Az új szlogen: gyerünk a bíróságra!

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.08.02. 22:42
Címkék
Noha az elmúlt évek hazai sikercsapatát, az utóbbi hónapokban azonban csak vegetáló Dunaferrt működtető labdarúgó-kft. már "jobblétre szenderült, a megszűnt cég különböző ügyei még mindig napirenden vannak.
Horváth Péter most Kispesten bizonyíthat (Fotó: Farkas József)
Horváth Péter most Kispesten bizonyíthat (Fotó: Farkas József)
Horváth Péter most Kispesten bizonyíthat (Fotó: Farkas József)
Horváth Péter most Kispesten bizonyíthat (Fotó: Farkas József)
Horváth Péter most Kispesten bizonyíthat (Fotó: Farkas József)
Horváth Péter most Kispesten bizonyíthat (Fotó: Farkas József)
Itt van például az azóta már Kaposvárott is futballozó, most éppen az NB I B-ben szereplő Honvéd alkalmazásában álló ex-dunaújvárosi Horváth Péter-féle eset. A történet a pénzről (mi másról?) szól, s – igen, már ki is találták – természetesen arról, hogy az egykori kft. jelentősebb összeggel tartozik a Ferencvárossal 2001-ben bajnokságot nyert támadónak. A magyar futballt övező viszonyokat ismerve – bármily sajnálatos is –, eddig a pontig nincs semmi különös az ügyben.
"Csakhogy ez az egész nem ilyen egyszerű – mondta Horváth Péter. – A múlt nyáron szerződtem Dunaújvárosba, az utolsó fizetésemet pedig szeptemberben kaptam meg, és bár több csapattársammal együtt sokáig türelmesen vártunk a pénzünkre, ősszel egy éve lesz, hogy nekem és másoknak is tartoznak még egy jelentősebb összeggel. Később feljelentettem a Dunaferrt a Magyar Labdarúgóligánál, és ott kimondták a klub szerződésszegését, ám ezután érdekes fordulatot vett az ügyem… A vezetők ugyanis teljesen váratlanul engem pereltek be a dunaújvárosi városi bíróságon szerződésszegés miatt. Azt mondták, mivel sérülten igazoltam a csapathoz, nekem nem jár egy fillér sem. Állították ezt annak ellenére, hogy az első tíz mérkőzést minden gond nélkül lejátszottam. Persze, Gróf Andrástól megkérdeztem: ezt hogyan képzelik, ám az akkori ügyvezető csupán annyit mondott, hogy időt akarnak nyerni, és mivel szeretnék befejezni a bajnokságot, nem volt más választásuk. A tartozás ki nem fizetése miatt pontlevonással, majd adott esetben a csapat játékjogának felfüggesztésével sújthatták volna a Dunaferrt, és én megértem, hogy egy klub léte fontosabb, mint egy játékos sorsa, de ilyen lépésre még én sem számítottam a vezetőktől. A Dunaferr befejezte a bajnokságot, a kft. persze megszűnt, de valakinek akkor is ki kell engem fizetnie, ezért hamarosan polgári peres úton próbálom majd bebizonyítani az igazamat. Ám azt hiszem, mindezek után nem nekem kell magyarázkodnom…”
Horváth Péterről azért egyéb hírek is vannak.
A 33 esztendős játékos a nyáron igazolt az élvonalból kiesett Honvédhoz, ahol – mint mondja – remekül érzi magát, s arra vár, hogy góljaival hozzásegítse a nagymúltú csapatot a feljutáshoz. A támadó a bokatörése után egyelőre még óvatosan mozog az edzéseken, ám úgy véli, legkésőbb a negyedik fordulóban már pályára léphet Gálhidi György vezetőedző csapatában, s hozzátette, nem érzi magát öregnek, ezért legnagyobb vágya, hogy az első osztályba visszakerülve bizonyítson magának és másoknak is.
Azt már csak halkan tesszük hozzá, mire a Honvéd újra első osztályú lesz, addigra talán Horváth Péter is hozzájut a pénzéhez…
Horváth Péterrel ellentétben Komódi László minden bizonnyal befejezi a pályafutását – a sorsa mégis hasonlít a támadóéhoz. S bár a 33 esztendős középpályás időnként még arról álmodik, hogy bead szögletrúgásból, netán 17 méterről jobbal a bal felsőbe csavarja a labdát, a realitás azt mondatja vele: ennyi volt. Komódi László legutóbb Sopronban futballozott, igaz, mandulagyulladása miatt állandó sérülésekkel bajlódott, s mire rájöttek a problémára, addigra elfogyott a türelem vele szemben. Így aztán január végén a klub szerződést bontott a játékossal, aki azóta sem tért vissza a pályára, s úgy fest, erre már nem is lesz lehetősége.
"Azért ha nagyon akarnék, eljátszhatnék még alacsonyabb osztályban itthon, netán Ausztriában, ennek azonban nem látom sok értelmét – mondta Komódi László. – Természetesen ha olyan ajánlatot kapnék, amiben van kihívás, motiváció, akkor újra belevágnék, hiszen egészséges vagyok, de erre kevés az esély. Nincs mese, lassan fel kell készülnöm a civil életre. A futballtól sem szeretnék elszakadni, éppen ezért jelentkeztem a B-licences tanfolyamra. Ki tudja, lehet, hogy egyszer még jó edző lesz belőlem…”
Komódi László (és itt ér össze e történet szála a Horváth Péter-féle sztorival) egyébként a mai napig követeli a szerződése szerint neki járó pénzt a Soprontól. A Magyar Labdarúgóliga már korábban megállapította a játékos igazát, ezért a klub kénytelen volt kifizetni tartozását (ellenkező esetben a gárda nem indulhatott volna a bajnokságban…), habár egy bizonyos összeggel még mindig adós a Matáv, ezért a visszavonulóban lévő játékos a továbbiakban polgári peres eljárást kezdeményez.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik