Múltidéző - Akit ma már nem érdekel a futball

– Tudom, hogy kevés ideje van, nem is szeretném udvarias körmondatokkal fárasztani. Árulja hát el, mitől gazdagodott meg ennyire?– Mennyire? Van fogalma arról, hogy nekem milyen vagyonom van? Ugye, hogy nincs! A gazdaság egyébként is misztikus dolog Magyarországon, mert nem biztos hogy az az igazán tehetős ember, aki zsugori uram módjára otthon ücsörög a pénzesládikáin. Lehet, hogy vagyonosabb, akinek széles kapcsolatrendszere van. De a kérdésére válaszolva: csempész voltam.– Ez jó… És mit szajrézott? Kvarcórát?– Például kvarcórát. De még legalább száz másféle holmit. El sem tudja képzelni, micsoda lehetőségek voltak a rendszerváltás után. Én úgy szoktam ezt megfogalmazni, hogy ma Magyarországon mindenki egyidős. Valamennyien a kilencvenes évben startoltunk, csak aki ügyesebb volt a többinél, ripsz-ropsz gazdag ember lett. Nekem annyi előnyöm volt, hogy korábban világot láttam, tudniillik 1987-ben disszidáltam, és meg sem álltam Kanadáig. Nem sokan vártak, de nem vagyok elveszett gyerek, így pillanatok alatt a torontói Fradi futballistája lettem. – Torontói Fradi?– Nem mondom, hogy világhírű csapat, de nekem arra volt jó, hogy játszhattam, és ha nem olyan tropa a térdem, talán még egy komolyabb csapathoz is elkerülhettem volna. Ehelyett 1988-ban hazatértem, és mosolyogva mondogattam, amit Hofi Géza: Az utolsók között távoztam, és az elsők között érkeztem. Hát így kezdődött. Beültem a kocka Ladámba, jó kis lestrapált járgány, és ingáztam Németország, valamint Bécs és Budapest között. Hoztam a szajrét, és egyre több pénzem lett. Három év alatt megnyitottam három diszkót és tizennégy éjjel-nappali közértet. Fogalma sincs arról, hány mai menő ilyen-olyan cégvezető vállalkozó kezdte ugyanígy, és gazdagodott meg a csempészésből. – Örülök, hogy ilyen őszintén beszél erről, és nem próbálja meg magát valamiféle népi hősként beállítani. Azt viszont muszáj megkérdeznem: nem zavarja, ha olykor maffiózónak titulálják? – Megjelent sok cikk rólam, leírták a nevemet különböző elképesztő sztorikkal kapcsolatban, én meg legyintettem volna a pletykákra, ha mindez nem tesz keresztbe a vállalkozásaimnak. Ismerek mindenkit a budapesti éjszakából, viszont nem üzletelek velük. Amerikában voltam jó ideig, ahol tanultam és képeztem magam. Vannak vállalkozásaim, de számomra legfontosabb az újságkészítés és kiadás, elsősorban az Esti Hírlap, na meg a Penthouse. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a miénk az egyetlen kizárólag magyar kézben lévő kiadó, amelynek van napi, heti és havi újságja. – A futball már egyáltalán nem érdekli?– Mindig is imádtam futballozni, pályafutásom csúcsa volt, amikor a BKV Előre felnőttcsapatában jobbszélsőként szerepelhettem. Ez a rajongás vezérelt a III. Kerülethez is. Óbudai lévén eleinte csak szponzoráltam a klubot, majd egyszer egy Vígh Péter nevű klubvezető bejött hozzám, és azt mondta: "Zolikám, csődbe mentünk, segíts, mert vége van a klubnak.” És azzal a lendülettel lerakta az asztalomra a III. Kerületi TVE százéves dokumentumait. Akkor a csapat épp a másodosztályban szerepelt.– Miért vállalta el? Hiúságból, hogy majd a futballban is megmutatja, milyen ügyes üzletember?– Azért vágtam bele, mert láttam fantáziát az egészben. Persze arra gondoltam, hogy pénzt is tudok majd keresni a futballal, ám eleinte a siker motivált. Lehet, hogy vannak, akik emlékeznek arra a sajtótájékoztatóra, amit belépésemkor tartottam, és azt mondtam: "Hölgyeim és uraim, a III. Kerület az idén megnyeri a másodosztályú bajnokságot, így vagy úgy…”– Jól hangzik. – Valóban sejtelmes kijelentés volt, érthette mindenki, ahogy akarta, de a lényeg, hogy valóban bajnokok lettünk… Emlékszik az első NB I-es meccsünkre?– Úgy rémlik, a Győrrel játszottak, és annyi embert a Hévízi úti sporttelepen én még nem láttam. – Tízezren szurkoltak a csapatnak. Kitaláltam sok mindent, római kori kapun jöttek át a játékosok, extravagáns díszletek között, igazi show volt, és a csapatnak sem ment rosszul. Büszke voltam arra, amit elértünk. Én nem szóltam bele az edző, Gergely Károly munkájába, megbíztam benne. Gyakorlatilag hárman vezettük a klubot, és talán még ma is első osztályú lenne a Kerület, ha…– Mennyi pénzt költött a futballra?– Rengeteget. De írja csak le nyugodtan, aki Magyarországon egyetlen forintot is áldoz a sajátjából a labdarúgásra, az hülye. Én legközelebb akkor tenném mindezt, ha már azon kellene gondolkoznom, hogy elégetem a pénzem vagy futballcsapatot működtetek belőle. Teljesen kilátástalan ez az egész, és nem azért mondom, mert magam is belebuktam, illetve ez a belebukás nem is jó kifejezés. – Valamiért mégiscsak abbahagyta. – Próbáltam egyezkedni az önkormányzattal, hogy a létesítményt közös részvénytársaságként üzemeltessük, és az is szóba került, hogy megveszem a pályát. Lett volna akkor ott minden, csillogó-villogó miniaréna, elegáns üzletek, szórakoztató-központ, minden, ami közönségcsalogatónak számít. Nem sikerült. Ameddig Magyarországon nem kerülnek magántulajdonba a sportlétesítmények, nem változik a csődhelyzet. Addig senkinek sem lesz érdeke pénzt fektetni a futballba.– Se szponzor, se pénz, se jövő?– Ahogy mondja. Amíg a rendszerváltás után jó néhány multinacionális cégnek szüksége volt a reklámra, addig figyeltek a futballra, és feliratták a dresszekre ezt vagy azt a cégnevet, ám ez már elmúlt, a komoly multiknak nem kell a magyar foci. Ez csak az egyik baj, a másik pedig, hogy sok olyan ember kezében van ma is a hatalom, aki már tizenhárom évvel ezelőtt is döntéshozó helyzetben volt, és akinek nem feltétlenül csak a csapat eredményessége a fontos… Könyvet tudnék írni a magyar futballról, hiszen nemcsak a Kerület tulajdonosaként tevékenykedtem, 1994-ben például Molnár Zoltánnal, a Népstadion későbbi igazgatójával együtt létrehoztuk az MLSZ marketingbizottságát, hanem dolgoztam Sopronban és Nyíregyházán is. Ma viszont már nem érdekel a labdarúgás. A munka érdekel, az újságkészítés meg a családom, a tizenegy és tizenkét éves lányom. Nem járok sehová, tökéletesen kispolgári életet élek.– Tudja, hogy a Kerület remekül szerepel a BLSZ I-ben? – Nem én. De jó, hogy mondja, majd az Esti Hírlapban írunk a csapatról…