NB I/B - BKV Előre-Celldömölk 2-0

A mérkőzésről tudósított: UGRÓCZKY KÁROLYA mérkőzésről tudósított: UGRÓCZKY KÁROLY
Vágólapra másolva!
2003.04.13. 21:27
Címkék
GÓLSZERZŐ
Ruzsics a 61. percben Török Sándor kitűnő átadása után elegánsan lőtte a kapu jobb oldalába a labdát (1–0). Ruzsics a 66. percben Mészáros pontos átadása után nyolc méterről lőtte a kapuba a labdát (2–0)
SÁRGA LAP
Horváth Cs. (Takács B. buktatásáért) a 62., Tóbiás (Horváth Cs. buktatásáért) a 66. percben
SZÖGLETARÁNY: 6:1 (2:0)
Mindkét együttes elszánt hangulatban készülődött a találkozó előtt. A miértre Mátyás Tibor, a BKV Előre technikai vezetője adta meg a választ: "Hatpontos mérkőzés ez a javából, ha győzünk, leszakad tőlünk a celldömölki együttes. Mindenképp nyerni akarunk.”
Az első eseményt a kilencedik perc hozta, amikor Takács Szilárd előtt nyílt gólszerzési lehetőség, de a csatár hét méterről a bal kapufára fejelte a labdát. A válaszra a 21. percig kellett várni, ekkor Mészáros Norbert kilenc méterről a jobb kapufát találta telibe. Enyhe mezőnyfölénybe került az Előre, a vendégegyüttes sok apró taktikai szabálytalansággal igyekezett lassítani a játékot.
A szünetben Dajka László kettős cserére szánta el magát, Ruppert Gábor helyett Török Sándort, Molnár Tamás helyett Nebojsa Ruzsicsot küldte a pályára. Óriási mezőnyfölénybe került a hazai csapat, és a 61. percben épp a csereként beállt Ruzsics révén megszerezte a vezetést. Lendületben maradt a közlekedési együttes, és a nagy kedvvel játszó Ruzics révén öt perc múlva újabb találatot ért el.
Az Előre csatárai egyre többször értek oda az ellenfél tizenhatosához, és akár újabb gólokat szerezhettek volna, ez azonban nem sikerült.
Összességében nagy küzdelemben, de nem túl magas színvonalú mérkőzésen a hazaiak teljesen megérdemelten szerezték meg a három bajnoki pontot, míg az immár tizenharmadik vereségüknél tartó celldömölkieknek alaposan fel kell javulniuk, ha tisztesebb helyezést akarnak elérni.

Mestermérleg
Dajka László: – Az első félidő küzdése után a második játékrészben már szép támadásokat vezettünk, helyzeteinkből kettőt sikerült berúgnunk.
Horváth Tamás: – A cserék közti minőségi különbség döntötte el ennek a mérkőzésnek a sorsát.
Legfrissebb hírek

Három forduló kellett a Premier League első edzőváltásához – hivatalos

Angol labdarúgás
33 perce

Nuno Campos: Ha rossz napot fognak ki a portugálok…

Magyar válogatott
51 perce

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
8 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
8 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
8 órája
Ezek is érdekelhetik