A tétmeccseken minden kiderül

V. T. R.V. T. R.
Vágólapra másolva!
2003.02.26. 20:13
Címkék
Bicskei Bertalan csaknem egy csapatnyi játékosára nem számíthatott szerda kora délután az NB I B-s Újpest FC-Fót együttesével vívott gyakorlómeccs előtt, a Videoton vezetőedzője mégsem tűnt gondterhetnek, sőt!
"A felkészülésnek ezt a hetét egyébként is a regenerálódás időszakának szántuk” – mondta mosolyogva a korábbi szövetségi kapitány, aki a találkozó előtt azt is elárulta, hogy a hiányzók fele megfázott, a többiek meg enyhébb sérüléssel bajlódnak, úgyhogy jogosan reméli: a nyitányra mindenki egészséges lesz. Bicskeitől megtudtuk, hogy Dvéri Zsolt, Korsós Attila, Milinte Árpád, Onyeabor Monye és Szabó Tibor az, akit influenza miatt kénytelen nélkülözni, míg Róth Ferenc és Vasas Zoltán derékfájdalmak, a Szalai Tamás, Tóth Balázs duó térdszalagprobléma, a télen Székesfehérvárra költözött Frantisek Kunzo pedig izomhúzódás miatt nem léphet pályára. Az új játékosokat a szakember úgy jellemezte, hogy használhatóak, mindegyikükkel elégedett volt az alapozás ideje alatt, kiváltképp a belső védő posztján szereplő román Gabriel Vochinnal. Bár hozzátette azt is, majd a bajnoki mérkőzések alatt derül ki igazán, valóban értékes játékosai lesznek-e a gárdának. Miután a Videoton négy góllal, ám korántsem könnyedén verte ellenfelét, Bicskei Bertalan a további programról szólt: "A hét végén az MTK-val játszunk – mindkét fél egyetértett abban, hogy jó lenne végre füvön futballozni, ám egyelőre nem tudjuk, hol lesz erre alkalmas hely –, a téli szünet pluszhetében pedig már úgy tréningezünk, mintha zajlana a bajnokság, az egyik nap egyszer, másnap kétszer edzünk, és fölkészülési meccset sem tervezünk, legföljebb egymás között futballozunk majd.”Újpest FC-Fót–Videoton 0–4 (0–1)
Megyeri út, 100 néző. V: Vágner
FÓT: Gubán – Lázár (Lenicheck), Udvari, Zoufal (Páles), Horváth T. – Jeferson, Kapcsos, Sándor Gy. (Gohér), Hajdu – Bánka, Palásthy
VIDEOTON: Végh Z. – Risztics, Vochin, Vilotics, Kóczián – Némedi (Magasföldi), Sztanojevics, Pomper (Csató S.), Tóth N. – Palejkov, Terjék
G: Némedi, Terjék, Magasföldi, Palejkov

Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Chukwu Hannah a tizedik helyen végzett

Egyéb egyéni
3 perce

Vojvoda Dávid: A hozzáállásnak is másnak kell lennie

Kosárlabda
14 perce

NS-jótékonyság: Adni Jó kispályás focitorna 21. alkalommal

Egyéb egyéni
22 perce

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
43 perce

MotoGP, Magyar Nagydíj, időmérő

Egyéb autó-motor
47 perce

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
50 perce

Kovácsréti Márk: Ezek a legfontosabb bajnoki mérkőzések!

Labdarúgó NB I
52 perce

NS-képeslap: Csepel – KIMBA, a jövő záloga

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik