Sallói lett az első Minarik Ede-díjas

Nos, a Magyar Labdarúgóliga (MLL) évadzáró vacsoráján a győri klubtulajdonos, Tarsoly Csaba bejelentette, hogy vándordíjat alapított, amely a Minarik Ede nevet kapta… A díjat az adott naptári évben legjobban teljesítő csapat és a legjobb menedzser érdemli meg – az idei esztendőben elért pontszámok alapján a Debrecen együttese, illetve a profiliga szavazása szerint a siófoki Sallói István lett a kitüntetett. Aligha kétséges, mindkét kategóriában az arra legérdemesebbet jutalmazták, elvégre 19 év után megérni a tavaszt az UEFA-kupában vagy éppen a semmiből összehozni és a bajnokság első helyére vezetni egy futballcsapatot tényleg nem mindennapi tett.
– Valóban én vagyok a Balaton FC frontembere, de azért ne feledkezzünk el arról sem, hogy Kuti István tulajdonos és a menedzsment többi tagjának segítsége nélkül aligha jutottunk volna idáig. Szóval nagyon örülök az elismerésnek, de ez nem nekem, sokkal inkább nekünk szól – mondta Sallói István.
– Nem érzi szimbolikusnak, hogy éppen a Balaton FC kapta ezt a kupát? Mert kissé mosolyogtató lenne, ha egy milliárdos költségvetéssel dolgozó klub ügyvezetője kapna Minarik-díjat…
– Biztos vagyok abban, hogy nemcsak az őszi elsőségünk nyomott sokat a latban, hanem az is, ahogy ezt ilyen körülmények között is elértük. Sikerült megmenteni egy majdnem széthullott csapatot, ráadásul a csapat nagyon jól szerepelt a bajnokságban. Nekem pedig különösen fontos ez az elismerés, hiszen éppen tíz éve, hogy a Nemzeti Sport rangsorában az év játékosa lettem, míg most megkaptam az év menedzsere címet.
– Lehet ennél még feljebb? Mi a cél 2013-ban?
– Hm, szeretnék egy olyan magyar együttes ügyvezetője lenni, amely a BL-selejtezőből eljut a főtáblára, és ott is vitézkedik. Azt hiszem, ez még csak-csak összejöhet…

– És ha nem tekintünk olyan távolra? Mondjuk jövőre milyen teljesítmény érhet Minarik-díjat?
– Nekem már két jelöltem is van: remélem, a Loki tavasszal végigveri fél Európát, és akkor nem lehet kétséges, hogy a debreceniek méltán pályáznak a vándordíjra. A másik pedig a liga menedzsmentje lenne, mert ha jövőre az MLL-nél maradna a kupa, azt jelentené, hogy a magyar futball végre elmozdult a holtpontról.
– A Balaton FC-nek ez már sikerült, de sokan attól félnek, egy újabb holtpont jöhet a télen, amikor a riválisok egyszerűen szétszedik az együttest. Ehhez képest csak Vörös Péterről hallottuk, hogy érdeklődnek iránta.
– Peti már el is utazott Olaszországba, mi is bízunk benne, hogy öszszejön neki a szerződés akár a Sampdoriánál, akár egy másik csapatnál. Siófokon úgyis az a cél, hogy olyan játékosokat neveljünk ki, akik esetleg később el tudják adni magukat külföldre. Tavaly ez Fülöp Zoltánnak sikerült, remélem, az idén is lesznek ilyen futballisták.
– Megéri ez a Balaton FC-nek?
– Anyagilag nem. Vörösnek például a nyáron lejár a szerződése, így ő maga rendelkezik a játékjogával, úgyhogy a kft. ebből sokat nem profitálhatna. Talán akkor jutnánk némi pénzhez, ha már most a télen elmenne, de azt hiszem, erre kevés az esély.
– Ez azt jelenti, hogy sikerül egyben tartani a keretet? Mert nemcsak az lehet veszélyes, ha elmennek a játékosok, hanem az is, ha több új futballista érkezése netán megbontja a csapategységet.
– Továbbra sincs döntés arról, mi is legyen az együttessel. Az egyik út az, hogy minden marad a régiben, a már itt lévő játékosokkal folytatjuk a bajnokságot, aztán lesz, ami lesz. Vagy ott a másik megoldás, hogy igazolunk három-négy, válogatott szintű labdarúgót, és akkor egyértelműen a nemzetközi kupás helyek egyikét célozzuk meg.
– Mennyivel kerül többe a második verzió?
– Körülbelül húszmillió forinttal, ennyit kellene költenünk arra, hogy öt hónapra mondjuk három nagyon jó játékost igazoljunk.
– Ilyen kevés pluszköltséggel járna? Akár azt is mondhatnánk, hogy ahol van száz- vagy kétszázmillió forint, ott esetleg azt az újabb húszat is össze lehet kalapozni.
– Bár így lenne… Mindenesetre ha lesz pénz, ha nem, szeretnénk még sok örömet szerezni a siófoki szurkolóknak. Mert ezt a csodás őszt és telet már senki sem veheti el tőlünk.