Szívünk szerint pénzt keresnénk, jó sokat, amiből jutna a csőd felé araszolgató magyar kluboknak, ám vaskos borítékok helyett be kell érnünk néhány üzletemberrel, akik annak idején áldoztak a magyar labdarúgásra. Ôk voltak az úgynevezett szponzorok, vállalkozók, mindenhatók, akik sokszor egyedül döntöttek patinás klubok sorsáról. A közelmúltban Németh Lászlóval, a Gázszer egykori elnök-tulajdonosával közöltünk interjút, most Klivinyi Zoltán következik. Az ő nevére is sokan emlékezhetnek, hiszen irányítása alatt a III. Kerület futballcsapata 59 év után jutott fel ismét az első osztályba. Klivinyi még most is csak 39 éves, és jelenleg több más vállalkozás mellett az Esti Hírlap Rt. elnöke, tulajdonosa az Esti Hírlap, a Sorry & Love, valamint a Penthouse című újságoknak. Viszont már nem érdekli a futball.
– Tudom, hogy kevés ideje van, nem is szeretném udvarias körmondatokkal fárasztani. Árulja hát el, mitől gazdagodott meg ennyire?– Mennyire? Van fogalma arról, hogy nekem milyen vagyonom van? Ugye, hogy nincs! A gazdaság egyébként is misztikus dolog Magyarországon, mert nem biztos hogy az az igazán tehetős ember, aki zsugori uram módjára otthon ücsörög a pénzesládikáin. Lehet, hogy vagyonosabb, akinek széles kapcsolatrendszere van. De a kérdésére válaszolva: csempész voltam.– Ez jó… És mit szajrézott? Kvarcórát?– Például kvarcórát. De még legalább száz másféle holmit. El sem tudja képzelni, micsoda lehetőségek voltak a rendszerváltás után. Én úgy szoktam ezt megfogalmazni, hogy ma Magyarországon mindenki egyidős. Valamennyien a kilencvenes évben startoltunk, csak aki ügyesebb volt a többinél, ripsz-ropsz gazdag ember lett. Nekem annyi előnyöm volt, hogy korábban világot láttam, tudniillik 1987-ben disszidáltam, és meg sem álltam Kanadáig. Nem sokan vártak, de nem vagyok elveszett gyerek, így pillanatok alatt a torontói Fradi futballistája lettem. – Torontói Fradi?– Nem mondom, hogy világhírű csapat, de nekem arra volt jó, hogy játszhattam, és ha nem olyan tropa a térdem, talán még egy komolyabb csapathoz is elkerülhettem volna. Ehelyett 1988-ban hazatértem, és mosolyogva mondogattam, amit Hofi Géza: Az utolsók között távoztam, és az elsők között érkeztem. Hát így kezdődött. Beültem a kocka Ladámba, jó kis lestrapált járgány, és ingáztam Németország, valamint Bécs és Budapest között. Hoztam a szajrét, és egyre több pénzem lett. Három év alatt megnyitottam három diszkót és tizennégy éjjel-nappali közértet. Fogalma sincs arról, hány mai menő ilyen-olyan cégvezető vállalkozó kezdte ugyanígy, és gazdagodott meg a csempészésből. – Örülök, hogy ilyen őszintén beszél erről, és nem próbálja meg magát valamiféle népi hősként beállítani. Azt viszont muszáj megkérdeznem: nem zavarja, ha olykor maffiózónak titulálják? – Megjelent sok cikk rólam, leírták a nevemet különböző elképesztő sztorikkal kapcsolatban, én meg legyintettem volna a pletykákra, ha mindez nem tesz keresztbe a vállalkozásaimnak. Ismerek mindenkit a budapesti éjszakából, viszont nem üzletelek velük. Amerikában voltam jó ideig, ahol tanultam és képeztem magam. Vannak vállalkozásaim, de számomra legfontosabb az újságkészítés és kiadás, elsősorban az Esti Hírlap, na meg a Penthouse. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a miénk az egyetlen kizárólag magyar kézben lévő kiadó, amelynek van napi, heti és havi újságja. – A futball már egyáltalán nem érdekli?– Mindig is imádtam futballozni, pályafutásom csúcsa volt, amikor a BKV Előre felnőttcsapatában jobbszélsőként szerepelhettem. Ez a rajongás vezérelt a III. Kerülethez is. Óbudai lévén eleinte csak szponzoráltam a klubot, majd egyszer egy Vígh Péter nevű klubvezető bejött hozzám, és azt mondta: "Zolikám, csődbe mentünk, segíts, mert vége van a klubnak.” És azzal a lendülettel lerakta az asztalomra a III. Kerületi TVE százéves dokumentumait. Akkor a csapat épp a másodosztályban szerepelt.– Miért vállalta el? Hiúságból, hogy majd a futballban is megmutatja, milyen ügyes üzletember?– Azért vágtam bele, mert láttam fantáziát az egészben. Persze arra gondoltam, hogy pénzt is tudok majd keresni a futballal, ám eleinte a siker motivált. Lehet, hogy vannak, akik emlékeznek arra a sajtótájékoztatóra, amit belépésemkor tartottam, és azt mondtam: "Hölgyeim és uraim, a III. Kerület az idén megnyeri a másodosztályú bajnokságot, így vagy úgy…”– Jól hangzik. – Valóban sejtelmes kijelentés volt, érthette mindenki, ahogy akarta, de a lényeg, hogy valóban bajnokok lettünk… Emlékszik az első NB I-es meccsünkre?– Úgy rémlik, a Győrrel játszottak, és annyi embert a Hévízi úti sporttelepen én még nem láttam. – Tízezren szurkoltak a csapatnak. Kitaláltam sok mindent, római kori kapun jöttek át a játékosok, extravagáns díszletek között, igazi show volt, és a csapatnak sem ment rosszul. Büszke voltam arra, amit elértünk. Én nem szóltam bele az edző, Gergely Károly munkájába, megbíztam benne. Gyakorlatilag hárman vezettük a klubot, és talán még ma is első osztályú lenne a Kerület, ha…– Mennyi pénzt költött a futballra?– Rengeteget. De írja csak le nyugodtan, aki Magyarországon egyetlen forintot is áldoz a sajátjából a labdarúgásra, az hülye. Én legközelebb akkor tenném mindezt, ha már azon kellene gondolkoznom, hogy elégetem a pénzem vagy futballcsapatot működtetek belőle. Teljesen kilátástalan ez az egész, és nem azért mondom, mert magam is belebuktam, illetve ez a belebukás nem is jó kifejezés. – Valamiért mégiscsak abbahagyta. – Próbáltam egyezkedni az önkormányzattal, hogy a létesítményt közös részvénytársaságként üzemeltessük, és az is szóba került, hogy megveszem a pályát. Lett volna akkor ott minden, csillogó-villogó miniaréna, elegáns üzletek, szórakoztató-központ, minden, ami közönségcsalogatónak számít. Nem sikerült. Ameddig Magyarországon nem kerülnek magántulajdonba a sportlétesítmények, nem változik a csődhelyzet. Addig senkinek sem lesz érdeke pénzt fektetni a futballba.– Se szponzor, se pénz, se jövő?– Ahogy mondja. Amíg a rendszerváltás után jó néhány multinacionális cégnek szüksége volt a reklámra, addig figyeltek a futballra, és feliratták a dresszekre ezt vagy azt a cégnevet, ám ez már elmúlt, a komoly multiknak nem kell a magyar foci. Ez csak az egyik baj, a másik pedig, hogy sok olyan ember kezében van ma is a hatalom, aki már tizenhárom évvel ezelőtt is döntéshozó helyzetben volt, és akinek nem feltétlenül csak a csapat eredményessége a fontos… Könyvet tudnék írni a magyar futballról, hiszen nemcsak a Kerület tulajdonosaként tevékenykedtem, 1994-ben például Molnár Zoltánnal, a Népstadion későbbi igazgatójával együtt létrehoztuk az MLSZ marketingbizottságát, hanem dolgoztam Sopronban és Nyíregyházán is. Ma viszont már nem érdekel a labdarúgás. A munka érdekel, az újságkészítés meg a családom, a tizenegy és tizenkét éves lányom. Nem járok sehová, tökéletesen kispolgári életet élek.– Tudja, hogy a Kerület remekül szerepel a BLSZ I-ben? – Nem én. De jó, hogy mondja, majd az Esti Hírlapban írunk a csapatról…