Hatalmas csatában egyenlítettünk Észak-Írország ellen

2386379 23863792386379 2386379
Vágólapra másolva!
2011.11.26. 15:11
Idei utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén tűzforró hangulatot teremtett válogatottunk a soproni fagyban – a Kötényblog egyszemélyes stábja (én)...

Idei utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén tűzforró hangulatot teremtett válogatottunk a soproni fagyban – a Kötényblog egyszemélyes stábja (én) természetesen képviseltette magát, túléltem elfagyott végtagok nélkül, és most el is mesélek mindent, ahogy volt. Van mit.Idei utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén tűzforró hangulatot teremtett válogatottunk a soproni fagyban – a Kötényblog egyszemélyes stábja (én) természetesen képviseltette magát, túléltem elfagyott végtagok nélkül, és most el is mesélek mindent, ahogy volt. Van mit.

Két dolgot tanultam a szerdai meccs alatt. Az első az, hogy ilyen hidegben sokkal nagyobb szívás ülni, mint szaladgálni. Ez sajnos csak a hetvenedik perc tájékán tudatosult bennem, és akkor már mindegy volt, úgyhogy most 2 takaró alatt, hőemelkedéssel írom a beszámolót, így az idei válogatott túráimat illetve kipipálhatjuk a felfázást is a napszúrást és a durrdefekt mellett.

A második dolgot, amit igazolva láttam, minden Zs-kategóriás futballszakértő eldurrogtatja a tévéstúdióban: jelesül, hogy a meccs kilencven percig tart. És ez nagyon jól is van így, mert ha már az ember lánya vacog a pályán és a pálya mellett, legalább hadd élvezze ki a gyümölcsét (és most nem a betegszabadságra gondolok). Nos, a válogatottra nem lehet panasz, korrekt tűzijátékkal búcsúztatta az évet, és állította vissza a hidegtől lelassult keringésünket a sajtópáholyban (a felvételen valószínűleg jól kivehetően lehet hallani, ahogy üvöltözünk az egyenlítő gólnál, és talán még az indiánszökdelésnek is vannak nyomai).

Na de térjünk rá a meccsre, amely több szempontból is az utóbbi hónapok egyik legérdekesebbje volt. Ahhoz képest, hogy mi kezdtünk jobban és játszottunk összeszedettebben, az északírek szereztek vezetést (Nelson, a 32. percben). Vérszemet is kaptak, és megfordult a játék képe: beálltunk védekezni. A meccset egyébként jól jellemzi, hogy a gólok rögzített helyzetekből születtek, az akciók csak a legritkább esetben jutottak el a kapura lövésig. Az északírek a 72. percben Huttonnak köszönhetően kettővel ment az ellenfél – aztán öt perccel később ugyanő szépített nekünk: felszabadítás helyett pompás öngólt szerzett.

Ám a java még csak ekkor jött. Az utolsó tíz percben beindítottuk a nehéztüzérséget, az északír lányok pedig elvesztették a fejüket – itt jött elő a rutintalanságuk. Miközben a szigetországi csajok egyre elkeseredettebben üvöltöztek egymásnak a pályán, az idő közben megsokszorozódott magyar szurkolótábor kieresztette a hangját. Lányaink tulajdonképp nem engedték ki saját térfeléről az ellenfelet, Tálosi Szabina pedig a 92. percben begyötörte a jól megérdemelt egyenlítő gólt. A harcos, kifejezetten angolos stílust (klasszik előreíveléses erőfoci) erőltető északírek játékát nem nehéz kiismerni - remélem, tavasszal felkészülünk rájuk.

A meccs legjobbja:

Egyértelműen a brillírozó Tálosi, akinek létfontosságú mentései még a legkiélezettebb helyzetekben is olyan elegánsak voltak, hogy szebbet elképzelni se tudok.

Pozitívumok:

A védelem egészen kiváló összjátékot produkált, Tálosi mellett kiemelném Gál Tímeát is, ők ketten voltak a csapat motorja. A lányok a szokásosnál sokkal jobban gazdálkodtak az erejükkel, annak ellenére, hogy sokat futottak, a meccs csak az utolsó húsz percre pörgött fel igazán – pont, amikor általában már érezhető a fáradtságuk.

Negatívumok:

A szélek közötti kommunikáció nem nagyon működött, a támadásokat pedig ez rendre visszavetette. A középső középpálya nem volt túl hatékony, és a kapu előtt sokszor egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni a labdával, mert középen senki se érkezett, az északírek pedig visszazártak, mire valaki észbe kapott. A közelharcokban sokkal agresszívebbnek kell lennünk.

Összeállításunk:


Szőcs Réka - Demeter Réka, Szeitl Szilvia, Tálosi Szabina, Gál Tímea - Nagy Anett (Jakab Réka, 80.) , Rácz Zsófia, Smuczer Angéla, Sipos Lilla (Tóth Gabriella, 73.) - Vágó Fanny, Pádár Anita

Hadrend:

Összeállításuk:


Emma Higgins, Alex Hurst, Demi Vance, Julie Nelson, Ashley Hutton (c), Aoife Lennon, Sarah McFadden, Kirsty McGuinness (Alison Smyth), Simone Magill, Rachel Furness, Jessica Doran (Kendra McMullan)

Hadrend:

Kiss László szövetségi edzőt keserédes hangulatban sikerült elkapnom az öltözőfolyosón:

„Nem vagyok maradéktalanul elégedett. Az északírek kiválóan védekeztek, szinte száz százalékosan kihasználták helyzeteiket, agresszíven belementek a közelharcokba. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az ellenfél játékosai a mieinknél jóval masszívabb testfelépítésűek – ez a játékstílusuk miatt sok gondot okozott, és erre maximálisan építettek is. Az utolsó tíz percben viszont egyszerűen élvezet volt nézni, ahogy a lányok játszottak – jó érzés volt a kispadon ülni.

Alfie Wylie szövetségi edző nem is titkolta előttem bosszúságát:

Ha a meccs előtt bárki azt mondja, 2-2 lesz a vége, gondolkodás nélkül aláírom. Így viszont csalódott vagyok, mert ezt a meccset mi engedtük ki a kezünkből. A magyar csapat keményen védekezett, ráadásul nagyon rutinos játékosaik vannak, míg nálunk öt tinédzser lépett pályára. Lenyűgöző volt, hogy a két ország között mintegy harminc FIFA-rangsorbéli helyezés ellenére nem voltunk megszeppenve, a meccs nagy részében mi uraltuk a játékot.”

A brit sajtó is felemás érzésekkel viseltetett az eredmény iránt:

Csoportunk pedig így várja a tavaszi meccseket:


Szép volt, csajok!

A képeket köszönjük az MLSZ-nek!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik