Döntenek a két külföldiről

V. T. R.V. T. R.
Vágólapra másolva!
2003.03.27. 20:52
Címkék
Garami József, a Ferencváros szakmai igazgatója elégedett volt a REAC elleni (61) szerdai edzőmérkőzésen tesztelt két próbajátékossal, ezért  az eredeti tervekkel ellentétben  mindkét futballista a hét végéig az Üllői úton marad, s majd csak akkor döntenek az ügyükben. Annak ellenére is maradnak, hogy a Celldömölk elleni gyakorlómeccs elmarad, helyette egymás közötti játék szerepel a programban.
"Dan Potocianu és Szrdjan Baljak is jó benyomást tett rám – mondta Garami József. – Baljak igazolta a hírét, robbanékony, igazi befejezőcsatár, aki ráadásul az összjátékból is kiveszi a részét. Potocianu szintén képzett labdarúgó, de rajta érezni lehetett, hogy az utóbbi időben a klubja és a közte zajló vita miatt kevesebb játéklehetőséget kapott. Szombaton a kétkapus játék közben még szeretném megnézni őket.”Mindehhez annyit lehetne hozzátenni, hogy a csatárnak nem volt különösebben nehéz dolga a bizonytalankodó vendégvédők között, kiváltképp úgy nem, hogy érződött rajta: el akarja adni magát. A román védő valódi tudása szerdán nem derült ki, mivel a REAC játékosai elvétve tévedtek át a zöld-fehérek térfelére.Garami József egyébként nem csupán a két idegenlégióst dicsérte, hanem a 37 éves Keller Józsefet is: "A bajnokság korábbi szakaszában úgy tűnt, Keller alig-alig játszik majd, ennek ellenére mindvégig tisztességesen készült, majd amikor pályára küldtem, nagyszerű teljesítményt nyújtott. A fiatalok példát vehetnek róla.” Keller a tavaszi föllépéseinek köszönhetően egyébként díszes társaságba került: az ötödik helyre lépett ugyanis előre azon az örökranglistán, amelyen a Ferencváros legtöbb bajnoki találkozóján pályára lépett játékosok szerepelnek. A sorrend: 1. Sárosi György 382, 2. Mátrai Sándor 356, 3. Albert Flórián 351, 4. Fenyvesi Máté 343, 5. Keller József 318. A kerettel kapcsolatos információ még, hogy az influenzával bajlódó Szűcs Lajos szombatig ugyan antibiotikumokat szed, ám mivel kedd óta láztalan, csütörtökön ismét bekapcsolódott a munkába.
Legfrissebb hírek

Vojvoda Dávid: A hozzáállásnak is másnak kell lennie

Kosárlabda
10 perce

NS-jótékonyság: Adni Jó kispályás focitorna 21. alkalommal

Egyéb egyéni
18 perce

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
38 perce

MotoGP, Magyar Nagydíj, időmérő

Egyéb autó-motor
43 perce

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
45 perce

Kovácsréti Márk: Ezek a legfontosabb bajnoki mérkőzések!

Labdarúgó NB I
48 perce

NS-képeslap: Csepel – KIMBA, a jövő záloga

Birkózás
1 órája

Kiss Péter Pál megszerezte ötödik para-világbajnoki címét

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik