Renoválni!

ŐRI B. PÉTERŐRI B. PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.08.18. 21:24
Címkék
Úgy tetszik, ha az MTK nemzetközi kupameccset játszik a Celtic ellen a Népstadionban, akkor a találkozó nem vonzza a nézőket. Majd 40 esztendeje, 1964 áprilisának végén a hazai kék-fehér együttes KEK-elődöntő-visszavágón fogadta a skót Fradit. Akkoriban még futballt játszottak itthon, és nem focit, és az volt a meglepetés, ha egy mérkőzésre nem telt meg az aréna.
Volt persze olyan 90 perc – a másodosztályú BVSC és a Láng összecsapása –, amelyik csak 10 ezer nézőt vonzott (hány mostani élvonalbeli csapat örülne, ha egyszer büszkélkedhetne ilyen nézőszámmal), ám a skótok vendégjátékára csak 15 ezren voltak kíváncsiak. Magyarázható ez azzal, hogy a Hungária körútiak Glasgow-ban 3:0-ra kikaptak, és nem volt sok esélyük a továbbjutásra. Az MTK mégis bekerült a döntőbe. Most nem elemezném, hogy akkor még oroszlánként küzdöttek a játékosok, hogy két labdarúgó akár húsz méterre egymástól háromszor is a másiknak tudta passzolni a labdát, hogy egy-egy nagy helyzet után az öröm és nem a bosszankodás miatt csaphattak a levegőbe a kezükkel a nézők. A budapesti kék-fehérek remekül futballoztak, 4:0-ra nyertek, és a második legrangosabb európai kupasorozat fináléjába jutottak. Nagyon nagy siker volt ez, pedig akkoriban nem kellett esztendőket várni egy kiugró eredményre, csak annak az évnek a tavaszán a magyar olimpiai válogatott 3:0-ra verte meg a spanyolokat, az A-együttes az Eb-negyeddöntőben 2:1-re a franciákat, s az ősszel 2:2-re végzett a csehszlovákokkal a Népstadionban. A három öszecsapáson a pénztárosok is örülhettek, hiszen összesen 165 ezren látták a hazai győzelmeket.Hol vagyunk már ettől? A szerdai Bajnokok Ligája-selejtezőn az időközben Puskás Ferenc-stadionra keresztelt aréna lelátóján nagyon kevesen voltak. Magyarázható ez azzal, hogy az MTK-nak nem sokan drukkolnak; azzal, hogy a szurkolók nem sok esélyt adtak a magyar csapatnak; azzal, hogy a távolmaradás is kritikája a honi futballnak; azzal, hogy a Celticben nem játszik annyi világsztár, mint a Manchester Unitedben, amelyik esztendeje járt ugyanitt – a ZTE elleni BL-meccset 29 ezren látták, csak azért ennyien, mert több szurkolót nem lehet biztonságos körülmények között leültetni –; azzal, hogy az MTK-nál már nem először gondolták úgy: minőségi produkcióért nagy árat kell fizetni, így aztán a jegyeket 4000–8000 forint között árulták. Ki is mentek vagy ötezren – ők a Hungária körúton nagyon jó hangulatot teremthettek volna. Ennyi néző előtt rettenetes lehet a stadionban játszani, hiszen hangulattalan ilyenkor a betonkaréj. A Celtic játékosai csak a melegtől izzadtak meg, edzéstempóban ütötték ki 4–0-ra Illéséket, akik antifutballjukkal újabb embereknek okoztak keserűséget. Most nem elemezném, hogy a Hungária körútiak kedvelt Bélája nemzetközi meccsen miért nem tudja még csak megközelíteni sem a saját bajnoki teljesítményét; hogy a szintén nem túl fiatal Halmait ilyen védelmi hiba után más országban egy alsóbb osztályú csapat öltözőjéből is kitiltanák; hogy a harmadik gól szerzője, a bolgár Petrov olyan cselt tudott megcsinálni, amiért egy grundon is elszégyellnék magukat a védők. A magyar foci, akárcsak az egykor szebb napokat megélt stadion, teljes felújításra szorul. A renoválás kezdetének időpontját azonban senki sem tudja. Valóban azt gondolják az illetékesek, hogy még mindig ráérünk…?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik