NB II: Nincs színvonal-emelkedés

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2003.12.02. 20:26
Címkék
Miután a köd miatt félbeszakadt VeszprémKaposvölgye-Nagyberki találkozót is pótolták, véget ért az NB II őszi idénye. A tavalyi szezonnal ellentétben az idén három helyett csak két csoportba sorolták a csapatokat, tehát tovább csökkent a legmagasabb amatőrosztályban szereplő együttesek létszáma. A kevesebb résztvevő ellenére nem beszélhetünk jelentős színvonal-emelkedésről, sőt, még így is voltak olyan csapatok, amelyeknek talán túl magasak voltak az osztály által állított követelmények.
A nyugati országrész, azaz a Hummel-csoport élén a Komló végzett. Ez az a gárda, amelyben a korábbi ferencvárosi Kardos Ernő, illetve a volt debreceni Madar Tamás is futballozik, és két-két döntetlen, valamint vereség mellett 11 győzelmet könyvel el, és három ponttal előzi meg a Mosonmagyaróvárt. Emellett majd a legtöbb gólt rúgta, és a legkevesebbet kapta. "A szezon kezdete előtt az első három hely valamelyikének megszerzése volt a cél – mondta a klub elnöke, Vaskó Ernő. – Jó a csapatunk, amelyhez nem is kívánunk hozzányúlni, és valószínűleg a keret tavaszra is együtt marad.”A Winner Sport-csoport élén a Makó FC végzett egy ponttal megelőzve a Gyulát, és hárommal az éppen az utolsó fordulóban legyőzött Mátészalkát. A Makó nyert a legtöbbször, és kapta a legkevesebb gólt. "A klubvezetés az első hatba várta a gárdát, de én bíztam abban, hogy sikerül a dobogóra kerülnünk – elemzett röviden Kolozsvári János, a csapat edzője. – Az élmezőny kiegyensúlyozott, a dobogósok közül bárki lehet első a bajnokság végén. Az NB I B-s szereplés nem lenne könnyű feladat, hiszen már a harmadosztály is nagy terheket ró a városra. Azonban nincs olyan edző, aki azt mondaná a csapatának, hogy inkább veszítsen. Feljutásról azonban azért korai beszélni, mert a jövő évi versenykiírást sem ismerjük…”
Legfrissebb hírek

Fordított és győzött az Óvár az ETO Akadémia vendégeként az NB III-ban

Labdarúgó NB II
18 perce

Szerződést hosszabbítottak a magyar kapusedzővel Hollandiában

Légiósok
21 perce

„Miért ne akarnák szerződtetni Verstappent?" – Russell reagált a pletykákra

F1
35 perce

Megvan az orvosi jelentés Mbappé állapotáról, kiderült, játszhat-e az FC Barcelona elleni kupadöntőn

Spanyol labdarúgás
56 perce

„Igyekszem a saját játékomra figyelni” – Marozsán Fábián a Zizou Bergs elleni meccs előtt

Tenisz
1 órája

Feljutást hozhat a húsvét Csíkszeredának

Minden más foci
2 órája

„Képes lehetek legyőzni őt" – Cunoda már most ellesett néhány dolgot Verstappentől

F1
2 órája

Böde csak egyszer veszített a jubileumi mérkőzésein

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik