Női kosárlabda NB I: Darcee Garbin magára és a Győrre fogadna

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.09.16. 08:38
Darcee Garbin (labdával) új impulzusokra vágyva váltott klubot (Fotó: gyorikosar.hu)
A nyáron a bajnok DVTK-tól Győrbe szerződő magasbedobó lemaradt az olimpiáról, miközben férjhez ment, és Magyarország nyugati részében, a szintén Euroliga-szereplő zöld-fehéreknél kezd új fejezetet a kosárlabda pályafutásában.

– Gratulálunk az 55. Sió-kupa megnyeréséhez. Biztosan győzték le a TFSE-MTK-t és a döntőben a házigazda Szekszárdot is.
– Köszönjük, tényleg jó torna volt, amelyen két meggyőző sikert értünk el − válaszolta a Nemzeti Sportnak az ausztrál Darcee Garbin, a bajnoki ezüstérmes Serco Uni Győr 30 éves magasbedobója. − Ám nem kell túlértékelni ezeket a győzelmeket, korai stádiumában járunk az idénynek, több játékosunk hiányzik még, és egyelőre azt próbáljuk meg kiokoskodni, milyen felállásban vagyunk a leghatékonyabbak, ki kivel tudja a legjobban megértetni magát a pályán.

– Július elején kisebb meglepetésre két év után a bajnok DVTK-ból Győrbe igazolt − megosztana velünk néhány részletet a miértről?
– Természetesen. Az évad vége után a válogatottra összpontosítottam, arra, hogy ott lehessek az olimpián, de ez végül nem sikerült. A férjemmel arról beszélgettünk az idényt követően, hogy talán eljött az idő a családalapításra, a gyermekvállalásra, mert előre nem tudhatjuk, meddig tudok ezen a szinten játszani. Ekkor jött a győriek ajánlata, így végül az újra, a változásra szavaztunk.

– Nehéz döntés volt?
– Nézze, imádom a DVTK-t, a lányokat, a klubalkalmazottakat és a szurkolókat, de úgy éreztem, kell az új impulzus. Nem haragban, hanem békében váltunk el, a játékosokkal most is tartom a kapcsolatot.

– Eddig mit tapasztalt Győrben?
– Ne kérjen tőlem mélyebb elemzést, mert csak néhány napja vagyok a csapattal. Az biztos, hogy nagyon szeretetteljes fogadtatásban volt részem, könnyű lesz új fejezetet kezdenem a karrieremben. Teljesen más stílusban játszunk majd, mint a DVTK, tempósabb, szabadabb felfogásban. A városból alig láttam valamit, erről kérdezzen meg majd néhány hónap múlva.

– Hogyan telt a nyara?
– A legfontosabb, hogy összeházasodtunk a párommal. Szűk családi körben, mindössze tizenketten voltak az esküvőn, aztán nászútra mentünk Vietnámba, ahol csodálatosan éreztük magunkat.

– Az Euroligában roppant erős csoportba került új együttesével, a cseh USK Praha, az olasz Venezia és a spanyol Valencia mellé.
– Ebben a sorozatban nincs könnyű ellenfél, ez a női klubversengés csúcsa, a legjobbak küzdenek a legjobbak ellen. Nyilván szeretnénk továbbjutni, roppant nehéz lesz, de nem lehetetlen.

– Mit gondol, a magyar bajnokság csapatainál történt változások alapján mire lehet számítani a következő idényben?
– Én magunkra fogadnék, ha a bajnoki címről beszélünk. A DVTK nagyon erős lesz, mert ismét együtt maradt a csapat gerince, a Sopron pedig jól igazolt. Szekszárdon stílus- és edzőváltás volt, Pécsen pedig szépen alakul egy új, masszív együttes, talán a pécsieké lehet az évad meglepetéscsapata.

Párizsba végül mégsem mehetett
 

A 30 éves Darcee Garbin 16 éves kora óta szerepel az ausztrál válogatottban, első felnőtt-tornája a 2019-es Ázsia-kupa volt. Azóta folyamatosan tagja volt a több világversenyen részt vevő nemzeti együttesnek, ott volt a 2022-es világbajnokságon bronzérmet szerző ausztrál együttesben és abban is, amelyik egy évvel később Sydney-ben szintén harmadik lett az Ázsia-kupán.

Az idei olimpiára készülő csapatba végül nem került be, noha sokáig arról szóltak a hírek, hogy ott lesz a 12-es keretben, például júliusban, a Kína elleni három felkészülési meccsen átlagban 13 percet játszott. Az ötkarikás játékokon Ausztrália újfent bronzérmes lett, miután a helyosztón szoros meccsen legyőzte Belgiumot.

 

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: a Rátgéber Akadémia nyerte az U12-es országos bajnokságot

Utánpótlássport
2025.05.29. 19:19

Elhunyt Hódy Szabolcs, korábbi válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.05.28. 21:23

Kosárlabda: Fárbás Eliza sikeres klubévad után várja az U19-es vb-t

Utánpótlássport
2025.05.27. 20:07

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce megverte a Monacót a döntőben

Kosárlabda
2025.05.25. 22:41

Kosárlabda: az Eb mellett EYOF is vár majd a nyáron az U16-os lányokra

Utánpótlássport
2025.05.24. 19:34

Férfi kosárlabda Eb: észt, görög, spanyol és szlovén közös rendezés 2029-ben

Kosárlabda
2025.05.22. 18:37

Kosárlabda: Szabó Andrea és Szabó Anna kapta meg a Liptai-emlékdíjat

Kosárlabda
2025.05.22. 12:02

Kosárlabda: a legvégén is hibátlanok maradtak a pécsi kadét fiúk

Utánpótlássport
2025.05.21. 19:56
Ezek is érdekelhetik