Nem akar a jussára várni

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2003.07.24. 20:58
Címkék
Korsós Attila nevét nem találni egyetlen élvonalbeli csapat játékoslistáján sem. De hiába keressük az NB I B-s gárdáknál is, 32 éves futballista ugyanis, aki a 11 válogatott meccsen három gólt szerzett, miután szakított a Videotonnal, befejezte profipályafutását.
Korsós tizenhárom éve tűnt fel Győrben a Rába ETO csapatában. Tehetséges játékosnak tartották, aki mindent tudott, amit csak tudni lehet a labdával. A jól fejelő, jól cselező, kiváló rúgótechnikájú csatár Győrből Sopronba, majd a Videotonhoz került, később tagja volt az Újpest 1997–98-ban bajnokságot nyerő gárdájának is. Nem véletlen, hogy Ausztriában is felfigyeltek rá, és a Casino Salzburgban profiskodhatott. Két éve súlyosnak tűnő betegségen esett át, a veséjével voltak gondok, sokan már azt hitték, visszavonul, ám Korsós hatalmas energiával újrakezdte, és a Videoton labdarúgója lett. Mára azonban megcsömörlött a honi viszonyoktól."Egy évig még szerződés kötött a fehérváriakhoz – mondta Korsós Attila. – De mert állandóan hitegettek, állandóan tartoztak, azt mondtam a vezetőknek, jobb, ha felbontjuk a szerződést. Lemondtam a járandóságaimról, csupán azt kértem, hogy július tizedikéig fizessék ki az elmaradt béremet. Nos, az első részletet nagy nehezen megkaptam, a második részlet fizetési határideje azonban vasárnap lejárt, ám a számlámra egyetlen fillér sem érkezett. Nem csak emiatt lett elegem az egészből, a részleteket azonban inkább nem mesélném el… Végül hazatértem Győrbe, a családomhoz. Rendbe teszem a dolgaimat, van megtakarított pénzem, és valószínűleg valamilyen vállalkozásba kezdek. Ha hiányzik a futball, akkor valamelyik győri amatőrcsapatban focizgatok egy kicsit. Kijelentem: befejeztem a profifutballt Magyarországon.”Korsós Attila 190 mérkőzést játszott a honi élvonalban, 47 gólt szerzett. Adottságai alapján többre is vihette volna, de így sem kell szégyenkeznie a pályafutása miatt.
Legfrissebb hírek

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
6 perce

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 perce

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
12 perce

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
43 perce

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
1 órája

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
1 órája

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
1 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik