Összekeverték az iratokat

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2003.04.28. 22:31
Címkék
Kóczián Ferenc melegített, melegített, aztán egyszer csak leizzadt. Nem a futás vagy a gimnasztika miatt, hanem az ukáz után, amikor is közölték vele: "Ferikém, te most szépen visszaöltözöl, mert valami nincs rendben az igazolásoddal.
Az üggyel hétfői számunkban már foglalkoztunk, s közöltük Pauker Kálmánnak, a Fejér megyei szövetség alelnökének a Videoton vezetőinek átadott nyilatkozatát is. E papírt az alelnök a Sóstói-stadionban írta, és nyújtotta át a fehérvári illetékeseknek, és abban elismerte, hogy a labdarúgót a Fejér megyei szövetség átigazolta a Dunaferrtől a Videotonhoz, de "…az adminisztrátor hibájából kifolyólag ez a tagsági igazolványon nem került átvezetésre”. Pauker Kálmán hétfőn délután nyilatkozva lapunknak, s ekkor már azt mondta, ez az ügy nem is ügy…"Ha tehetem, minden Videoton-meccsre elmegyek – mondta Pauker Kálmán. – A Dunaferr ellen is ott ültem a lelátón, s amikor a fehérvári vezetők kértek, hogy foglaljak állást Kóczián Ferenc átigazolásával kapcsolatban, megtettem. Egyszerűen annyi történt, hogy a Videotonnál valaki a labdarúgó korábbi igazolását mutatta be a bírónak, azt a dokumentumot, amely szerint Kóczián még a Dunaferrhez tartozik, pedig a játékos átigazolása február tizenhetedikén megtörtént, így azóta jogosan lép pályára a Videoton színeiben. Tanulságul szolgálhat mindenkinek ez a figyelmetlenség. Nekünk a szövetségben a nyáron ki kell cserélnünk a régi tagsági könyveket, vagy legalábbis érvényteleníteni kell azokat.”Az – ezek szerint nem létező – ügy kapcsán azért érdeklődtünk Székesfehérvárott is, ahol Csucsánszky Zoltán technikai igazgató csak annyit mondott: szombat óta egyfolytában a játékosok igazolásait nézik, nehogy még egyszer előforduljon hasonló eset…
Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
1 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
2 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
2 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
2 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
3 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik