"Valóban tárgyaltam csütörtökön Várszegi Gáborral, de ebben semmi szenzáció nincsen, hiszen amúgy is napi kapcsolatban vagyunk erősítette meg Furulyás János, az FTC elnöke azon előzetes lapinformációkat, hogy találkozóra készül a Fradi labdarúgócsapatát működtető részvénytársaságban többségi tulajdonos Fotex Rt. elnökével.
Furulyás János nem aggódik, szerinte biztosan talál majd új tulajdonost a Ferencváros (Fotó: Farkas József)
Furulyás János nem aggódik, szerinte biztosan talál majd új tulajdonost a Ferencváros (Fotó: Farkas József)
E megbeszélés egy nappal követte a Ferencváros elnökségének ülését, amelynek azonban nem a Fotex-szerződés sorsa, hanem elsősorban a klub második féléves költségvetése volt a témája. Jó hír a fradisták számára, hogy a sportminisztériummal megszületett az egyezség, eszerint az FTC által utánpótláscélokra igényelt 80 millió forintból az eddig már átutalt 40 millió forint után további 20 milliót megkap. A szerződés a 20 millió forint kifizetésről megszületett, mindez azt jelenti, hogy a június vége óta szerződésük megújítására váró utánpótlásedzőkkel végre megköthetik az új megállapodásokat (mindez a futballra nem vonatkozik, hiszen a labdarúgó-utánpótlást a futball-rt. működteti). Ami a Fotex-ügyet illeti, Furulyás János sejtelmesen annyit mondott, etikátlan lépés lenne, ha az üzleti tárgyalások részleteit kiszivárogtatná, abban azonban biztos, hogy "…minden rendben lesz”. Mint emlékezetes – miután a nyár közepén kiderült, hogy a labdarúgócég vételárából idén esedékes 600 millió forintból a főtulajdonos csak 170 milliót küld át az Üllői útra, mert a különbözetet a Ferencváros egyéb tartozásainak kiegyenlítésével rendezettnek tekinti –, a zöld-fehérek részéről azt sem tartották elképzelhetetlennek, hogy jogi úton érvényesítik érdekeiket, amennyiben a futball-rt.-ből távozni kívánó Fotex Rt. nem a közösen kidolgozott feltételek alapján válik meg üzletrészétől. Mára a jelek szerint csillapodtak az indulatok, a felek a nyilvános üzengetések helyett inkább bizalmas tárgyalásokkal próbálják feloldani az ellentéteket. Furulyás János szerint az egyesület életében nem okoz zavarokat, hogy "mindössze” 170 millió forint érkezett meg a Fotextől, a szakosztályok "…legalább annyi pénzhez hozzájutnak, mint amennyit a tavalyi évben kaptak a klubtól”. A harmadik negyedévre esedékes összegeket Furulyás János szerint egyébként már el is juttatták a szakosztályokhoz, a további pénzek szétosztásáról pedig Kácsor Attila gazdasági igazgató irányításával hamarosan megkezdődnek a megbeszélések. A Fotex utáni időszakkal kapcsolatosan Furulyás János úgy vélekedett, addig nem érdemes új befektetőkkel egyezkedniük, amíg a függőben lévő ügyeket nem rendezték. A klubelnök már nem számít arra, hogy Várszegi Gábor meggondolná magát, vagyis a főtulajdonos kivonulását eldöntött tényként kezelik a Ferencvárosnál. "Ha eljön az ideje, biztosan találunk új tulajdonost!” – állította határozottan Furulyás János, aki a leghatározottabban visszautasította azon vádakat, miszerint egyszemélyben, az elnökség megkerülésével dönt az FTC sorsáról. "Nem foglalkozom az úgynevezett belső ellenzék rágalmaival, egyáltalán nem érdekel, miket írnak és íratnak össze rólam. Amilyen mélységig az lehetséges, természetesen menet közben is tájékoztatom a klubelnökség tagjait a megbeszélésekről, amikor pedig a végső szót kell kimondani, az úgyis az egyesület vezetésének feladata és joga lesz. Néhányszor már rendbe tettem az elmúlt évtizedekben a Fradit, most sem tőlem kell félteni az egyesületet” – mondta az elnök, aki a kérdésre, hogy vajon ennek a naptári évnek a végéig lezárulhat-e a Fotex-dosszié, azt felelte, "…annál sokkal előbb befejeződhetnek a tárgyalások”.