A játékos kedvű vezetőedző

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2003.10.20. 21:45
Címkék
A szerkesztőségbe vasárnap délután befutott tudósítás szerint a DunaújvárosSzolnok NB I B-s mérkőzés 77. percében Beidek Attila asszisztens magasba emelte a zászlaját, így jelezve, hogy a hazai csapat cserére készül.
Ha kell, akkor a pálya szélérôl, ha kell, akkor a gyepen magyaráz – Lengyel Ferenc szerint sokkal többre képes a Dunaújváros (fotó: Németh Ferenc)
Ha kell, akkor a pálya szélérôl, ha kell, akkor a gyepen magyaráz – Lengyel Ferenc szerint sokkal többre képes a Dunaújváros (fotó: Németh Ferenc)
Ha kell, akkor a pálya szélérôl, ha kell, akkor a gyepen magyaráz – Lengyel Ferenc szerint sokkal többre képes a Dunaújváros (fotó: Németh Ferenc)
Ha kell, akkor a pálya szélérôl, ha kell, akkor a gyepen magyaráz – Lengyel Ferenc szerint sokkal többre képes a Dunaújváros (fotó: Németh Ferenc)
Ha kell, akkor a pálya szélérôl, ha kell, akkor a gyepen magyaráz – Lengyel Ferenc szerint sokkal többre képes a Dunaújváros (fotó: Németh Ferenc)
Ha kell, akkor a pálya szélérôl, ha kell, akkor a gyepen magyaráz – Lengyel Ferenc szerint sokkal többre képes a Dunaújváros (fotó: Németh Ferenc)
Pillanatokkal később az is kiderült, hogy Lengyel Ferenc Teket Szabolcsot hívta le a gyepről. A szakvezető amúgy egy centire az oldalvonaltól köszönte meg a támadó addigi produkcióját, ám egy gyors "Szép volt, Szabi!”-nál többre nem futotta, ugyanis a következő másodpercben a játékos kedvű edző bekocogott a pályára, és a lefújásig le sem jött onnan…
– Jól emlékszem, hogy a tavalyi szezon végén egy kedves ünnepség keretében felakasztotta cipőjét arra a bizonyos szögre?
– Megnyugtatom, a memóriájával semmi gond, valóban elbúcsúztattak – felelte a bajnokságban jelenleg utolsó helyen álló Dunaújváros FC 33 esztendős trénere (avagy támadója…). – Mentségemre szóljon, sokáig eszembe sem jutott, hogy visszatérjek, nagyon is jól éreztem magam a kispadon. Illetve pontosítok: a mai napig jól érzem magam a kispadon.
– Most következik az, hogy de…
– …elárulom, a rajt előtt biztos voltam benne, hogy nem lesznek gondjaink a másodosztályban. A tabella ennek ellenére arról tanúskodik, hogy tizenegy forduló elteltével tizenhét együttest üldözünk, ami nem éppen hízelgő ránk nézve. S akkor most jön az, hogy de… De aki látta az eddigi fellépéseinket, tanúsíthatja, gyakorlatilag nem volt olyan meccsünk, amelyen ne lettek volna győzelmi esélyeink. Hatvan-hetven percig remekül futballoztunk, nemegyszer nálunk volt az előny, a végén mégsem sikerült nyernünk. Egyszer sem vertek minket agyon, még Angyalföldön sem, ahol öt kettőre kaptunk ki. Arra is akadt példa, hogy kilencvenkét percig vezettünk, aztán a ráadás végén egyenlített az ellenfél. Szóval valami mindig hiányzott ahhoz, hogy nekünk gratuláljanak.
– Vagy inkább valaki…
– Á, nem kell annak akkora jelentőséget tulajdonítani, hogy újra pályára léptem. Csak reméltem, hátha ez is egyfajta lökést ad a csapatnak.
– Belülről hogy tapasztalta, adott?
– Nulla nullánál álltam be, és nulla nulla volt, amikor vége lett a találkozónak… Komolyra fordítva: negyedórát játszottam, elég jól éreztem magam, ám azt sajnálom, hogy egy szabadrúgásból mellé csavartam a labdát.
– Ha én dunaújvárosi labdarúgó volnék, ilyenkor csak az edzőnek passzolnék…
– Kaptam is a labdát, azzal nem volt gond. Igaz, kértem is, hiszen minél többször játékba akartam avatkozni.
– Mai erőnléte a régi szép időket idézi?
– Kár lenne tagadni, a tavasszal jobbak voltak a mutatóim… Amióta edzősködöm, ritkán szálltam be a srácok közé, gondoltam, egy kezdő tréner jobban teszi, ha a kívülről figyeli a dolgokat, úgy könnyebben átlátja a helyzetet. Hozzátartozik, a múlt héten már én is aktív résztvevője voltam a gyakorlásoknak, a hét végéhez közeledve meg is állapítottam magamban, jól dolgoztunk a héten…
– A győzelem azonban ismételten elmaradt. S nem először, hanem tizenegyedszer.
– Magyarázkodni e helyütt alighanem felesleges, én mégis megjegyezném, hogy a csapat átlagéletkora épphogy eléri a huszonkettőt. Nem győzöm hangsúlyozni, a látszat csal, igenis sokat léptünk előre. Hiszem, hogy a tavasszal már a bajnokság meghatározó gárdái közé tartozunk majd. Hogy odáig eljussunk, egyfelől ideje lenne elkezdeni a pontgyűjtést, ráadásul nem egyesével, hanem hármasával, másfelől a télen igazolnunk kell egy-két befejező csatárt.
– Csatárt?! Az ön helyére?
– Az én helyem a kispadon van. Ez csak egy utolsó fellángolás a részemről.
– Mondja meg őszintén, nem volt olyan este, hogy azzal feküdt le, kész, feladom, holnap pedig beadom a lemondásomat?
– Hála istennek nem vagyok az a típus, aki felteszi a kezét. Említettem az elején is, élvezem azt, amit csinálok. Hiányzik a siker, ez tény, elvégre az elmúlt években ahhoz szoktam, de mostanság azzal vigasztalom magam, labdarúgó-pályafutásom elején is elkerültek a nagy diadalok, aztán tessék, az utolsó öt-hat szezonom alapján mégis kijelenthetem, megérte futballozni. Szóval edzőként sem indítottam jól, de bízom benne, hogy a két karrier között nem ez lesz az egyetlen hasonlóság…
– Vasárnap mennek a Pápához, hogy érzi, kezdő lesz?
– Egy edzőtől hogy lehet ilyesmit kérdezni a hét elején…?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik