Elfogyott a város türelme
A futballősznek az elmaradt SopronBékéscsaba meccs kivételével vége, vagyis kezdődik a holt idény. Ám a jelző csalóka, mivel már hozzászokhattunk: ilyenkor is történnek fontos dolgok.

A szurkolókra eddig nem lehetett panasz, de a záró meccsen ôk is elunták a csapat vergôdését, és a klubház elé vonultak tüntetni

A szurkolókra eddig nem lehetett panasz, de a záró meccsen ôk is elunták a csapat vergôdését, és a klubház elé vonultak tüntetni
A polgármester, mielőtt nyilvánosság elé tárta volna a problémákat, egyeztetett a részvénytársaság elnökével, Lang Józseffel. Ô az az ember, akit talán legjobban megviselt a rossz szereplés: a sportvezető nemrégiben súlyos szívműtéten esett át, s a héten még utókezelésen vesz részt.
"Az orvos annyit mondott, mindent csinálhatok ugyanúgy, mint régen, csak nem szabad annyit idegeskednem. Könnyű ezt kérni… – mondta Lang József. – Egyetértek azzal, hogy a gyenge szereplés miatt csökkenteni kell a költségvetést, de hogy miként tegyük ezt, a következő napokban kell kidolgoznunk.”
Ami a legvalószínűbbnek tűnik: a játékosok alapfizetését vélhetően csökkenteni szeretnék, ám hogy a szerződésmódosításba kik egyeznek majd bele, nagy kérdés. Gyanítható, minden futballista szeretné megtartani a jelenlegi pénzét, ám nem kizárt, hogy többüktől ilyen feltételek mellett megválnak.
"Megértem, hogy a sikertelenség miatt lépni szeretnének a vezetők, hiszen a cél az, hogy a csapat elkerüljön az utolsó helyről – mondta Kocsárdi Gergely csapatkapitány. – Hogy ezt a játékosok fizetésének csökkentésével kell-e elérni, azt kétlem, nem hiszem, hogy e lépéstől javulnának az eredmények. Minden futballistának szíve joga eldönteni, hogy elfogadja-e az új feltételeket, de azt tudni kell, extra pénzeket csak akkor kereshetünk, ha jól szereplünk. Arról, hogy kinek milyen motivációt jelent a városcímeres mezben pályára lépni, csak annyit: nem hiszem, hogy David Beckham a Real Madrid emblémája miatt játszik jól, sokkal inkább a saját önbecsüléséért, és azért, mert szeretné eladni magát.”
Nos, ilyen teljesítménnyel ez az egerszegi labdarúgóknak nem lesz könnyű…
Az anyagiakról szóló tárgyalásokra a következő napokban sor kerülhet, és a december második felére (de még az ünnepek előttre) összehívandó, 246 részvényest számláló közgyűlésnek már csak szentesítenie kell az új megállapodásokat. Úgy hírlik, a fizetések körülbelül 30 százalékkal csökkenhetnek, és az eredetihez képest 80 millió forinttal szeretnék mérsékelni a költségvetést.
Ellentmondásos viszont, hogy a csökkentett pénz ellenére Zalaegerszegen erősítési tervekkel jelentkeztek, hiszen egyértelművé vált, hogy szűk a játékoskeret.
"Kevesen vagyunk, és nem bírjuk el a kulcsjátékosok kiesését – mondta Mihalecz István vezetőedző. – Vincze Ottó az utolsó hét mérkőzésre esett ki, a legutóbbi találkozón pedig eliltása miatt Szamosi Tamás és Babati Ferenc is hiányzott. Velük el is számoltam: mivel mindketten reklamálásért kaptak lapot, automatikusan pénzbüntetést kaptak. Megjegyzem, amíg nálunk tíz felnőtt játékos volt harcra kész, a Lokinál a padon ült Dombi Tibor vagy éppen Bajzát Péter…”
Bár a kassza a büntetéspénzekkel valamelyest gyarapodott, az eddig is kiderült, hogy elférne még néhány köteg húszezres a széfben… Hogy ne legyen gond a bentmaradással, ahhoz bizony erősíteni kell.
"Felejtsük el az álmokat, és nézzük a realítást: azt kell célul kitűznünk, hogy elkerüljük az utolsó két hely valamelyikét, igaz, ehhez három-négy, erősítést jelentő játékosra szükségünk lenne – adott képet a helyzetről Mihalecz István. – Nézzék csak meg a tabellát, harminckét gólt kaptunk, ez rengeteg.”
Ám hétfőn az is kiderült: ennél nagyobb problémák is vannak…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








