Nyilatkozatok: Glázer Róbert boldog volt

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2003.01.26. 21:57
Címkék
Csertői Aurél (Győr): – Az első két mérkőzésünket a helyzetek alapján simán meg kellett volna nyernünk, ám ez sajnos egyik alkalommal sem sikerült. A Siófok elleni találkozónk gyalázatosra sikeredett. Be kell vallanom, megdöbbentett a csapatom produkciója a záró mérkőzésen, az a legkevesebb, hogy nem ezt vártam a játékosoktól. Egyelőre csak keresem az okokat, hogy mi történhetett velünk ezen az összecsapáson.

Csank János (Siófok): – A torna elején árnyékai voltunk önmagunknak. Túlságosan nagy hévvel támadtunk, de hiába vonultattunk fel nagy erőket az ellenfél kapui előtt, csak lehetőségekig jutottunk, gólig viszont nem. Az offenzíva miatt gyakran kinyíltunk hátul, emiatt több bosszantó gólt kaptunk. A Győr ellen megszabadultak a játékosok a görcsösségtől, és könnyedén futballozva olyan teljesítményt nyújtottak, amilyet előzetesen vártam tőlük.

Pintér Attila (Pápa): – Egységes csapat benyomását keltettük, fegyelmezetten futballoztunk, megmutattuk, hogy tudunk küzdeni, de akárcsak nagypályán, ezúttal is sok gólhelyzetet hagytunk kihasználatlanul. Emelt fővel távozhatunk a csarnokból, hiszen mindenki mindent megtett a továbbjutásért, és bár ez nekünk nem sikerült, úgy vélem: ha tavaszszal is ugyanígy harcolunk, lehetnek sikereink.

Glázer Róbert (Lombard FC Haladás): – Nem számítottam a tornagyőzelemre. Keményen dolgoztunk az edzőtáborban, és onnan érkeztünk ide. A játékosok kellemes meglepetést szerezve, nagyszerű hozzáállással játszották végig a selejtezőt. Örömteli, hogy jó csapatok előtt jutottunk tovább, és azt gondolom, megérdemelten ünnepelhetünk. A sikerhez szükségünk volt a minket elkísérő szurkolókra is, akik nagyszerű hangulatot teremtettek.
Legfrissebb hírek

Játék, szenvedély – Hulk közel negyvenévesen sem tesz lakatot a szájára

Minden más foci
13 perce

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
21 perce

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
54 perce

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
1 órája

Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán

Kézilabda
1 órája

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
1 órája

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik