Futballtorna: A rasszizmus ellen tiltakoznak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.06.24. 21:35
Címkék
Immár bizonyos, hogy augusztus 10-én Budapesten a Puskás Ferenc-stadionban rendezik meg azt a  remélhetőleg hagyományteremtő  tornát, amit a rasszizmus elítélésének jegyében több társadalmi szervezettel és ismert személyiséggel közösen szervez Mezei István.
A magyar cigányválogatott menedzsere mintegy tízezer embert vár az ingyenes rendezvényre. A tervek szerint gyermekfutballisták, a magyar, illetve a szlovén korosztályos válogatottak, valamint öregfiúk-csapatok is pályára lépnek majd az antirasszista napon, sőt, a nézők a cigányválogatott és rendőrválogatott összecsapását is megtekinthetik (a zsaruk csapatában pályára lép Salgó László országos főkapitány is).A nap főeseménye a magyar és az angol kisebbségi válogatott mérkőzése lesz 18.30 órától. A rendezvény szervezéséhez a Magyar Labdarúgó-szövetség mellett a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium ad jelentős támogatást; az esemény fővédnökének pedig Medgyessy Péter miniszterelnököt kérték fel.A szervezők szerint itt az ideje, hogy a józanul gondolkodó és labdarúgást szerető emberek határozottan fellépjenek a stadionokban eluralkodott rasszizmus ellen, ami csakis egységes társadalmi öszszefogással lehetséges. Tudni kell azt is, hogy a 2003-as esztendőt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is a rasszizmus elleni küzdelemnek szánja, és a két szervezet éppen emiatt szólította fel a tagszövetségeket, hogy egy-egy meghatározott napon a maguk módján és eszközeivel lépjenek fel a kisebbségek elleni erőszak megfékezésének érdekében.Nos, az MLSZ -ben működő cigánybizottság természetesen az ügy mellé állt, és augusztus 10-re megszervezte ezt a nagyszabású kulturális és sportprogramot.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
11 perce

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
40 perce

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
1 órája

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
8 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
8 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik