„Ha én is kosaras leszek, ilyen magas leszek majd?” – gyermekotthonban jártak a válogatott játékosok

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.11.20. 18:31
Fotók: Hunbasket
A magyar férfi kosárlabda-válogatott nemcsak a pályán, hanem a közösségben is szeretne példát mutatni – ennek jegyében a játékosok látogatást tettek a Befogadlak Baptista Gyermekotthonban, hogy időt töltsenek a gyerekekkel, inspirálják őket.

A szövetség honlapján megjelent beszámolóból kiderül, hogy a látogatás során a legkisebbek kíváncsian hallgatták, hogyan válhat valakiből profi kosárlabdázó – még az is elhangzott: „Ha én is kosaras leszek, ilyen magas leszek majd?” –, a nagyobbak számára pedig az élmény betekintést nyújtott a sportolói életbe, a kitartás és a csapatmunka fontosságába.

Az intézmény vezetői elmondták, hogy sok gyermek először találkozott ilyen közelről profi sportolókkal, és a reményt, motivációt nyújtó látogatás után többen közülük kijelentették, hogy kosárlabdázók szeretnének lenni.

A Befogadlak Baptista Gyermekotthon 2015 óta nyújt biztonságos és támogató környezetet nehéz sorsú gyermekek számára. Az intézmény öt lakóegységből áll, ahol összesen 48 gyermek élhet 0–21 éves korig: a legkisebbeket 0–6 éves korig látják el, egészségi állapotuktól függetlenül; a Baba-mama csoportban várandós anyák és édesanyák gyermekeikkel együtt kapnak biztonságos környezetet; három további csoportban pedig 6–18 éves gyermekek laknak, akik közül sokan nehéz családi háttérből érkeztek.

 

 

 

Legfrissebb hírek

A szegedi kézilabdázók ismét vendégül látták a Down Alapítványt

Kézilabda
2025.03.23. 20:15

Orbán Viktornak van egy jegyzete a 2030-ban vb-döntőt játszó magyar válogatott összeállításáról

Magyar válogatott
2025.03.23. 18:51

Kiderült, kivel találkoznak a mieink a férfi kosár vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.03.14. 15:20

Határeset – Thury Gábor jegyzete

Kosárlabda
2025.03.04. 23:13

Keller Ákos szépen búcsúzott

Kosárlabda
2025.02.26. 06:32

Gasper Okorn: Szívesen levezényelném a generációváltást

Kosárlabda
2025.02.25. 07:00

Hiába az olaszok elleni bravúr, a magyar férfi kosárlabda-válogatott nem jutott ki az Eb-re

Kosárlabda
2025.02.23. 22:20

Luigi Datome sosem feledi a legutóbbi „szúnyoginváziós” vereséget a mieink ellen

Kosárlabda
2025.02.23. 12:08
Ezek is érdekelhetik