Váratlan finn támadások

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.07.31. 21:31
Címkék
Nem mi találtuk ki, a Hungária körúton felbukkanó HJK-szurkolók (nem egynek közülük Sziget-belépő feszült a csuklóján&) mondták még a kezdés előtt: jó edző Keith Armstrong, csak az a baj vele, hogy amíg a finn bajnokságban mindent és mindenkit elsöprő offenzívára biztatja csapatát, addig a nemzetközi meccseken gyakorlatilag tíz védővel játszik.
Hittünk is, meg nem is a drukkereknek, de aztán eljött az első félidő, mely során a tisztelettudó vendégek jóformán át sem lépték a félpályát. A Haka együttesét négyszer, a HJK-t egyszer a csúcsra vezető, az életét egy finn asszonnyal összekötő, a Keith mellé azóta a Keio nevet is felvevő angol szakember aztán a szünetben merész húzásra szánta el magát: támadásra biztatta együttesét…"El kell ismernem, az MTK sokkal jobban teljesített az első negyvenöt percben, ennek megfelelően megérdemelten jutott előnyhöz – értékelt a lefújást követően a tréner. – Mi meglehetősen passzívak voltunk, miközben a hazaiak két támadójának túlságosan is nagy területet adtunk. Meg is lett az eredménye: nulla kettővel fordultunk… A szünetben aztán megbeszéltük, hogy egyfelől sokkal agresszívabban futballozunk, másfelől minden mindegy alapon kitámadunk. Azt kértem a fiúktól, hogy ha akcióból képtelenek bevenni az MTK kapuját, akkor magassági fölényüket kihasználva próbálkozzanak szögletek, bedobások és szabadrúgások után gólt szerezni. S tessék, a találatunkat egy sarokrúgásból értük el… Később volt sanszunk az egyenlítésre is, de legalább három remek alkalmat elszalasztottunk. Fogalmazhatok úgy is, nem volt szerencsénk, sőt, tovább megyek, balszerencsések voltunk: a végén, amikor már beletörődtünk a kettő egyes vereségbe, kaptunk még egy gólt. Félő, hogy az a harmadik találat sokat számít majd a végelszámolásnál…”
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
6 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
6 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
6 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
7 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
7 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik