Győr - Két uruguayi játékost tesztelnek

H. B.H. B.
Vágólapra másolva!
2003.01.27. 20:30
Címkék
A Borsodi Terembajnokság zalaegerszegi csoportmérkőzései után Győrött folytatja felkészülését az ETO csapata. Annak ellenére, hogy népes a zöld-fehérek játékoskerete, a szakvezetés tovább kutat olyan futballisták után, akik erősítést jelenthetnének. Hétfőn Uruguayból érkezett két labdarúgó tesztelésre; a 21 éves Marcos Fernandez középpályás, míg a 23 esztendős Martin Echinoe csatár; ők ketten már be is kapcsolódtak a felkészülésbe. Varga Zoltán szakmai ügyvezető igazgató, valamint Csertői Aurél vezetőedző a hét folyamán teszteli a két dél-amerikait, akiket edzőmérkőzéseken is kipróbál. Az ETO szerdán az NB II-es Veszprém, majd február 1-jén, szombaton az NB I B-s Pápa csapatával mérkőzik Győrött a stadion műfüves pályáján. Közben január 28-án, kedden a teljes játékoskeret Budapestre utazik, ahol felmérésen vesz részt.A győriek február 3-án, hétfőn kelnek útra Törökországba, és két héten át Antalyában gyakorolnak, közben pedig tíz edzőmérkőzést is játszanak.
Legfrissebb hírek

Négy magyar folytathatja a nőknél a pazardzsiki öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
6 perce

Szerb Kupa: FK Vojvodina–Topolyai SC

Minden más foci
29 perce

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
34 perce

Megvan a következő állomása a norvég kéziválogatottól 15 év után távozó sikerkapitánynak

Kézilabda
1 órája

Férfi kézilabda Eb-selejtező: Szlovákia–Magyarország

Kézilabda
1 órája

Jövőre visszatér Stéphane Peterhansel a Dakar ralira

Egyéb autó-motor
1 órája

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
1 órája

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik