„Magyarország számára ez nem a vég. Ez a kezdet” – a FIBA szakírója elismerően írt a válogatottunkról

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.13. 15:27
Fájdalmas módon maradtunk le az olimpiáról (Fotó: Árvai Károly)
Megható és elismerő üzenetet posztolt a magyar női kosárlabda-válogatott tiszteletére a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) szakírója, Paul Nielsen miután a nemzeti csapat 22 pontos előnyről kikapott Spanyolországtól a soproni selejtezőtorna zárómérkőzésén, és nem jutott ki a párizsi olimpiára.

A rendszeresen elemzésekkel és rangsorokkal jelentkező Paul Nielsen a közösségi oldalán azzal kezdte posztját, hogy a sport brutális dolog, de ugyanakkor az öröm, a remény és a kétségbeesés forrása is.

„Magyarország 22 pontos előnyről, egy kosárral lemaradt a párizsi játékokról, méghozzá hazai pályán és a saját szurkolói előtt úgy, hogy 44 éve nem szerepelt olimpián. Ennek idő kell, hogy begyógyuljon. Semlegesként és a magyar kosárlabda régi követőjeként, tisztelőjeként (sok magyar jóbaráttal), íme, a lényeg: SENKI nem számított őszintén arra, hogy Magyarország ilyen gyorsan ideér egy ilyen fiatal csapattal. SENKI sem látta előre, hogy éremért küzdhetnek a tavalyi Európa-bajnokságon, aztán legyőzik az olimpiai döntős Japánt, és épphogy lemaradnak a spanyolok elleni győzelemről a selejtező halálcsoportjában” – fejtette ki a szakértő.

A FIBA munkatársa szerint Magyarország ott van, ahol lennie kell, azaz „ütésváltásban” a világ legjobbjaival.

„Az ember hol nyer, és kiélvez egy nagyszerű estét, hol elszenved egy fájdalmas vereséget. Ez brutális, de az a gyilkos ösztön, amelyre szükségük van a továbblépéshez, csak a topcsapatok ellen szerezhető meg. Magyarország számára ez nem a vég. Ez a kezdet. Ha összetartanak, nagy dolgokat tudnak és fognak véghez vinni” – tette hozzá Paul Nielsen.

 

Legfrissebb hírek

Női kosár Euroliga: a DVTK-s Kathryn Westbeld egyszerűen csak boldog

Kosárlabda
2025.11.07. 10:39

Öt légiós a magyar női kosárlabda-válogatott legfrissebb keretében

Kosárlabda
2025.11.06. 13:06

Női kosár Euroliga: fél lábbal a következő körben a DVTK

Kosárlabda
2025.11.05. 21:59

Női kosárlabda Ek: szekszárdi vereség a Sepsitől

Kosárlabda
2025.11.05. 20:29

Női kosár NB I: fölényesen nyert hazai pályán a Pécs

Kosárlabda
2025.11.02. 20:49

Női kosár Ek: veretlen maradt az NKA Universitas Pécs

Kosárlabda
2025.10.30. 20:07

Juhász Dorka volt a mezőny legeredményesebb játékosa Mersinben

Kosárlabda
2025.10.26. 20:23

Női kosár NB I: papírforma siker, közel hússzal nyert otthon a Sopron

Kosárlabda
2025.10.25. 19:55
Ezek is érdekelhetik