Női kosár: Szerénynek és okosnak kell maradnunk – Milica Jovanovics

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2024.05.03. 08:00
Milica Jovanovics 22 pontot szerzett a miskolci csapatban a döntő nyitányán (Fotó: Kovács Péter)
Az első mérkőzésen aratott győzelem és a győriek összeállítási gondjai sem terelik el a DVTK figyelmét attól, hogy meg kell küzdeniük a klub történetének első bajnoki címéért.

Nem győzte dicsérni a szurkolókat és az ellenfelet Milica Jovanovics, a DVTK Hun-Therm montenegrói magasbedobója, akinek vezérletével csapata szerdán a vártnál nehezebben, mégis magabiztosan győzte le 75–62-re a Serco Uni Győrt a női bajnokság fináléjának nyitányán. A DVTK Arénában valóban szenzációs volt a hangulat, csaknem megtelt a csarnok, több mint háromezer hazai szimpatizáns buzdította az időnként idegesen játszó alapszakaszgyőztest.

„Lenyűgöző volt az atmoszféra, fantasztikus volt a körítés, nagyszerű érzés ilyen körülmények között kosárlabdázni – lelkendezett egy nappal a találkozó után is a 34 éves magasbedobó. Jovanovics a meccs legjobbja volt, 22 pontot, négy-négy lepattanót és gólpasszt jegyzett, s hétből öt hárompontosa a gyűrűben kötött ki. – Majdnem a végéig szoros volt a meccs, keményen meg kellett harcolni a győzelemért, ismét azzal nyertünk, ami a védjegyünkké vált az előző években: egység és csapatjáték. Csak a bemelegítéskor tudtuk meg, hogy a győriek kitűnő centere, a brit-amerikai Kristine Anigwe sem játszik, akkor szembesültünk azzal, másfajta mérkőzés lesz, mint amilyenre készültünk. Tudatában voltunk, hogy a győriek veszélyesek távolról, erre figyelnünk kellett, az elején nem sikerült, ám utána jól reagáltunk. Jár nekik a dicséret, nyilván mentálisan nehéz szembesülni azzal, hogy az idény legfontosabb párharcában több kulcsjátékos sem áll rendelkezésre, de az érem másik oldala, hogy aki ilyenkor lehetőséget kap, annak ez pluszmotiváció, és bizonyítani akar. A Győr nem véletlenül jutott a döntőbe, ezt ezen a meccsen is megmutatta.”

A DVTK nem játszott kiemelkedően, több megingása akadt a találkozón, s tulajdonképpen csak a 37. percben döntötte el az összecsapást a nagyszerűen küzdő Győr ellen. „Szerénynek és okosnak kell maradni, a döntő nem egy meccsen dől el, a megközelítésünk nem változik, bármilyen összetételben is lépjen pályára ellenfelünk szombaton – folytatta Jovanovics. – A célunk ugyanaz: megszerezni a klub első bajnoki címét.”

Kosárlabda
2024.05.01. 23:17

A DVTK vártnál nehezebb győzelmével kezdődött meg a női kosárlabda NB I idei döntője

A bronzcsata nyitányán a Szekszárd fölényesen nyert a címvédő Sopron ellen.

 

Legfrissebb hírek

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
Tegnap, 12:17

Női kosárlabda NB I: WNBA-játékos érkezik Miskolcra – hivatalos

Kosárlabda
2025.07.04. 16:16

Női kosárlabda NB I: Papp Klaudia marad Sopronban

Kosárlabda
2025.07.02. 17:42

Női kosár: nem indul nemzetközi kupában a TFSE-MTK

Kosárlabda
2025.07.02. 17:11

Nem indul nemzetközi kupában a Győr női kosárlabdacsapata

Kosárlabda
2025.07.01. 11:16

Lefagytak a spanyolok a hajrában, a belgák drámai csatában védték meg címüket a női kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.06.29. 21:25

Az olaszok 30 év után újra érmet nyertek a női kosárlabda Európa-bajnokságon

Kosárlabda
2025.06.29. 18:27

Lelik Réka: Számomra jelenleg a DVTK a legjobb csapat

Kosárlabda
2025.06.29. 12:34
Ezek is érdekelhetik