Ciprusról is figyelik a védőt

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2003.12.12. 22:46
Címkék
Két héttel ezelőtt Molnár Zoltán annak tudatában vett részt az MTK Hungária idei utolsó hivatalos tréningjén, hogy legközelebb január 7-én kell edzésre jelentkeznie a Hungária körúton.
Aztán öt nappal később Fülöp Ferenc klubigazgató magához kérette a jobb oldali emberfogót – tudni kell, hogy a folytatásról valamennyi labdarúgóval egyeztetett a kék-fehérek vezetője –, és közölte vele, a futball-kft. januártól nem tart igényt a játékára. Mondhatnánk, nem nagy ügy, előfordul az ilyesmi, a csapatoknál gyakran köszönik meg bajnokság közben annak a munkáját, aki problémás ember, esetleg a játéktudása nem éri el a kívánt szintet. Csakhogy Molnár Zoltán nem az a kategória, akire illenek az előbbi megállapítások…A 30 esztendős futballistának nem voltak "ügyei”, közel 300 meccset játszott az élvonalban, és valamennyi korábbi együttesében éppúgy alapembernek számított, mint ezen az őszön az MTK-ban. A legutóbbi évadban aranyérmet nyert csapatával, posztján ekkor a Nemzeti Sport osztályzatai alapján a legjobbnak bizonyult, igaz, az idei bajnokságban ezek a mutatók csapatszinten második, egyénileg pedig harmadik pozícióra módosultak. A visszaesés tagadhatatlan, azonban alighanem sokan kiegyeznének ilyen eredménysorral… – Mivel telnek a napjai, amióta megtudta, hogy az MTK-nál ön nélkül képzelik el a jövőt?– Noha szabadságon vagyok, mégis hetente kétszer edzek – mondta a kék-fehérek futballistája. – Nem tudhatom, nem kell-e a jövőben próbajátékra mennem valamelyik külföldi gárdához, így természetes, hogy igyekszem megőrizni a kondíciómat. Szerencsére az elmúlt napokban több klubtól is megkerestek, és a beszélgetések alapján azt mondhatom: annak is van realitása, hogy maradok a magyar élvonalban, de az sem elképzelhetetlen, hogy esetleg Cipruson folytatom a pályafutásomat.– Meg tudta már emészteni, hogy a bajnoki cím védőjénél nem számolnak önnel?– Nehéz napirendre térni a történtek felett. Három bajnoki címet és két Magyar Kupa-elsőséget szereztem a csapattal, folyamatosan tagja voltam a kezdő tizenegynek, vagyis van mire büszkének lennem. Persze az MTK-nál korábban is történtek már furcsaságok meghatározó labdarúgókkal, de nem gondoltam azt, hogy mindez egyszer velem is megeshet. – Hallani, hogy jelentős változások lesznek a játékosállományban, így érdekel a véleménye: mire lehet képes tavasszal az MTK, ha válogatott játékosok távoznak, és a helyükre mondjuk az NB I B-ből érkeznek helyettesek?– A Balaton FC ősszel bebizonyította, hogy bármi megtörténhet az élvonalban. Mégis úgy vélem, ha a nyári jelentős változások után most télen is komolyan átalakul a keret, nehéz lesz megismételni a tavalyi eredményeket. – Nem tudom, hallotta-e Csank János szerdán megjelent nyilatkozatát, amelyben azt mondta a székesfehérváriak mesteredzője önről, hogy "jó alany, lesz klubja”.– Nem tudtam erről, de örülök az egykori szövetségi kapitány szavainak. Nálam Csank János az edzők szűk elitjébe tartozik, és hiszem, hogy ebben a kérdésben nem tévedett.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik