Több mint 50 pontos különbséggel nyert a DVTK női kosárcsapata; simán győztek a vetélytársak is

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.10.05. 20:20
Lelik Réka (középen) volt a DVTK legeredményesebb játékosa 20 szerzett ponttal (Fotó: hunbasket.hu)
A női kosárlabda NB I 3. fordulójában a Diósgyőr 87–35-re legyőzte a Szigetszentmiklóst, de nyert a Győr, a Sopron, a Szekszárd és a Vasas is a szombati játéknapon.

Folyamatosan nőtt a különbség a mérkőzésen, és már a második negyedben teljesen egyértelművé vált, hogy a DVTK megnyeri a találkozót. Különösen az utolsó játékrész nézett ki rosszul a Szigetszentmiklós számára, s végül a Diósgyőr a 20 pontig jutó Lelik Réka vezérletével 87–35-re győzött.

A Sopron Varga Alíz 21 pontjának is köszönhetően kereken 100 pontot dobott a Dávid Kornél KA-nak, a Győr csak megközelíteni tudta a háromjegyű számot, de így is könnyedén nyert. Szintén 90 pont fölé jutott a Szekszárd, s magabiztosan győzött, hiába veszítette el az első negyedet, a Vasas pedig szoros meccsen aratott sikert a BEAC-nál.

KOSÁRLABDA
NŐI NB I, 3. FORDULÓ
DVTK HUNTHERM–BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós 87–35 (17–10, 24–10, 19–11, 27–4)
VBW CEKK Cegléd–TARR KSC Szekszárd 52–91 (11–9, 14–26, 9–23, 18–33)
Dávid Kornél KA–Sopron Basket 71–100 (10–33, 22–25, 22–11, 17–31)
Darazsak Sportakadémia–SERCO UNI Győr 51–97 (18–27, 12–21, 13–28, 8–21)
E.ON ELTE BEAC–Vasas Akadémia 71–76 (21–29, 26–18, 13–17, 11–12)
VASÁRNAP
19.00: TFSE-MTK–NKA Universitas Pécs

JEGYZŐKÖNYVEK

DVTK HUNTHERM–BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós 87–35 (17–10, 24–10, 19–11, 27–4)
Miskolc, 800      néző.      V:      Nagy V., Horváth Cs., Nepp.      
DVTK:      Aho T.      8,      Charles, LELIK      20/6, JOVANOVICS      12/6,      GRIGALAUSKYTE      14/3. Csere:      Kányási      6/6,      Tenyér      6,      TADIC      10, Miklós M.      2,      Fárbás      7/3,      Poczkodi      2. Edző:      Völgyi Péter
SZIGETSZENTMIKLÓS:      HAINES      15/9, Zsámár P., Vári      5/3,      Zsámár L.      2,      Juhász A.      5. Csere:      Rozmán      4,      Koch, Kovács K.      2, Csoma      2,      Kovac, Szeitl. Edző:      Armaghani Ármin
Az eredmény alakulás.           2. perc:      2–5. 4. p.:      9–5.      7. p.:      13–9.      9. p.:      17–10. 11. p.:      20–13.      15. p.:      26–15.      17. p.:      33–15. 26. p.:      55–26.      35. p.:      70–31
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter:      – A csapat játékosainak a fejében, az edzéseken már a jövő héten kezdődő Euroliga jár, és ez érződött a mostani mérkőzésen is. A Szigetszentmiklós elleni bajnokit fel tudtuk használni a szerdai, Basket Landes elleni találkozóra.
Armaghani Ármin:      – A diósgyőriek megérdemelten nyertek úgy, hogy önmagukhoz képest talán egy picit gyengébben is játszottak, de ezt mi nem tudtuk kihasználni. Úgy érzem, hogy az eddigi meccseink közül ez a teljesítményünk volt a leggyengébb.

Dávid Kornél KA–Sopron Basket 71–100 (10–33, 22–25, 22–11, 17–31)
Székesfehérvár, 200      néző.      V:     Frányó, Kovács N., Szilágyi.      
DKKA:  VARGA S. 16/9, MARISA      13/6, Katona      10,      LAUFER      20/3,      Hegedűs J. Csere:      Dravecz      2,      Szücs L.      3/3,      DÁVID M.      7/3, Papp L., Sverteczki.      Edző:      Szentpáli Gergő
SOPRON :      Reid      4,      FRISKOVEC      11/9,      Toman D.      8/6, VARGA A.      21/15,      MONROE      15. Csere:      Böröndy      6,      PAVLOPOULOU      17/6,      KRIVACSEVICS T.      12/3, Sitku Zs.      1,      Papp K.      5.        Edző:      Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása: 3. perc:      2–10.      5. p.:      2–17.      8. p.:      5–27. 12. p.:      15–35.      15. p..:      20–42.      18.           p.:      25–48. 22. p.:      34–60.      25. p.:      39–67.      28. p.:      46–69. 35. p.:      62–83
MESTERMÉRLEG
Szentpáli Gergő:     – Kicsit ijesztően kezdődött számunkra a mérkőzés, nehezen vettük fel a soproniak sebességét, akik ráadásul csaknem hetven százalékkal dobták a triplákat. Ezt nehéz volt kezelnünk. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert ilyen kvalitással bíró és minőségi ellenféllel szemben nagyon jól bírtuk a második félidőt, ez feltétlenül előremutató.
Gáspár Dávid:      – A második és a harmadik negyede nagyon erős volt a Dávid Kornél Akadémiának, mi nem jól reagáltuk le ezt a két játékrészt. Volt egy momentuma a meccs-
nek, amikor letörhettük volna az ellenfél lelkesedését, ezt azonban nem tettük meg. Nem koncentráltunk eléggé, nem védekeztünk elég keményen, nem jó döntéseket hoztunk, lassan ment a labda, és mindez rányomta a bélyegét a játékunkra.

E.ON ELTE BEAC–Vasas Akadémia 71–76 (21–29, 26–18, 13–17, 11–12)
Gabányi László Sportcsarnok,           250      néző. V:      Györfy R., Nyilas, Nagy B.      
BEAC:      Rakita      3,      M. MOORE      19,      Milkovics, OZOLA      18/9,      A. JONES      8. Csere:      Dobó      4,      Vég-Dudás      4,      Bajzáth      6,      Drahos      9/3, Szauter.      Edző:     Mészárosné Kovács Andrea
VASAS:     D. DAVIS      25/12,      Gelei, BORICSICS      6,      MADÁR E.      10,      MOLNÁR-BUDÁCSIK      19/3. Csere:      Szerencsés      6,      Kádár O.      2,      Jáhni      6,      Boros B.      2,      Madár K., Salamon Zs. Edző:      Nenad Markovics
Az eredmény alakulása. 4. perc:      9–15.      7. p.:      19–18. 10. p.:      21–28.      13. p.:      27–31.      17. p.:      41–40. 23. p.:      51–51.      28. p.:      59–59.      32. p.:      60–68.      37. p.:      65–72      
Kipontozódott:      Ozola (36. p.), Jones (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Mészárosné Kovács Andrea:     – Hazai pályán ilyen dobószázalékkal valószínűtlen volt, hogy nyerjünk, pedig a helyzeteink megvoltak. A büntetőarányt nem érzem reálisnak, a Vasas győzelme ettől függetlenül megérdemelt, összeszedettebben játszott. Egyéni és csapathibáink voltak, látszik, hogy még nem álltunk össze.
Nenad Markovics:      – A BEAC nem elsősorban a két, erősebb ellenféllel szembeni találkozójára készült ebben a hárommeccses körben, hanem kifejezetten ránk. A mi helyzetünk más volt, mi az előző két mérkőzésünket is meg akartuk nyerni, hiszen a közvetlen riválisaink ellen léptünk pályára. A három ellenfelünk közül egyértelműen a BEAC volt a legkeményebb. Elégedett vagyok a lányok teljesítményével. Okosak, higgadtak voltunk a végjátékban.

Darazsak Sportakadémia–SERCO UNI Győr 51–97 (18–27, 12–21, 13–28, 8–21)
Sopron, 200     néző.      V:      Söjtöry, Major, Jankovics.      
DARAZSAK:      Kovács G.      12/6,      Szikszai      3/3,      Toman R.      4,      MARICS      14,      JEVTOVICS      8. Csere:      Csaplár-Nagy      4,      Sinka-Pálinkás, Völgyi      4,      Gergő      2,      Horváth Boglárka. Edző:      Szrdjan Radulovics
GYŐR:     Angyal      7/3,      DUBEI      25/6,      Mészáros      2,      Telenga      4,      KISS V.      20. Csere:      DOMBAI      11/6,      GOREE      9,      Wentzel      9,      Garbin      10/6,      Ács L. Edző:      Cziczás László
Az eredmény alakulása. 4. perc:      6–10.      8. p.:      9–21.      12. p.:      22–29.      15. p.:      26–38.      18. p.:      28–46.      22. p.:      34–51.
28. p.:      39–70.      32. p.:      45–76.      38. p.:      49–96
MESTERMÉRLEG
Szrdjan Radulovics:     – Egy euroligás csapat ellen mentálisan és fizikailag is nehéz negyven percen keresztül kosárlabdázni. Elképesztő tapasztalat ez számunkra! Örülök neki, ahogy reagáltunk a nyomásra. Kevesebb hibát követtünk el, sokat dolgozunk a kizárásokon, és látom a fejlődést, ez a legfontosabb számomra. Annak is örülök, hogy a maximumot adják ki magukból a lányok, mindegy, ki az ellenfél. Bízom benne, hogy ez a jövőben kifizetődik!
Cziczás László:     – Aki kosárlabdázott, tudja, hogy nehéz teher nélkül kosarazó csapat ellen játszani. Ezzel az elején meg is gyűlt a bajunk, utána összeszedtük magunkat. Voltak biztató jelek! Ezeket ki kell tolni a mérkőzés hosszabb időszakaira. Nincs egyszerű dolgunk, sok az új játékos, dolgoznunk kell, hogy összeálljunk elől és hátul. Az a projekt, amelybe belefogtunk, nem kéthetes történet. Bízunk egymásban, a lányok munkájával elégedett vagyok. Remélem, meg is lesz az eredménye!

E.ON ELTE BEAC–Vasas Akadémia 71–76 (21–29, 26–18, 13–17, 11–12)
Gabányi László Sportcsarnok,           250      néző. V:      Györfy R., Nyilas, Nagy B.      
BEAC:      Rakita      3,      M. MOORE      19,      Milkovics, OZOLA      18/9,      A. JONES      8. Csere:      Dobó      4,      Vég-Dudás      4,      Bajzáth      6,      Drahos      9/3, Szauter.      Edző:      Mészárosné Kovács Andrea
VASAS:     D. DAVIS      25/12,      Gelei, BORICSICS      6,      MADÁR E.      10,      MOLNÁR-BUDÁCSIK      19/3. Csere:     Szerencsés      6,      Kádár O.      2,      Jáhni      6,      Boros B.      2,      Madár K., Salamon Zs. Edző:      Nenad Markovics
Az eredmény alakulása. 4. perc:      9–15.      7. p.:      19–18. 10. p.:      21–28.      13. p.:      27–31.      17. p.:      41–40. 23. p.:      51–51.      28. p.:      59–59.      32. p.:      60–68.      37. p.:      65–72      
Kipontozódott:      Ozola (36. p.), Jones (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Mészárosné Kovács Andrea:      – Hazai pályán ilyen dobószázalékkal valószínűtlen volt, hogy nyerjünk, pedig a helyzeteink megvoltak. A büntetőarányt nem érzem reálisnak, a Vasas győzelme ettől függetlenül megérdemelt, összeszedettebben játszott. Egyéni és csapathibáink voltak, látszik, hogy még nem álltunk össze.
Nenad Markovics:      – A BEAC nem elsősorban a két, erősebb ellenféllel szembeni találkozójára készült ebben a hárommeccses körben, hanem kifejezetten ránk. A mi helyzetünk más volt, mi az előző két mérkőzésünket is meg akartuk nyerni, hiszen a közvetlen riválisaink ellen léptünk pályára. A három ellenfelünk közül egyértelműen a BEAC volt a legkeményebb. Elégedett vagyok a lányok teljesítményével. Okosak, higgadtak voltunk a végjátékban.

VBW CEKK Cegléd–TARR KSC Szekszárd 52–91 (11–9, 14–26, 9–23, 18–33)
Albertirsa, 120      néző.      V:      Varga-Záray, Németh, Gruber.      
CEGLÉD:      Kaid, ALBERT      11/3,      Czank      4/3,      SZIRONY      16/6,      BARNAI      16.           Csere:      Farkas      2,      Szerelem-Kobolák, Őrsi, Viszmeg      3/3,      Hévizi, Andi.      Edző:      Földi Attila
SZEKSZÁRD:      Mányoky      2,      BOROS J.      19/9,      Holcz, Bernáth      7/3,      WESTBELD      16/6. Csere:      Theodoreán, Horváth B.      12/12, WHITTLE      20/12,      BAA      11/3,      Szücs, Johnson      4. Edző:      Magyar Bianka
Az eredmény alakulása. 5. perc:      7–2.      8. p.:      11–9.      13. p.:      11–23. 17. p.:      23–30.      20. p.:      25–35.      26. p.:      27–45. 28. p.:      33–52.      30. p.:      34–58.      33. p.:      40–67. 36. p.:      49–75
MESTERMÉRLEG
Földi Attila:      – Függetlenül attól, hogy ezer sebből vérzünk, még mindig a támadásban látom a legnagyobb problémát, mert az eladott labdákból kovácsol nagy előnyt az ellenfél. Most egy ideig ezt jobban menedzseltük, mint a korábbi meccseken, de miután elfáradtunk, jöttek a ki nem kényszerített hibák. Legalább 15 ziccert kihagytunk, ami sajnos látszik az eredményen.
Magyar Bianka:      – Tudtuk, hogy a Cegléd a zónájával próbálja lassítani az ellenfeleket. Ez ellen az első félidőben nagyon ritmustalanul játszottunk, de annak örülök, hogy a negyedik negyedre összeállt a zóna elleni támadásunk. A második félidőben a védekezésünk is agresszívabb volt, ennek kell jellemeznie majd minket. Szerdán jön a nemzetközi kupameccs, amit már nagyon várunk.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik