FTC: A fiát nem engedi futballozni Szűcs

– Az már kedden is látszott, hogy rosszkedvű és úgy tűnt, mintha csak testben lenne itt az edzőtáborban.– Edzettem, tettem a dolgom, de csak gépiesen, az eszem máshol járt – mondta Szűcs Lajos. – Sajnos képtelen voltam a futballra, a feladatomra koncentrálni. Mondtam is kedd délben az egyik tévéstáb riporterének, ha ma lenne a meccs, és nekem kellene védeni, bizony nem vállalnám el a szereplést.– Ennyire megviselte mindaz, ami pénteken az Üllői úton történt?– Nemcsak a pénteki történések miatt kértem arra a kapitányt, hogy engedjen el. Az elmúlt három héten túl sok minden történt velem, és képtelen voltam megbirkózni a sok rossz élménnyel. Nem szeretek a magánéletemről beszélni, de ötvenévesen hunyt el a feleségem édesanyja, és ezt nem könnyű feldolgozni. Nem voltam túl jó passzban, aztán jött a péntek, és még most is a történtek hatása alatt állok.– Pedig ahogy nyilatkozta, nem is bántották a Fradi-szurkolók.– Valóban nem nyúlt hozzám senki, sőt, egy rossz szóval sem illettek, de amikor átvergődtem a tömegen, és beértem a klubházba, ott úgy éreztem magam, mintha egy akciófilm forgatásába csöppentem volna. Rendőrök rohangáltak, gyerekek zokogtak, asszonyok sikítoztak. Nekem a sport nem erről szól, egyszerűen nem fér bele az erőszak.– Nem fél attól, hogy túl puhánynak, lelkizősnek, szentimentálisnak titulálják azért, amit most mond, és persze azért is, hogy elhagyja az edzőtábort?– Sohasem tagadtam, hogy szentimentális ember vagyok. Talán túlságosan is lelkizős. Viszont azzal nem vagyok hajlandó megbékélni, ha a futballpályán menekülő embereket látok, sőt, ha a csapattársaimat ütik. Sokra tartom Tököli Attilát, jól megvoltunk korábban is, de a Debrecen elleni kupadöntőn kaptam egy hatalmas potyagólt, bizonyára sokan emlékeznek rá. Ô a félidőben odajött hozzám, és azt mondta: "Ne izgulj testvérem, kihúzlak a bajból.” Aztán tessék, rúgott két gólt, és megnyerte a Magyar Kupát a csapatnak. Most meg nézem az újságok címlapjait, hogy Tököli eldöntötte, elhagyja a Ferencvárost. Képtelen vagyok megbékélni ezzel.– Nem lenne egyszerűbb, hogy azt ne mondjam, sportosabb megoldás, ha összeszorítaná a fogát, és csakazértis hangulatban dolgozna tovább a csapatban?– Nem akarok itt drámai mondatokkal előrukkolni, de kedd éjszaka például csuromvizesen ébredtem fel hajnali három óra körül, és képtelen voltam tovább aludni. Járt az agyam, nem tudtam megnyugodni. Ilyen negatív kisugárzással aligha lehetnék hasznára a csapatnak. Igaz, várhatóan a kispadon ültem volna, de bármi történhet, és akkor ott állt volna a magyar válogatott kapujában Szűcs Lajos úgy, mint egy rakás szerencsétlenség.– Valahogy mégiscsak túl kell tennie magát az elmúlt hetek eseményein.– Június közepéig kaptam pihenőt, addig majd csak helyre rázódom. Szombaton természetesen kimegyek a stadionba, drukkolok a csapatnak.– Ugye nem gondolt arra, hogy abbahagyja a futballt?– Nem… Hiszen még túl fiatal vagyok, de az talán jó lenne mindenkinek, ha a nyáron összejönne egy külföldi ajánlat. Nem akarok mindenáron elmenni a Ferencvárosból, hiszen szeretem ezt a klubot, de a környezetváltozás hasznomra válna. Hangsúlyozom, nem kell engem pátyolgatni, előbb-utóbb visszanyerem korábbi énemet. Azt viszont elhatároztam, hogy a hatéves Lajos fiamat nem engedem futballozni. Sőt, hiába él-hal a Ferencvárosért, meccsre sem hozom ki többet. Hívő emberként hálát adok az Istennek, hogy azon a pénteken oltást kapott, és az asszonnyal együtt otthon maradt. Nem is merek belegondolni, mi lett volna, ha ott áll a klubházban és látja, mi történik.– Biztos vagyok benne, hogy egy hét múlva nem látja ennyire negatívan a világot.– Lehet, de a gyerekkel kapcsolatban mondottakat nem változtatom meg, még akkor sem, ha acélketrecbe zárják a vandálokat. Meg aztán a rendőrséget sem igazán értem. Minket hallgatnak ki, idejönnek az edzőtáborba, s azt várják tőlünk, hogy tegyünk vallomást, találjuk meg a támadókat. Nekem fontosabb a családom biztonsága, hagyjanak engem békén, futballista vagyok…