NB I B: Bp. Honvéd–Dunakanyar-Vác 5–0

LOVASI TIBORLOVASI TIBOR
Vágólapra másolva!
2003.09.21. 00:09
Címkék
17. perc: Vén kényszerítőzött Kozarekkel a 16-oson belül, de a labda Horváth Péter elé került, aki az ötös sarkáról a kapu bal alsó sarkába bombázott. 1–0
33. perc: Vén Gábor szögletét a váci védők kifejelték, de a labda Bábik elé pattant, aki 18 méterről, félfordulatból parádésan kilőtte a kapu bal felső sarkát. 2–0
37. perc: Budovinszky húsz méterről végezhetett el szabadrúgást, a labda a sorfal mellett elcsavarodva a kapu jobb felső sarkában landolt. 3–0
55. perc: Vén szöktette Drobnjakot, aki az átvett labdát hat méterről a kapus mellett a jobb alsó sarokba gurította. 4–0
85. perc: A jobb oldalról Vén passzolt középre, pont az érkező Csobánki elé, aki kapásból, jobbal, öt méterről a kapu közepébe bombázta a labdát. 5–0

Rangadóra készült az eddig veretlen Honvéd együttese, hiszen az ötödik helyen álló Vác fiatal együttesét fogadta. Az első húsz perc ennek a jegyében telt, és Vén Gábor vezérletével a Honvéd irányította a játékot. A gól után is megmaradt a hazai együttes támadókedve, de nagyobb helyzetet egyik csapatnak sem sikerült kiharcolnia. A Vác inkább kontrákra építette játékát, de Vadócz Krisztián és Bábik Tibor sorra megállította ezeket a támadásokat. Majd a 33. perc következett, és Bábik Tibor parádés góljával növelte előnyét a Honvéd. Ezután a Vác játékosai még magukhoz sem tértek, s következett Budavinszky Krisztián szabadrúgása, s ismét kapujukban kötött ki a labda. Ettől még nagyobb erőre kapott a hazai csapat, s a 40. percben egy gyönyörű Vén Gábor, Kozarek András, Horváth Péter kényszerítőt láthattak a nézők, de Horváth Péter túlságosan kisodródott, és a lövése csak az oldalhálót érintette. A második félidőben sem tört meg a Honvéd lendülete és pörgős, jó játékkal szórakoztatta a hazai közönséget. A Vác ezúttal nem volt ellenfele a nagy önbizalommal játszó Honvédnak, de a kellő pillanatokban még szerencséje sem volt, így tovább folytatódott a Honvéd jó sorozata az idényben.

Mestermérleg
Gálhidi György:
– Az idény legjobb játékával, közönségszórakoztató mérkőzésen, magabiztosan győztük le a jól felkészített Vác csapatát.

Sándor István: – Fiatal csapatom megijedt a nagy múltú Honvédtól, s ennek ez lett az eredménye.
Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
1 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
1 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
1 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
2 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
3 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik