A tarkón vágott pécsi ügyvezető

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2003.10.08. 22:07
Címkék
Nincs vége a múlt szombati PMFCGyőri ETO FC bajnoki mérkőzésnek  illetve úgy helyes, ha azt mondjuk: a pályán ugyan befejezték az összecsapást a felek, ám a zöld asztal mellett újból találkozhatnak képviselőik.
"A meccset végét jelző sípszó után Miriuta Vasile a pályáról levonulóban, a játékoskijáró közelében odaszólt a pécsi nézőknek, hergelte őket – mondta Pázmándy Zsolt, a pécsi klubot működtető PMFC Sport Kft. ügyvezetője. – Szóltam a győri középpályásnak, hogy fejezze be, és menjen az öltözőbe, ám ő erre előbb durva szavakkal illetett, majd az öklét felemelve fenyegetőzött. Az éppen akkor odaérő játékostársai közül Jovo Aranitovics a kisebb tumultusban a fejeken átnyúlva tarkón vágott, eztán a biztonsági őrök és játékostársaik beljebb tessékelték a győrieket. Az esetet azon nyomban jeleztem a liga ellenőrének, aki azt a jelentésébe be is írta, és várhatóan a fegyelmi bizottság elé kerül az ügy.”A PMFC-nél egyébként sajnálattal vették tudomásul, hogy elmaradt az NB III Dráva-csoportjának listavezetőjével, a Szentlőrinccel tervezett szerdai edzőmérkőzés, mert a pécsi pályák a heves esőzések miatt víz alatt állnak. Mivel a lőrinciek és a környékbeli alacsonyabb osztályú együttesek a hét végén már bajnoki mérkőzésen szerepelnek, szombatra vagy vasárnapra nem tudnak edzőpartnert szerezni a pécsiek, akik továbbra is tesztelik Zombori Zalánt, illetve egy szerb futballistát.
Legfrissebb hírek

Galló visszatér, Bálizsé a nap egyik legszebb védése

Jégkorong
44 perce

Triatlon vk: remek eredményeket értek el a Kropkó testvérek Csengtuban

Egyéb egyéni
58 perce

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gera Zoltán: Megvan az oka, miért estünk ki, a tabella sosem hazudik

Labdarúgó NB I
1 órája

Hátsó füves futballmentő túra: fürdővilág és labdarúgás Végardón

Hátsófüves
2 órája

Arne Slot felrázná a rangadóra a bajnok Liverpoolt

Angol labdarúgás
2 órája

Jégkorong-vb: az Egyesült Államok ellen sem lesz egyszerű a mieink helyzete

Jégkorong
2 órája

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik