Békéscsaba: Prágából is várnak játékost

J. P.J. P.
Vágólapra másolva!
2003.06.28. 22:09
Címkék
Két hete kezdte a felkészülést a Békéscsabai Előre FC, és szombaton már tesztmérkőzést játszott. Eredetileg úgy volt, hogy a csabaiak utaznak a Dabas otthonába, de végül mégis az NB I B újonca szállt buszra, de mert a Kórház utcai pálya játékterének egy részét a napokban gyeptéglázták, a lila-fehérek Újkígyósra vitték a meccset.
A héten Supka Attila, a Békéscsaba vezetőedzője tesztelte a szlovák Bellán Norbertet, de a kapus teljesítménye nem volt igazán meggyőző. Az egykori ferencvárosi és kispesti Kovács Bélával már elégedettebb volt a csabai tréner, és bár Kovács visszautazott a fővárosba, vele folytatják a tárgyalásokat. A hét második felében újabb labdarúgók érkeztek próbajátékra. A szolnoki Müller Krisztián a Dabas ellen pályára is lépett, csakúgy, mint a horvát első osztály bronzérmesétől, az NK Vartekstől érkezett 28 esztendős kapus, Ivan Simonic, és a nyíregyházi Bábik Tibor. Hétfőn újabb labdarúgók érkeznek próbajátékra, a Slavia Prahából várnak egy kapust és egy középpályást.Békéscsabai Előre FC–Dabas 3–1 (1–0)
Újkígyós, 200 néző. V: Valach
BÉKÉSCSABA: Simonic – Schindler, Grujics, Kanda, Udvari – Szeverényi (Müller), Bábik, Megyesi (Bánföldi), Vincze Z. – Tóth Gy., Hoffmann
DABAS: Szatmári – Róza, Galaschek, Ócsai, Cseri – Pánczél (Semsei), Zabundu (Kaldenecker), Schrancz, Funk – Takács (Zacsovics), Dunai (Budai)
G: Hoffmann (2), Bánföldi, ill. Semsei (11-esből)
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
4 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
4 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
5 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
5 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
5 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
6 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
6 órája
Ezek is érdekelhetik