Férfi kosárlabda NB I: megint az Olaj örülhetett a Pécs ellen

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.04.13. 20:07
Árvai KárolyA Szolnok 20 ponttal verte a Pécset (Fotó: Árvai Károly)
Magabiztos játékkal, 13 triplát szerezve húsz ponttal nyerte a Szolnok a Pécs elleni negyeddöntő első felvonását hazai pályán a férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásában.

 

LASSAN KEZDIK MEGUNNI, s emellett egyre jobban megismerni egymást a pécsi és a szolnoki játékosok, akik az előző három hétben kétszer csaptak össze. Előbb az alapszakasz végén március 23-án Szolnokon (68–64), majd április 6-án a fővárosi BOK-csarnokban a Magyar Kupa elődöntőjében (87–70), mielőtt szombat este a Tiszaligetben megkezdték volna a negyeddöntős párharcukat. Az eredményekből is látható, hogy a végül története 10-ik elsőségét a Szeged ellen megszerző pályaválasztó jött ki jobban ezen mérkőzésekből, ami persze papírformának tekinthető, ezt az alapszakaszbeli helyezésük – a piros-feketék a harmadik, a baranyaiak a hatodikok lettek – miatt is meg lehet állapítani. A Pécs már önmagában két bravúrt is jegyzett eddig azzal, hogy újoncként bekerült a playoffba, s hogy a kupában is eljutott a négyes döntőbe, de a játékosai a nyitó felvonást megelőzően úgy érezték, van esélyük egy ennél is nagyobb eredményre, vagyis a továbbjutásra.

 

Ehhez persze egyszer győzniük kell az újdonsült kupagyőztes Olaj oroszlánbarlangjában, amire először szombaton nyílt lehetőségük – az más kérdés, hogy utólag kiderült, erre szemernyi sanszuk sem volt. Kovács Péter hatalmas tapsot kapott a bemutatásnál, nem véletlen, a veterán hátvéd korábban öt és fél évet játszott Szolnokon és csapatkapitánya is volt a piros-feketéknek, érdekesség, három másodperc elteltével az ő ziccerével szerezte meg a vezetést a Pécs a feldobás után. Úgy tűnt, nem tanultak a kupaelődöntőből a vendégek, ahogy azon a meccsen, most is remek triplákkal (csak az első tíz percben hattal) szórta meg őket az Olaj az első negyedben, de Csirke Ferenc a 13. percig várt az időkéréssel, amikor kilenc pontra nőtt a hazai előny. Három perc múlva már 17 volt, tanácstalannak tűnt a Pécs, magabiztosnak a Szolnok, amely ízekre szedte a vendégek védekezését azzal, hogy kiszámíthatatlanul, kintről és bentről is támadta a gyűrűt és rengeteg üresbe futással játszott. Sportág két szolnoki illetőségű női klasszisa, egy jelenlegi és egy korábbi is a helyszínen drukkolt, de nem ugyanannak a csapatnak: Kányási Veronika, a DVTK válogatott játékosa párjáért, Rudner Gáborért szorított, míg a korábbi Eb- és Euroliga bronzérmes Csák Magdolna a Pécs sportigazgatójaként a fekete mezeseknek szurkolt.

Hiába kezdte jól a második félidőt a kilencre felzárkózó Pécs, a 26. percben Pallai Tamás hárompontosával megint 16 egységnyi volt a hazaiak előnye, majd ebből húsz is lett, s hamar eldőlt a meccs. A szolnoki játékosoknak csak az okozhat fejfájást a jó játék ellenére, hogy borzasztóan büntetőztek (14/26), de a pécsiek sem lehetnek büszkék saját mutatójukra (22/30). A találkozó után a B-közép hosszan éltette Oliver Vidint, a Szolnok szerb edzőjét, akivel február óta immár nyolcból hetedszer nyert a csapat.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Zalakerámia ZTE KK–DEAC 87–73 (23–16, 21–18, 22–17, 21–22)
Zalaegerszeg, 1600 néző. V: Praksch, Nagy V., Farkas G. 
ZTE: Hicks 6, Paige, SZALAY 8/6, IKPE 17/3, TÓTH Á. 14. Csere: OSZTOJICS 17, Csátaljay 5/3, Keller I. 6, Németh Á. 6, Ona Embo 7, Csuti 1, Gyimes. Edző: Matthias Zollner
DVSC: EDWIN 17/6, Neuwirth 6, Drenovac 10, Williamson 3/3, Buljevic 6. Csere: MÓCSÁN 13/3, T. TADICS 14/6, Hőgye, Garamvölgyi 2, Czermann 2, Hegedűs B., Várszegi. Edző: Andjelko Mandics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–5. 6. p.: 12–12. 9. p.: 21–15. 14. p.: 35–19. 18. p.: 40–27. 26. p.: 55–40. 29. p.: 63–44. 32. p.: 68–55. 37. p.: 81–66. Kipontozódott: Buljevic (36. p.). Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a ZTE javára
MESTERMÉRLEG
Matthias Zollner: – Az első félidővel elégedett vagyok, kontrolláltuk és irányítottuk a játékot. A térfélcserét követően azonban sajnos nem azt a produkciót nyújtottuk, amit szerettem volna látni. A közönségnek köszönjük, hogy ilyen sokan végig kitartottak mellettünk.
Andjelko Mandics: – Sajnos jobb volt a ZTE. Tizenhat labdát adtunk el, így nehezen lehet meccset nyerni. Voltak időszakok, amikor közelebb jöttünk hozzá, de ezek csak fellángolásnak tűntek. Következik a második meccs, amelyen sokkal jobban kell játszani, hiszen nyerni szeretnénk.

Arconic-Alba Fehérvár–Sopron KC 105–86 (28–25, 24–21, 30–23, 23–17)
Székesfehérvár, 1400 néző. V: Földházi, Frányó, Németh P. 
ALBA: CHAMBERS 24/21, Kass 1, BARNETT 18/3, PHILMORE 16/6, Dickey 8. Csere: VOJVODA 22/12, Balogh M., ROBERTS 16/3, Takács Milán. Edző: Alejandro Zubillaga
SOPRON : NICHOLS 16/3, Meszlényi 3, GRIFFIN 17/9, Gill 5, Molnár M. 8. Csere: Sidibe 11/6, MATHIS 13/9, Csendes 7/3, Sitku M. 6/6, Polster, Schöll. Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 3. perc: 12–3. 5. p.: 16–7. 8. p.: 23–22. 12. p.: 31–30. 15. p.: 37–37. 18. p.: 45–39. 22. p.: 59–46. 25. p.: 69–56. 28. p.: 77–62. 32. p.: 86–71. 35. p.: 92–77. 38. p.: 100–81. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az Alba javára

MESTERMÉRLEG:
Alejandro Zubillaga: – Támadásban és védekezésben is nagyon jól játszott a csapat. Az első negyedet nagyszerűen kezdtük, hibák csúsztak a védekezésbe, de ez minden mérkőzésben benne van. A legfontosabb az volt, hogy ezeken a szituációkon túllendültünk.
Gasper Potocnik: – Jobban játszott nálunk az Alba, az első és a harmadik negyedben nem tudtunk úgy koncentrálni, ahogyan kellett volna. Sokat hibáztunk, ezek olyan elfogadhatatlan hibák voltak, amelyeket feltétlen ki kell javítanunk a második mérkőzésen, mert ott kis túlzással tökéletes meccset kell játszanunk, ahhoz, hogy versenyben maradjunk.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Budapesti Honvéd Sportegyesület 102–60 (25–19, 27–12, 29–15, 21–14)
Szombathely, 2910 néző. V: Cziffra, Jakab, Szilágyi.
SZOMBATHELY: POT 17/9, Tanoh Dez 3, Benke Sz. 13/6, TIBY 12/3, Krivacsevics 8. Csere: KELLER Á. 11, Pongó Marcell 2, PERL 21/3, Kovács B. 7/3, Jordano 8/6. Edző: Milos Konakov
HONVÉD: Djokovics 5/3, Reizinger, Wesson 10/6, J. HENRY 14/3, Peringer 2. Csere: SIMON K. 11/9, Brown 2, Kopácsi 2, Bazsó 2, Filipovics 9, Hajdu 3/3. Edző: Zlatko Jovanovic
Az eredmény alakulása. 2. perc: 8–1. 8. p.: 17–17. 11. p.: 30–19. 14. p.: 37–21. 18. p.: 49–29. 20. p.: 52–31. 24. p.: 66–36. 28. p.: 74–41. 30. p.: 81–46. 34. p.: 91–50. 37. p.: 100–55. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Falco javára
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov: – A fiúk negyven percen át maximális koncentrációval kosárlabdáztak, végigdolgozták a meccset. Jó ritmusban kezdtünk, rendben volt a védekezésünk, innen pedig már szinte magától jött a gördülékeny támadójáték – a csapatom láthatóan élvezte a meccset, mindenki nagy kedvvel, motiváltan játszott.
Zlatko Jovanovic: – A csapatom nem volt képes arra a tempóra, amire az ellenfél, és ugye tapasztalatlanok is vagyunk a rájátszásban. Jó tanulópénz volt ez a meccs. Felkészülünk a következő mérkőzésre, megpróbáljuk felvenni a kesztyűt – a Falco ellen csak akkor lehet esélyed, ha túlteljesíted az elvárásokat. Egyébként mindegy, hogy negyvenkettő vagy négy ponttal kapsz ki, akkor is egy nullra vezet az ellenfél.

NHSZ-Szolnoki Olajbányász–NKA Universitas Pécs 99–79 (26–21, 28–18, 20–23, 25–17)
Szolnok, 1700 néző. V: Mészáros B., Goda, Pozsonyi. 
SZOLNOK: Sz. Jovanovics 6, LUKÁCS N. 18/6, Rudner 3/3, Eads 12/6, WIGGINS 10. Csere: D. THOMAS 14/3, A. Durham 8/6, PONGÓ MÁTÉ 17/12, Pallai 3/3, Révész Á. 6, Vincze R. 2, Sebők A. Edző: Oliver Vidin
PÉCS: NIKOLIC 19/3, Kovács P. 7, Scherer, Durmo 12/6, Manjgafic 6. Csere: KERPEL-FRONIUS G. 13/9, Sh. Henry 8, Walker 14/3, Lados. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 4. perc: 13–13. 8. p.: 23–19. 15. p.: 37–25. 18. p.: 47–33. 24. p.: 58–48. 28. p.: 68–52. 34. p.: 81–65. 38. p.: 91–71. Kipontozódott: Manjgafic (37. p.). Kiállítva: Kovács P. (31. p.). Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG
Oliver Vidin: – Örülünk, hogy jól, győzelemmel kezdtük a playoffot. A csapatnak külön feladatként adtam ki, hogy koncentráljon a lepattanókra, ami jól sikerült, hiszen fölényesen megnyertük a lepattanócsatát. Ellenben sok, tizenkét büntetőt hibáztunk, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül.
Csirke Ferenc: – Sajnos két fiatalt, Meleg Gergőt és Herger Salamont nélkülöznünk kellett sérülés miatt, ezért Scherer Bálint húsz percet játszott az első félidőben. Vannak problémáink, Kerpel-Fronius Gáspár pedig orrsérülést szenvedett. Reméljük, hogy keddre, a második meccsre rendeződnek a gondjaink.

ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS
MVM-OSE Lions–Kometa Kaposvári KK 83–79 (25–22, 16–28, 21–15, 21–14)
Oroszlány, 971 néző. V: Kapitány, Makrai, Török D.
OROSZLÁNY: RIDDLEY 23/3, Balsay 5/3, GHOLSTON 17/9, Stevenson 7/3, POLUTAK 19/3. Csere: Kh. Thomas 9/3, RUJÁK A. 3/3, Szabadfi, Illés. Edző: Váradi Kornél
KAPOSVÁR: Krnjajszki 1, EADDY 17/12, PAÁR 14/9, Filipovity 9/3, KOPRIVICA 12. Csere: Jean-Marie 10, Halmai 3, JACKSON 13/3, Szőke Bálint, Fehérvári. Edző: Dalibor Damjanovic
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–3. 6. p.: 15–9. 7. p.: 15–17. 10. p.: 25–22. 14. p.: 28–32. 18. p.: 35–46. 21. p.: 43–50. 25. p.: 55–58. 29. p.: 60–62. 32. p.: 67–67. 38. p.: 73–77. 40. p.: 81–78. Kipontozódott: Kh. Thomas (38. p.), Jackson (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Váradi Kornél: – Nem tett jót a csapatomnak a két hét szünet, hiszen elveszítettük az alapszakasz végére megtalált ritmust. A gyengébb első félidő után a másodikban már csapatként játszottunk, harcoltunk egymásért. A lepattanócsatát ugyan csúnyán elveszítettük, de a labdaszerzésekkel ezt kompenzálni tudtuk. Külön kiemelném Ruják Andrást, akinek a második félidei védekezése tartást adott a csapatnak.
Dalibor Damjanovic: – A mi győzelmünk sem lett volna érdemtelen, de a végén nem volt szerencsénk, tiszta dobásaink maradtak ki. Ez nem igazi hiba, az viszont már az, hogy az első negyedben hét labdát adtunk el, összesen pedig 18-at, ami három meccsre is sok. A célunk éppen az volt, hogy ezt elkerüljük, hiszen az OSE nagyon erős gyors indításban. Ennek ellenére a mérkőzés nagy része a terveink szerint alakult, sokáig vezettünk, de amikor előnyben voltunk, sok apró hibát követtünk el. Büszke vagyok a csapatomra, hiszen sérülések miatt nem tudtunk megfelelően edzeni, de ha a továbbiakban is így játszunk, nem lesz okunk az aggodalomra.

Egis Körmend–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 74–80 (17–25, 11–15, 28–24, 18–16)
Körmend, 1850 néző. V: Benczur, Fodor, Földesi. 
KÖRMEND: BASIC 17/6, Takács K. 4, Morgan 4, Djogo 6, KONATE 19. Csere: Durázi 10, Ferencz 8, Schmera, Doktor 6/6. Edző: Kocsis Tamás
KECSKEMÉT: SINIK 16/6, WITTMANN 15/6, Kucsera 11/9, Ivkovics M., Karahodzsics 12. Csere: Tóth B. 6/6, Dramicsanin 6/3, BOGUES 14/3, Körmendi. Edző: Ivkovics Sztojan
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–2. 8. p.: 13–18. 13. p.: 20–27. 17. p.: 26–33. 24. p.: 32–48. 27. p.: 46–56. 34. p.: 61–73. 38. p.: 70–75. Kipontozódott: Djogo (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Kocsis Tamás: – A Kecskemét elszántabban, jobban játszott, mint mi, megérdemelte a győzelmet. Nagyon rossz napot fogtunk ki, sok technikai hibát követtünk el, a fontos pillanatokban nem voltunk elég határozottak. Az első félidőben botrányos teljesítményt nyújtottunk. Hátra van még kilenc mérkőzésünk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy visszataláljunk a helyes útra.
Ivkovics Sztojan: – Szurkolok a Körmendnek, mert nélküle nincs magyar kosárlabda. Mind a két csapatban volt hiányzó, rutinos játékosaink rendkívül pozitív hozzáállásával megoldottuk a feladatot. Összeszedettebben és eredményesebben játszottunk. Kicsi lépést tettünk előre az úton, még nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk.

Naturtex-SZTE-Szedeák–Atomerőmű SE 81–96 (20–20, 23–27, 20–26, 18–23)
Szeged, 1200 néző. V: Győrffy P., Ádám, Lengyel. 
SZEGED: Woolridge 16, Locke 13/6, Cohill 3, Bognár 8, LAKE 21. Csere: Mucza 6, Balogh Sz. 11, Zsíros 3/3. Edző: Simándi Árpád
PAKS: IHRING 13, CLARANCE 24/3, Géringer, NICHOLSON 20/3, Knowles 6. Csere: Sövegjártó 8/6, Wooten 6, Eilingsfeld 7/3, Dorogi 10, Kucsora, Kékesi 2, Pajor. Edző: Sebastjan Krasovec
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–2. 5. p.: 7–9. 8. p.: 14–18. 12. p.: 26–22. 17. p.: 34–34. 22. p.: 47–51. 25. p.: 55–61. 28. p.: 57–71. 34. p.: 66–84. 38. p.: 75–92
MESTERMÉRLEG
Simándi Árpád: – Az első félidőben kontrolláltuk a mérkőzést, a másodikban elvesztettük a ritmust, szétesett a védekezésünk, és csak futottunk az eredmény után. Tizenhárom százalékos hárompontos-mutatóval sehol sem lehet mérkőzést nyerni.
Sebastjan Krasovec: – Nagyon fontos győzelmet arattunk a Magyar Kupa-ezüstérmes Szeged ellen. Sikerünk értékét növeli, hogy idegenben értük el. Kilenc fontos mérkőzés vár ránk, mindent megteszünk az élvonalban maradásunkért.

 

 

Legfrissebb hírek

Mindkét vendégcsapat örülhetett az Erste Ligában

Jégkorong
2025.10.19. 21:03

Erste Liga: kilencgólos meccsen verte a DVTK a Dunaújvárost

Jégkorong
2025.10.17. 21:10

Erste Liga: tovább szárnyal a Gyergyó, Erdélyben nem megy a magyaroknak

Jégkorong
2025.10.12. 18:21

Erste Liga: egy harmadig bírta a Dunaújváros, hétig jutott a DEAC

Jégkorong
2025.10.05. 17:23

A jó első negyed után a vártnál nehezebben nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.03. 20:00

Jégkorong Erste Liga: két-két meccsre tiltották el Szalmát és Mozert

Jégkorong
2025.09.28. 15:41

Férfi kosárlabda NB I: az építkezés és a szintlépés a DEAC célja

Kosárlabda
2025.09.24. 13:11

Kétmeccses eltiltást kapott a DEAC légiósa

Jégkorong
2025.09.16. 16:19
Ezek is érdekelhetik