Szombathelyen nem felejtik el a múltat

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2004.01.04. 21:09
Címkék
Tizedik helyen áll a Lombard FC Haladás csapata a bajnokságban, a szombathelyiek előnye mindössze két pont a kiesőhelyen telelő Békéscsaba gárdája előtt.
A zöld-fehér alakulat a legkevesebb gólt szerezte a bajnokságban, a második legtöbb találatot kapta, a legrosszabb gólkülönbséggel rendelkezik, vagyis kijelenthető, ez az ősz nem a Lombardról szólt. Persze, a Haladás szimpatizánsai közül mindenki bízik abban, hogy a tavasz kedvenc csapatuknál nem az edzőváltásról avagy éppen a kiütéses vereségekről szól, hanem a győzelmekről és a biztos bentmaradásról. Hogy milyen jövő vár a szombathelyi futballra, azt egyelőre csak megtippelni lehet, ám az biztos, hogy Vas megyében nem felejtik, sőt, díjazzák a múltat. December végén tudniillik több egykori kiválóság is kitüntetésben részesült, így megjutalmazták az egykori 11-szeres válogatott labdarúgót, Halmosi Zoltánt (a Vas megye örökös bajnoka cím dukált a korábbi kedvencnek), valamint a megyében több helyen is edzősködő, a Haladásnál korábban igazgatóként, az első osztályban megbízott vezetőedzőként is tevékenykedő, jelenleg utánpótlás szakmai igazgatóként dolgozó Nagy Mihályt. Ez utóbbinak, az egykoron Szombathelyen és Siófokon is az élvonalban futballozó szakembernek az edzői pályája igazából Vas megyéhez köthető, ugyanis volt edző a megyei másodosztályban, az NB III-ban, a Bük együttesével megnyerte az NB II alapszakaszát, a Sárvárt feljuttatta az NB I B-be, míg a Haladásnál a serdülőktől indulva jutott el a felnőttegyüttesig. Aligha szükséges hangsúlyozni, mit érzett akkor, amikor megtudta, kitüntetésben részesül a "hoszszú időn át végzett eredményes utánpótlás-nevelő munkájáért"."Éppen tíz éve, hogy élvonalbeli szinten befejeztem a futballt, és nagy megtiszteltetés számomra, hogy az azóta végzett edzői munkámat ily módon elismerték – mondta Nagy Mihály. – Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen az indulásnál a Haladásnál Rátkai László a legtehetségesebb serdülő korosztályt bízta rám, és hagyott az elképzeléseim szerint dolgozni. Olyan játékosok voltak akkor a kezem alatt, mint Takács Tamás, Halmosi Péter, Nagy Gábor, Pusztai Olivér vagy Czeglédi Balázs, és büszke vagyok arra, hogy valamennyiükkel a mai napig megmaradt a jó kapcsolatom. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a nálam tréningező fiatalok nemcsak labdarúgóként tudtak bizonyítani, hanem az életben is megállták a helyüket."Aztán az A-licenccel rendelkező tréner arról is beszélt, hogy 2002 nyarán komoly trauma érte a szombathelyi futball utánpótlását, hiszen különböző okok miatt több korosztályból is távozott a "krém". Szerencsére mostanra elmúlt a sokkhatás, így adott a feladat: egységes rendszerbe kell foglalni az óvodás korosztálytól kezdve egészen a juniorgárdáig bezárólag a csapatokat. Szombathelyen politikai pártállástól függetlenül mindig komolyan segítették a sportot, és azon belül a labdarúgást, és most jó esély kínálkozik arra, hogy az utánpótlás-nevelésre felállított rendszer is támogatásra találjon. Igaz, nem egyszerű a helyzet, hiszen egyre kevesebb a futballozni akaró gyerek, köszönhetően többek között annak, hogy az élet más területei lekörözték a labdarúgás infrastruktúráját. Olyan körülményeket kell teremteni, hogy a szülők örömmel hozzák a fiatalokat a labdarúgópályákra, ám ehhez elengedhetetlen az állami szerepvállalás. A kérdésre, miszerint végleg lemondott arról, hogy felnőttegyüttest trenírozzon, Nagy Mihály a következőt felelte: "Jelenleg a szombathelyi utánpótlásnál van feladatom, és mint korábban mindig, ezúttal is próbálom a legjobb tudásom szerint elvégezni a rám bízott munkát. Hogy később mit hoz az élet, azt nem tudhatom, nem szabad azonban elfelejteni, volt már Magyarországon olyan tréner, aki mesteredzői címet kapott az utánpótlásban végzett munkájáért…"
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik