Lépést tartanak a világgal

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.07.31. 21:28
Címkék
Football, mert futballról szól, top, mert csúcs, 21, mert ebben a században élünk, és com, mert a magyaron kívül hamarosan angolul, németül, spanyolul és franciául is olvasható lesz. Így áll össze az augusztus elsején startoló új honlap neve: www.footballtop21.com.Az ötlet a Mezey György által vezetett edzőképzőközpontból ered, ugyanis mindig gond, hogy amire sikerül beszerezni, nyomdakésszé tenni, majd kinyomtatni a legújabb szakanyagokat, addigra nagy részük már nem is számít igazán frissnek, azaz a hagyományos módszerek nemigen tartják a lépést a világ fejlődésével. Az éppen aktuális tennivalóktól függően nyolc-tíz edző szövetkezett három-négy technikai munkatárssal, és másfél év hatalmas munkájával jutottak el odáig, hogy ha valaki augusztus elsejétől rábukkan erre a honlapra, ezernél is több oldal anyagából hihetetlenül sokat megtudhat a világ labdarúgásáról. Az első választás kínálata: utánpótlás–gyermekfoci, profifutball, ajánlatok, hírek, klubtagoknak. Aki az elsőre, azaz a gyerekekre kattint, az attól függően megy tovább, hogy például szülőként, testnevelő tanárként vagy edzőként kíváncsiskodik, de – napjaink szomorú aktualitásaként – a drogkérdésről is bőven találni hasznos információkat. A szülő megtudhatja, milyen szituációban hogyan kellene kezelnie futballistának nevelődő gyermekét, az edzők, a tanárok pedig természetesen korosztályokra lebontva a gyakorlatban azonnal hasznosítható információkat kapnak.A profifutball címû fejezet is roppant gazdag ismeretekben, amelyek átölelik például az életmód kérdését is, grafikonokkal, a legújabb tudományos vizsgálatok eredményeivel is alátámasztva. Lehetetlen mindent felsorolni, de ha például valaki arra kíváncsi, hogy, mondjuk, Michael Ballack mennyit futott a tavalyi BL-döntőn, az is választ kap, és a lehető legrészletesebben olvasható a vb szakmai elemzése is. Az ajánlatok címszó alatt üzletelni lehet: a honlap használatával felszerelésekről, szakkönyvekről, eszközökről lehet ismertetéseket, tanácsokat kapni, és azonnal meg is lehet rendelni azokat; egy héten belül garantált a házhozszállítás. A Magyarországon kapható összes futballszakmához köthető videóról is rövid, tízmásodperces ajánlók láthatóak, és akinek szüksége van valamelyikre, rögvest meg is rendelheti. A hírek fejezet önmagáért beszél: itthonról és külföldről heti frissítéssel olvashatóak a labdarúgás hírei. A klubtagok fizetnek a kiemelt szolgáltatásért – az edzőbizottság tagjai kevesebbet –, és ezért napi szakmai gondjaikra személyre szólóan kapnak kimerítő és gyors választ, de ez az oldal foglalkozik például állásközvetítéssel is, ami égető gondokra kínálhat megoldást. A szakmai anyagok színvonalára maga az UEFA a garancia: a honlapot gondozó edzők az európai szövetség legfrissebb tanulmányaiból dolgozhatnak.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
6 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
6 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
6 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
7 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
7 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik