A vélemények megoszlanak a bundáról

K. K.K. K.
Vágólapra másolva!
2003.05.20. 20:46
Címkék
A múlt héten kirobbant kispesti bundagyanú okot adott arra, hogy megkérdezzük az utca emberét, vajon neki mi a véleménye a botrányos ügyről. A rögtönzött közvélemény-kutatásunkból kiderül, hogy a vélemények megoszlanak, a megkérdezettek fele úgy véli, valóban bundáztak a játékosok. Érdekesség: amíg a magyar futball már nem vonzza az embereket, addig a bundaügyről szinte mindenkinek megvan a véleménye.
Puruczky Zoltán (karbantartó, 58 éves): "Hogy bundázott-e a Kispest? Van benne valami, szerintem ilyet csak úgy nem találtak volna ki. Ha ez az eset nem is bizonyosodik be, abban teljesen biztos vagyok, hogy vannak megbundázott meccsek a magyar futballban. Azonban azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a külföldi bajnokságokban is csalnak el mérkőzéseket.”

Török Andrea (fodrász, 33 éves): "Hallottam erről a bundabotrányról, és el is tudom képzelni, hogy a Honvéd-játékosok meg akartak egyezni a meccs eredményében. Az a véleményem, hogy a labdarúgást már csak a pénz mozgatja, és nem csupán nálunk, hanem másutt is több mérkőzés végeredménye előre meg van beszélve.”

Pokorny Péter (vállalkozó, 63 éves): "Én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy csalás történt. Ha belegondolunk, itt elsősorban egy volt válogatott labdarúgóról van szó, akiről nem hinném, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozná magát. Azt azonban nem vitatom, hogy voltak, és lehet, hogy vannak is bundameccsek, de a Videoton–Honvéd szerintem nem volt az.”

Szépvölgyi Zsolt (optikus, 26 éves): "Tuti, hogy nem történt bundázás. Ez csak amolyan hírkeltés, amit azért mondanak, hogy a már valószínűleg kieső Kispestet lejárassák. Nekem nagyon nem tetszik, hogy abba a csapatba, amelyik már így is a padlón van, még egyet belerúgnak.”

Garicsné Molnár Györgyi (felszolgáló, 54 éves): "Szerintem nem volt bunda, itt egyértelműen a kispesti vezetők lejáratása volt a cél. Úgy érzem, a Magyar Labdarúgóliga vezetői is csak kapkodnak össze-vissza, azt se tudják, mit csináljanak. Nem a botrányokkal kellene ennyit foglalkozni, sokkal inkább azzal, hogy a magyar futballban nem a tehetséggel lehet érvényesülni, hanem az számít, milyen befolyásos kapcsolataik vannak a labdarúgóknak.”

Bérczi Ferenc (eladó, 42 éves): "Bunda volt-e? Hogy a fenébe ne lett volna az! Teljesen mindegy, hogy a Kispestről vagy bármely másik csapatról van szó, a magyar labdarúgásban minden a pénz körül forog. El sem tudjuk képzelni, milyen összegeket akasztanak le a futballisták. Az meg természetes, hogy ezekből a pénzekből sok arra megy el, hogy ki kit fizet le. Sajnos, a magyar futballban adják, veszik a meccseket.”

Legfrissebb hírek

Kriszt Sarolta és Gálpál Zsombor sikere a többpróba ob-n

Atlétika
1 órája

Alex és Daniel Dujshebaev is távozik a Kielcétől – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Kialakult a negyeddöntő párosítása a női kosár Eb-n

Kosárlabda
1 órája

Tekvondó: a szombatot másolták vasárnap a magyar fiatalok Szerbiában

Utánpótlássport
1 órája

Klubvilágbajnokság, H-csoport: Real Madrid–Pachuca

Klub-vb
1 órája

U21-es Eb: a hajrában fordítottak, elődöntősök a franciák

Minden más foci
2 órája

A Vidad legyőzésével továbbjutott a klub-vb-n a Juventus

Klub-vb
2 órája

Görögország legyőzésével megnyerte a szicíliai tornát a magyar vízilabda-válogatott

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik