Csupán csokinyuszi volt a jutalom

Császár-Nagy MárkCsászár-Nagy Márk
Vágólapra másolva!
2003.04.04. 20:15
Címkék
A szerdai válogatott meccs félidejében a televízióban nyilatkozó Varga István, az U17-es válogatott edzője elmondta, az hozhat majd áttörést az utánpótlás-nevelésben, ha a Bozsik-program érdemben beindul. Mindez azt sejteti: a program végrehajtása igazán még nem kezdődött el.
A Csepel utánpótlás-igazgatója, Halászi Ferenc hasonló véleményt hangoztatott, amikor arról kérdeztük, miként működik, illetőleg mi valósult meg a nagy áttörésként beharangozott Bozsik-program 2-ből. – Miképpen zajlanak a korosztályos bajnokságok?– Ilyen versenysorozat még nem létezik – mondta Halászi Ferenc. – Egyelőre különféle tornákat rendeznek, ám a gyerekek folyamatos versenyeztetése egyelőre nem teljesen megoldott. Ezeknek a kupáknak az a céljuk, hogy a srácok minél több időt töltsenek a pályán. Nincsenek viszont trófeák és érmek sem, az ügyesebb srácok a legutóbbi tornán is csak csokinyuszikat kaptak jutalomként; igaz, ők ennek is rettentően örültek. Egyébként a program három korosztályt érint, az U7-et, az U9-et és az U11-et. A tavasztól viszont az U13-asok is a Bozsik-program 2-höz tartoznak majd.– Az egyes alkörzetek minden csapata részt vesz a tornákon?– Elméletileg igen, gyakorlatilag viszont nem. Előfordult már, hogy az ellenfelünk nem tudott volna kiállni, így mi adtunk kölcsön játékosokat. – Ez a megoldás nem ellentétes a versenykiírással?– De az. A szabályok szerint kötelező minden korosztályban kiállítani egy csapatot, ami legalább tizennyolc játékost jelent együttesenként.– Ennyire csökkent volna a fiatalok érdeklődése a labdarúgás iránt?– Csepelen valamelyest emelkedett a gyerekszám, mivel nálunk az utánpótláson van a hangsúly.– Mennyi pénzt kapnak a programtól a klubok és az edzők?– Nem sokat, sőt, nagyon keveset. A tornarendezés húszezer forintot ér, a három korosztállyal dolgozó edző havi harmincezer forintot kap, ha van B-licence.– S ha nincs?– A D-licences edzők tizenötezret kapnak; feltéve, hogy hozzájutnak járandóságukhoz, mert ebben az évben még egy fillért sem vehettek kézhez…– Az őket foglalkoztató kluboktól nem is kapnak fizetést ezek a szakemberek?– Hivatalosan nem…– Az egyesületeket miként segíti a program?– Hatvan jelzőtrikót és kilenc labdát vehettünk át; ezeket is csak azért, mert megrendeztünk hét tornát… Igaz, ígéret van egy műfüves pálya megépítésére. Legutóbb azt hallottuk, hogy jövőre el is készül a játéktér. Nagy szükségünk lenne rá, hiszen pálya nélkül hiába várjuk az előrelépést. Már a legifjabb korosztályoknak is meg kellene adni ugyanis a lehetőséget, hogy megfelelő körülmények között tréningezzenek. Berzi Sándort, az MLSZ főtitkárát megkértük, hogy reagáljon Halászi Ferenc megállapításaira.– Úgy tudom, hogy a program önök szerint a német, a francia vagy a holland modellel egyenértékű.– Bizonyos pontokon ez valóban így van. De pontosabb információkkal ez ügyben a programot felügyelő szakmai stáb szolgálhat.– A minisztérium támogatja még a projektet?– Éppen a napokban született megállapodás a folytatásról, és az újabb pénzügyi támogatásról.– Mekkora ez az összeg?– Ebben az évben hatszázmillió forint a tervezett költségvetés, és a tavalyi évből rendelkezésünkre áll további hetvenmillió.– Ezt az pénzt mikor kapják meg?– Az első százötvenmillió forintos részlet hamarosan megérkezik a számlánkra. Ez az összeg fedezi a edzők elmaradt bérét is.– Nem tartja kevésnek a trénerek juttatásait?– Tényleg nem nagy összegről van szó, ugyanakkor ez a pénz is előrelépést jelent.– Mikorra készülnek el a beígért műfüves pályák?– Az erre szánt több mint négymilliárd forint rendelkezésre áll, és e hónapban pályázatot hirdetünk a különböző méretű pályák megépítésére. A nyertes júniusban megkezdheti a munkálatokat. Maximum két év, és lényegében mindenhol megfelelő körülmények között gyakorolhatnak majd a fiatalok.– Hogyan lehetne elérni, hogy minden csapat a megfelelő létszámmal jelenjen meg az alkörzeti tornákon?– Sajnos ennek az ellenőrzése még nem elég hatékony, de igyekszünk majd szigorúbban kontrollálni.– Ön szerint a kilenc labda elegendő az utánpótlás fejlesztésére?– Labdából soha nem elég. Tavaly az alacsonyabb osztályú csapatok között tizenhétezer labdát osztottunk szét, és a tornarendezésekért további kilenc labda jár.Miután Csepelre a 17 ezerből egyetlen labda sem jutott (csak a tornarendezésért járó kilenc labda érkezett meg), valami nem stimmel: vagy nem osztottak szét 17 ezer labdát, vagy ha igen, a Csepelre szánt labdákkal most máshol játszanak...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik