen mindenki jól játszott a csapatunkban, gólt rúgtunk az első percekben, így a továbbiakban felszabadultan tehettük a dolgunkat, talán ezért is lett öt nulla a vége. Varasdon ugyan "csak" három egyre nyertünk, de nálam speciel ez is lehetne a "leg". Mindegy. Két siker, az egyik nemzetközi, ez növeli is annak az értékét – csak ez számít.
– No, és az ön teljesítménye ezeken az összecsapásokon? Magáról soha nem beszél.
– Egyszerű a válasz: magamról tényleg soha nem formálok véleményt – a külvilág számára. És az eseményekről sem.
– Mert nincs mondanivalója?
– Van. Csak megtartom magamnak. Korábban megesett, hogy félreértették a nyilatkozataimat, aztán kaptam miattuk hideget-meleget. Erre nincs szükségem. Egyébként pedig mindig akad éppen elég alanyuk, akik adott esetben megosztják a gondolataikat az újságolvasókkal, az én ötvenakárhanyadik véleményem nem oszt, nem szoroz.
– Nehéz lesz a folytatás, ha semmit nem kommentál… Nem szeret szerepelni.
– Így van.
– És kártyázni?
– Ez most honnan jutott az eszébe?
– Szenvedélyes lapgyűjtő lett.
– A sárga és a piros lapjaimra céloz, ugye?
– Pontosan. A mögöttünk lévő bajnoki évben ön volt csapata "legszorgosabbja", és a tavasznak is az első "rajtkockából" vág neki.
– Éger Laci is annyi lapot gyűjtött, mint én…
– A csapattársát nem állították ki egyszer sem.
– Hát ez az!
– Mi?!
– A kiállítások! Soha nem azért kellett idő előtt lemennem, mert "kicsontoztam" az ellenfelet. A Videoton elleni meccsen reklamáltam, sárgát kaptam. Mondtam még valamit, erre jött a piros lap. Semmi durva dolog nem hagyta el a számat, csak az a bizonyos "kötőszó". Minden labdarúgó – a világ minden pályáján – ezzel kezdi a reklamálást. Leolvasható a szájukról. Hogy ez büntetést érdemel-e vagy sem, megítélés kérdése. A Hungária körúton rúgtam, előtte viszont velem szabálytalankodtak kiállítást érően. Azt észrevették, ezt nem… Még annyit: csak egyértelmű helyzetben vitatkozom. Kiborít, ha valaki nem következetes. Székesfehérvárott egy kezezéssel kezdődött az egész, a hazaiaknak elnézték, a mi esetünkben szabadrúgás és sárga lap járt érte. Erre mentem oda a játékvezetőhöz. Ha ezeket a szituációkat azonosan ítéli meg, közelébe nem megyek a bírónak.
– Úgy hangzott, mint valami fenyegetés.
– Komolyan mondtam.
– A válogatottal kapcsolatban sem viccelt, hiszen évekkel ezelőtt lemondta. Mi történik, ha az új szövetségi kapitány, Lothar Matthäus, látva a Debrecen teljesítményét, meccseit, úgy dönt: ő számítana Sándor Tamásra? Megváltoztatná a döntését?

– Megette a fene az egészet, ha rám, ránk lenne szükség!
– Kérem, magyarázza meg, hogy miért nem fontos már az ön számára a válogatottság? Netán "túlkorosnak" tartja magát hozzá? Vigyázzon, vélemény lesz!
– Vállalom. Szóval, nem érzem öregnek magam, de az én generációm tagjait, azt az olimpiai csapatot, amely ott volt Atlantában, rögtön a játékok után egy az egyben kellett volna harcba dobni felnőttszinten. Nem vagyok naiv, nem mondom, hogy világbajnokságot nyertünk volna, de akkor tényleg volt esély arra, hogy legyen egy jó csapatunk. Azt hiszem, célravezetőbb lett volna együtt tartani azt a társaságot. Ismertük egymás gondolatait, összeszokottak voltunk, ehelyett – mint minden egyes ciklus kezdetén – új csapat építése következett.
– Ennyi?
– A többit megtartom magamnak…
– Nézzük akkor a Lokit: az UEFA-kupa harmadik fordulójában az FC Bruges lesz az ellenfelük.
– És? Kommentáljam a sorsolást? Hm… Nem titkolom, én bizony keveset tudok a belgákról. A BL-meccsüket nem közvetítette a televízió, de ha így is lett volna, az is mindegy. Ekranas, Varteks, PAOK, Bruges – lényegtelen, ki az ellenfél. Nyújtsd a legjobbat, és kész.
– Bajnokság?
– Ha az egyik, Balaton elleni mérkőzésünket megnyertük volna, most az élen állnánk. Bosszantó. A PAOK elleni visszavágó miatt a novemberi, debreceni találkozót talán be is áldoztuk, akinek kisebb sérülése volt, az nem játszott.
– Megérte, nem?
– Hm… Első osztályú labdarúgó-bajnokcsapata még nem volt Debrecennek. Nem mellékesen így megnyílna az út a Bajnokok Ligája-szerepléshez, legalábbis ott lenne az esély, hogy eljussunk abba a fázisba, ahol már hatalmas összegek forognak. Nem arra gondolok, hogy mi, játékosok alaposan megtömjük a zsebünket! A bevétel nagy részét az utánpótlásra kellene fordítani, olyan körülményeket kellene kialakítani, hogy a gyerekek örömmel menjenek focizni. Nekem fontos, hogy ennek a városnak akkor is jó csapata legyen, amikor én már rég visszavonultam.
– Ha már szóba került a visszavonulás – habár elmondása szerint ez pillanatnyilag nem aktuális –, tudja már mihez kezd karrierje befejeztével?
– Pontosan nem… Azt hiszem, a futball környékén maradok, de hogy milyen területen…
– Játékosügynök, megfigyelő?
– Lehet, de miért éppen ezt említette?
– Az UEFA-kupa selejtezőjében, az Ekranas elleni első meccsük után futólag említette, hogy a litvánok tizennyolcasával szívesen szerepelne egy csapatban, szóval jó véleménnyel volt róla. Emlékszik még rá?
– Dereng valami.
– Edgaras Cesnauskisnak hívják, és most igazolta le a Dinamo Kijev.
– Mondtam, hogy ügyes gyerek. Tudja mit? Adott egy tippet.