NB I B: Miskolcra költözik a Monor

D. L.D. L.
Vágólapra másolva!
2003.07.08. 21:42
Címkék
Meglehetősen nagy riadalmat keltett Diósgyőrött Szieben László minapi nyilatkozata, a Magyar Labdarúgóliga igazgatója ugyanis a sportújságírás világnapjának tiszaújvárosi rendezvényén azt mondta: "A csapatoknak meg kell érteniük, hogy virtuális cégvásárlással és átalakulással nem lehet felhalmozott adósságoktól megszabadulni. A liga ezt a törekvést helyteleníti.
Úgy vélem, hogy mindaddig, amíg a DVTK Kft. elhibázott gazdálkodása miatt adóssághegyet halmoz fel, nem lehet túl fényes a diósgyőri labdarúgás jövőképe. A nevezések elbírálásakor alaposan megvizsgáljuk, mennyire védhetők azok a papírok, amelyeket az együttesek az átalakulások után juttatnak el hozzánk.” Szieben László a fentiekhez azt is hozzátette, hogy a liga mindenképpen be akarja hajtani azt a negyvenmillió forintos hitelt, amelyet még a Reszeli Soós István által vezetett DVTK Kft. vett fel egy évvel ezelőtt. Az ügyvezető szerint a diósgyőri labdarúgásba befektetni szándékozók akkor cselekednének helyesen, ha átütemeznék az adósságokat és garanciát vállalnának a kifizetésekre. A ligaigazgató szerint amennyiben az új csapat bármilyen formában használni akarja a DVTK nevet, fizetnie kell a ligának. Tartja magát a hír: amennyiben a Diósgyőr nem fizet, akkor a stadionrekontstrukció sem valósulhat meg Miskolcon. Nagy Béla, a DVTK Kft. ügyvezetője egyenesen elképesztőnek nevezte az ötletet, de Orosz Lajos, Miskolc alpolgármestere is furcsának tartotta. Nos, a hét elején a diósgyőriek küldöttsége a Magyar Labdarúgóligánál járt és a tárgyalás pozitív eredménnyel zárult. "Találkoztunk Szieben Lászlóval, és örömmel mondhatom, hogy az elmúlt szezonban a Monori SE NB I B-s csapatát működtető kft. új tulajdonosa szóban megállapodott a liga vezetőjével, így az új bajnoki évadban is lesz diósgyőri futballcsapat a második vonalban, igaz, nem a DVTK, hanem a Monor jogán” – mondta Nagy Béla.Azért van gond a DVTK-val – a múltbélivel… A liga fegyelmi bizottsága, korábban első fokon három pontot vont le az együttestől, mivel nem rendezte korábbi edzőjével, Pajkos Jánossal szembeni tartozását. Az ítélet tegnap jogerőre emelkedett, így a gárda két helyet visszaesett és a 14. helyen végzett. Kedden biztossá vált, hogy a 2003-2004-es bajnoki idényben az újjá-alakult Kecskeméti TE indul az NB I B-ben a Büki TK jogán.
Legfrissebb hírek

Lluis Riera Martí: Versenyképes csapatot építünk Fehérváron

Kosárlabda
1 perce

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
19 perce

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
24 perce

Nagy László: Arra törekszünk, hogy két-három lépéssel a Szeged előtt járjunk

Kézilabda
39 perce

Mark Webber: A McLaren-pilóták jobban kezelik a bajnoki belharcot

F1
1 órája

Ha kell, újra lefutja – interjú a 90 éves Török Ferenccel

Képes Sport
1 órája

Vizes vb: Zombori döntős 400 méter vegyesen, női úszóink nem jutottak tovább

Vizes vb 2025
1 órája

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
10 órája
Ezek is érdekelhetik