NB I B: Pápa-Dunaújváros FC 2-1

A mérkőzésről tudósított: VARJAS KÁLMÁNA mérkőzésről tudósított: VARJAS KÁLMÁN
Vágólapra másolva!
2003.10.25. 21:31
Címkék
SÁRGA LAP
Teket (Jáger megrúgásáért) a 28., Kozmér (reklamálásért) a 41., Hudák (Jeferson felvágásáért) az 50., Pintér (Stevica lerántásáért) a 78., Pap (Stevica lerántásáért) a 87. percben

SZÖGLETARÁNY: 14:10 (5:4)
35. perc: Kvasz futott el nagy lendülettel a jobb oldalon, középre ívelt, Stevica pedig tíz méterről laposan helyezte a labdát a jobb alsó sarokba. 1–0
52. perc: Vendég szöglet után hibáztak a pápai védők, a labda Csehi elé került, aki hat méterről ballal emelte a labdát a jobb felső sarokba. 1–1
72. perc: Kozmér közeli fejesét követően a labda a gólvonal előtt elvetődő Bertalanról kipattant, és a szemfüles Stevica három méterről a kapu közepébe lőtte a labdát. 2–1

Meglepően jól kezdtek a vendégek, s az első félórában akár a vezetést is megszerezhették volna, de elpuskáztak két nagy helyzetet. A hazaiak kényelmesen játszottak, ennek ellenére az első kidolgozott helyzetből megszerezték a vezetést. Fordulás után váratlanul, de nem érdemtelenül kiegyenlítettek a hazaiak, és levegőben lógott az egyenlítés. A hazaiak azonban továbbra is körülményesen játszottak. A Pápa csak a három pontnak örülhet ezen a mérkőzésen, valamint Simeon Stevica remek játékának és kiváló helyzetfelismerésének. A szlovák csatár két góljával nagyban hozzájárult a hazaiak sikeréhez.

Mestermérleg
Szabó András:
– A múlt héten jó játékkal veszítettünk, most gyengébb teljesítménnyel nyertünk, és ez a legfontosabb.
Lengyel Ferenc: – A második félidőben rövid ideig azt játszottuk, amit megbeszéltünk. Gratulálok a pápai együttesnek a győzelemhez.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
10 perce

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
56 perce

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
1 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
1 órája

Haaland öt, Aasgaard négy gólt szerzett – Norvégia 11–1-re elverte Moldovát!

Foci vb 2026
1 órája

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik