Viszlát, Tatabánya

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2003.08.20. 21:41
Címkék
Az NB II–es adatbankot böngészve több ismerős névre bukkanhat az ember. Vincze Istvánét is, aki a nyári szünetben elhagyta a Tatabányát és az NB II–es Tata csapatához igazolt."Tatabányán lejárt a szerződésem, és a klubvezetők olyan ajánlatot tettek, amit nem fogadhattam el – mondta a 44-szeres válogatott támadó. – Úgy éreztem, ez egy előre megrendezett színjáték volt, szerintem nem is igazán akarták ezt a hosszabítást. A legtöbb klubnál fontos játékossal már a szerződése lejárta előtt tárgyalnak a folytatásról, ezzel szemben velem csak két héttel a legutóbbi egyezség megszűnése után ültek asztalhoz. A tervezet szerint nem kaptam volna fizetést, csak pályáralépési pénzt, ami akkor járt volna, ha meccsenként legalább egy félidőt a pályán töltök. Mivel decembertől három hónapig szünetel a bajnokság, ez alatt fizetés nélkül maradtam volna, és akkor még nem is beszéltünk arról, mi van, ha megsérülök. Volt a szerződésben egy olyan pont is, amely szerint az őszi szezon végeztével bármelyik fél egyoldalúan felbonthatja a megállapodást. A történtek ellenére bízom benne, hogy visszatérek még Tatabányára, igaz valószínűleg edzőként.”A 37 éves játékos úgy véli, akár még az első osztályban is futballozhatna."A nyáron hívtak Nyíregyházáról és Dunaújvárosból, de mivel családom van, már nem akartam vállalni a mindennapos utazást. Tatán jól érzem magam, megbecsülnek, és nem használják ki az embert. Ez számomra nagyon fontos. Jelenleg úgy tervezem, hogy már csak ebben a bajnokságban futballozok, utána befejezem. Ami még szintén a Tata mellett szólt: itt minden segítséget megkapok a játékospályafutásom utáni célom eléréséhez, ami nem más, mint az edzősködés. Jelenleg a foci mellett, Ferling Béla pályaedzője vagyok, illetve az 1988–89-es serdülőcsapat trénere. Tudatosan készülök az edzői pályára, megvan már az A licencem is, és szeretném képezni magam, szóval… Reszkessenek a élvonalbeli edzők” – fejezte be a beszélgetést nevetve a Pilu becenévre hallgató játékos.
Legfrissebb hírek

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
14 perce

Copa Sudamericana: félbeszakadt a nyolcaddöntő argentin–chilei párharca

Minden más foci
44 perce

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
48 perce

Megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal, Torinóból vesz középpályást a Forest – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
56 perce

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
1 órája

Kilencven éve született Dömötör Zoltán, aki nem lőtt – ejtett

Népsport
1 órája

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
2 órája

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik