Két jelölt a lilák kispadjára

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2003.05.26. 20:38
Címkék
A nyáron egy fővel gyarapodik a ciprusi magyar légió, ugyanis Korolovszky Gábor is a szigetországban folytatja pályafutását. Bár a nyárig Újpesten futballozó középpályás szerződést még nem írt alá, tegnap megköttetett az előzetes megállapodás, ami szerint a fedezet elkötelezte magát az Omonia Nicosia együtteséhez.
Korolovszky és menedzsere, a FIFA-licences Vladan Filipovic hétfőn utazott Ciprusra, és délután szóban meg is állapodtak a bajnokcsapat edzőjével.Korolovszky szerződése mellett a szerdai "megyeri búcsú” foglalkoztatja az újpestieket. A lila-fehérek a hét közepén búcsúztatják a játékos-pályafutását befejező Medgyesi Lászlót, valamint a lila-fehér színektől – legalábbis Újpesten – elköszönő Szlezák Zoltánt és Véber Györgyöt. A mérkőzésen, amelyen az Újpest mai gárdája egy öregfiúk-válogatottal csap össze, a hajdani sztárok közül pályára lép többek között Détári Lajos, Wukovics László, Aczél Zoltán és a tervek szerint Törőcsik András is.Essen szó az Újpest jelenlegi csapatáról is. Egyes hírek szerint nyártól a jelenleg az MTK-t irányító Egervári Sándor vagy Sarlós András lehet a lila-fehérek vezetőedzője. E kérdés még nyitott, az viszont biztos, hogy kedden a tulajdonosi tanács ülésezik a Megyeri úton, amikor is kiderülhet, mekkora költségvetéssel vághat neki következő bajnokságnak az együttes. Ez a döntés befolyásolhatja az edző személyét és a játékoskeret összetételét is.
Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
5 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
7 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
7 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
7 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
8 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
8 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
9 órája
Ezek is érdekelhetik