Várszegi Gábort mégis érdekli Angyalföld

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2003.03.25. 20:46
Címkék
Folytatódik a Vasas szomorú története. A válságos időszakot élő angyalföldi klub keddi elnökségi ülésén a következő mondat hangzott el legelőször: "Sajnos, a fővárosban sok a futballcsapat& Ez indításként meghatározta a piros-kék egyesület jövőjét is. Hogy ki mondta, az tulajdonképpen nem is érdekes, inkább azon van a hangsúly, hogy mit is jelentett a kijelentés. Sok a csapat Budapesten, azért számukat csökkenteni kell, ha másként nem, hát úgymond egybeolvasztással.
Várszegi Gábor, az MTK tulajdonosa – amint már januárban ezelőtt jeleztük lapunkban – élénk érdeklődést mutat a Vasas iránt. No, nem elsősorban az ifjú Tesch László teljesítménye keltette fel az üzletember érdeklődését, sokkal inkább a Fáy utcai sporttelep. Tudniillik (és ez már nem is titok…) terv a Vasas-pálya felszámolása, eltüntetése, így érthető, ha egy üzletember fantáziát lát a kék-fehér és piros-kék klub egyesítésében. Mindezzel az elnökség tagjai is tisztában voltak, így a keddi tanácskozás jókora vitákat eredményezett.Az elnökség döntő többsége az MTK-val esetlegesen megkötendő fúzió ellen van.Ugyanez a véleménye a szurkolóknak is: az angyalföldi hívek maroknyi csoportja tiszteletét tette a Folyondár utcai megbeszélésen, ahol egy kiáltványt adtak át az elnökségnek, amelyben hangsúlyozzák, hogy inkább az ötödosztályban szerepeljen a Vasas, de piros-kékben és az eredeti címerrel. Azonban vannak az elnökségben néhányan, akik szerint csak Várszegi Gábor lehet a megmentő, és az egyetlen kiút az MTK Angyalföldre költöztetése a felépítendő új stadionba.Lesz ebből még vita, mindenesetre a keddi tanácskozás végeredménye az lett, hogy heves szócsaták után (különösen Illovszky Rudolf képviselte markánsan a Vasas érdekeit, többször is hangsúlyozva, hogy a Vasas Vasas maradjon…) héttagú bizottság alakult, amelynek április végéig kell megtalálnia a legjobb megoldást, hogy a nyáron újra futballcsapat tréningezhessen a Fáy utcában és készülhessen a következő idényre – de a nagy kérdés az, melyik bajnokságra. Amúgy az MTK-s lehetőségen kívül felmerült más alternatíva is, így például a REAC együttesével való kapcsolat, amelyet az angyalföldi drukkerek sem elleneznének. Mindez a jövő zenéje, az viszont tény: Várszegi Gábor hónapokkal ezelőtt kereste meg a Vasas vezérkarát, és most hivatalosan is megkezdhetik vele a tárgyalásokat…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik