Csak magukban morgolódtak

Bíró Imre pakolja nagy-nagy szorgalommal az árut, amikor a pénztáros kisasszony csilingelő hangja találja meg: "Imre, Imruskám, mondd meg nekem, édes szívem, mennyibe kerül a Crepto vécépapír…?” És a kapusedző fáradt mozdulattal, mint amikor a hálóból kotorja ki a lasztit, odalép a megfelelő helyre, és megmondja.
Így megy ez nap mint nap.
Bíró Imre egykori NB I-es labdarúgó, a Balaton FC kapusedzője minden reggel hatkor áll munkába, szinte ő az első, az ásítozó pultoslányokat is megelőzi, aztán teszi a dolgát a közértben délután háromig, jöhet egy rövid kis szusszanás, és a mosogatókesztyűt máris kapuskesztyűre cserélheti. Nem morog, nem a sors igazságtalanságát emlegeti, nem vár sem a Benfica, sem a Lajosmizse ajánlatára, tudomásul vette, hogy az élet már csak ilyen.
Dolgozni kell. Valamiből élni kell.
Lesz itt magyar futball, meglátják. Bíró Imre kapusedzőt előbb-utóbb követi majd a munkába a balhátvéd, a jobb oldali futó és a center. Vége a régi szép időknek a labdarúgásban. Mondhatnánk erre, sajnos…
Siófok, szombat délután, 17 óra 8 perc.
Mindenki gyanús. A belvárost ellepték az egyenruhások. Mintha csak afféle bemutatót tartanának, jönnek és jönnek. Van közöttük nagy rendőr kis kutyával, kis rendőr nagy lovon, gyalogos rendőr, motoros rendőr és önkéntes rendőr. A rend biztosítottnak látszik, az egyenruhások rendületlenül masíroznak, eközben figyelik, hol bukkan elő zöld-fehérbe öltözött, ordítozó, verekedni készülő polgártárs. De ilyesmit nem látni. Ellenségnek egyelőre se híre, se hamva. Úgy tűnik, ezen a délutánon nem öltözött zöldbe senki, sem egy jókedvű halász, sem egy öreg playboy. A kordon ettől függetlenül készül, épül. Azon aztán se ki, se be. Talán az egri vár ostroma előtt készülhettek így a vitézek, amikor Sárközi, a cigány főzte a szurkot. Közben jönnek a hírek, az egyik arról szól, hogy a Budapesről öt órakor befutott vonatról egyetlen gyanús alak sem szállt le, ellenben "fradistának látszó egyének” sétálnak és söröznek a vízparton. Jó lesz vigyázni – néznek egymásra a lóháton ücsörgő és a kutyapórázt markolászó karhatalmisták. Aztán mintha az űrből jönne, valahonnan, egy mély torokból felhangzik: "Hajrá, Ferencváros! Hajrá, Ferencváros!”
Valahol Európában, szombat délután, 17 óra 48 perckor.
Vajon hol röhöghet a markába az a tizenkét győri fiatalember, akik miatt ez az egész zűrzavaros szombat így alakult? Ki ne emlékezne, az előző idény utolsó fordulójában játszott Siófok–ETO meccs után tizenkét Rába-parti betyár rendezett ámokfutást a zöld gyepen. Betiltatva ezzel a siófoki futballpályát. Miattuk maradtak kerítésen kívül most mind a hazai, mind a vendégdrukkerek, azok az emberek, akiknek nagy része egyszerűen csak a futballt szereti, itt ülne békésen szotyolázgatva, biztatva kedvenceit, kitartva a legatyásodott magyar futball mellett. De nem, ezen a bajnoki rajton azokat büntetik, akik még kíváncsiak Lipcsei Péterre, Kuttor Attilára, a zöld-fehérbe öltöztetett Marius Sasura, no meg a leamatőrösített siófoki csapatra. Igaz, Sallói István klubigazgató nem győzte hangsúlyozni, hogy szó sincs anyagi gondokról, a létük biztosított. Mi több, találtak egy vadonatúj szponzort. Szóval hol röhöghet a markába az a tizenkét elvetemült győri, aki elrontotta több mint tizenkétezer ember szórakozását?
Siófok, belváros, 18 óra 23 perc.
Bizony a kordon tökéletes. Egyenruhások posztolnak minden egyes csomópontnál. A lovas rendőrök pedig rendületlenül masíroznak fel s alá, és nagyobb feltűnést okoznak a német, osztrák, illetve lappföldi turistáknak, mint az az okkersárga Lamborghini sportkocsi, amelyben egy Mike Tyson típusú, marcona fekete férfi ül, s amely éppen úgy nézett ki, mintha a Marsról csöppent volna a magyar tenger déli partjára. Szóval baktattak a lovasok, de ellenállásba ekkor sem ütköztek. Már megjött a hat órára várt újabb szerelvény, de ellenfél, ellenség még mindig sehol. Csak a hírek jöttek továbbra is, amelyek arról szóltak, hogy: "Majd jól lebontjuk a kerítést, és szétszedjük ezt a korhadt, ótvar falelátót…” De nem, az ostrom csak késik és késik.
Siófok, a futballpálya közvetlen közelében, még a kordonon kívül, 18 óra 45 perc.
Békés ferencvárosiak egy kis csoportja néz farkasszemet a rendőrökkel. Nem balhézni akarnak, sokkal inkább bejutni, hadd lássák kedvenceiket. Nem sikerül nekik. Aztán persze hogy dühösek lesznek és csak mondják a magukét. Képben vannak, naná, hogy képben vannak, tudják, hogy Várszegi Gábor üzletember, akinek a hosszú távú beruházása szempontjából nem számít egy bajnokság elbukása vagy megnyerése, az ő érdekei azt kívánják, hogy a befektetésnek tíz-tizenöt év alatt kellene megtérülnie, hiszen az a szórakoztatóipar, ahová a labdarúgás is tartozik. Az is nyilvánvaló a szurkolók előtt, hogy a hétfőn esedékes 600 millió forintos törlesztőrészletből a Fotex 517.5 milliót fizetett ki, a visszatartott 82.5 millió egyfajta céltartalék a további várható veszteségekre. De nemcsak az üzlet került itt szóba, Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatójának bejelentése is, miszerint: "Nem elképzelhetetlen az sem, hogy a Ferencváros nem kíván részt venni ebben a bajnokságban…” Na erre mondták, hogy még csak az kéne. Mi az, hogy Fradi nélküli bajnokság Magyarországon? Ezt még a legelvadultabb újpesti, debreceni vagy diósgyőri drukkerek sem akarhatják.
Felkavaró volt az a pillanat, ahogy álltak egymással szemben a meccsre igyekvő fradisták és az őket távol tartó rendőrök.
Ez az egyetlen megoldás?
Siófok, a Balaton FC miniatűr stadionja, 19 óra 20 perc.
Melegítenek a fiúk. A lelátón száz rendező, néhány sérült játékos, tucatnyi újságíró, egy-két ravasz csellel bejutott "családtag”, a hangszórók dübörögnek, a hangulat lehangoló. 2003 futballidénye, úgy hirdetik Siófokon, hogy itt gyászoljuk az előző szezon végét és talán kicsit a jövőnket is. Nézők nélkül ez a játék semmit sem ér, de ebben a közegben már a szponzorok, az üzletemberek sem kívánnak jelentős szerepet vállalni. Pályán a Fradi, a mezeken hirdetések, a lelkekben a nagy bizonytalanság.
Alighanem Bíró Imrének van igaza, dolgozni kell, hiszen ennek így nem lesz jó vége. Dolgozni, akár egy közértben, akár a futballpályán.