Siófok: A menedzser csodálkozik

V. T. R.V. T. R.
Vágólapra másolva!
2003.06.26. 20:32
Címkék
Sallói István, a Siófok FC klubigazgatója csütörtökön a Magyar Labdarúgóliga székházában járt, ahol arról faggatták, a csapat miként igyekszik megfelelni a nevezési feltételeknek. Erre mi is kíváncsiak voltunk, ezért megkérdeztük az elöljárót, a Siófok milyen összetételű és hány fős stábbal próbál elindulni az élvonalban.
– A szponzoroktól és egyéb forrásokból befolyt összeg határozza majd meg, mekkora kerettel vágunk neki a bajnokságnak – mondta Sallói István. – Ez azt jelenti, ha úgy adódik, hogy csak tizenhárom játékos fizetésére lesz elegendő a pénz, akkor ennyi játékossal indulnak?– Így igaz, legfeljebb amatőr státusú futballistákkal töltjük fel a keretet. Nekik alapfizetést nem adunk, csupán költségtérítésben részesülhetnek, illetőleg ha pályára lépnek, a prémiumot megkapják.– Akad ma Magyarországon olyan játékos, aki ingyen is hajlandó labdába rúgni?– Biztos vagyok benne, már csak azért is, mert rengeteg a szabad futballista, és mert a fiatalabbaknak kiugrási lehetőség az NB I-ben szerepelni. Egyébként a legutóbbi bajnokságban is voltak nálunk amatőr játékosok.– Most, hogy mondja! Hiszen magam is ismerek olyan embereket, akik hajlandóak lennének akár áldozni is arra, hogy egyszer-kétszer szerepelhessenek az élvonalban. Lenne mit mesélni az unokáknak…– Na, azért ebbe az irányba nem szeretnénk elmenni, megfelelő tudás nélkül még ilyen nehéz helyzetben sem játszhat nálunk senki. Komolytalankodni nem fogunk.– Hírlik, saját magát is nevezte a játékosok közé.– Erről szó sincs.– A kényszer nagy úr…– El sem gondolkodtam ezen.– Ki irányítja a szakmai munkát?– A korábbi utánpótlás-szakágvezető, Horváth Károly. Az majd később derül ki, szükség lesz-e pályaedzőre, és hogy meg tudjuk-e fizetni. Egyelőre azt beszéltük meg, Kuttor Attila segíti Horváth munkáját.– Nevezési feltétel, hogy a sportvállalkozás ne tartozzon a játékosoknak, vagy a visszafizetés átütemezéséről állapodjon meg velük. Márpedig a Siófoknak nem kevés adóssága van.– A szabály úgy szól, hogy lejárt tartozás nem lehet. Mi december harmincegyedikéig átütemeztük a kifizetéseket, az üzleti tervbe erre fedezetet jelöltünk meg, ez tehát nem okozhat problémát.– Ilyen előjelek mellett azért adódik a kérdés: be is fejezi majd a bajnokságot a Siófok?– Mi mást válaszolhatnék: igen… Kiss József, Schultz Levente és Grósz Róbert menedzsere érdeklődésünkre kijelentette, csodálkozik Sallói bejelentésén, mert továbbra sincs egyezség a két labdarúgó és a futball-kft. között. Valamelyik félnek tehát tévesek az információi – a nevezések elbírálásánál kiderül, kit ér majd kínos meglepetés…
Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
1 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
1 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
2 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
2 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
3 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik